9 dolog, amit a fogorvos soha nem csinálna az egészséges fogak érdekében

2023. november 21.
Fogmosás, fogselyem és rendszeres orvosi vizit – mindannyian ismerjük a jó szájhigiénia alappilléreit. Ezek ismerete és fenntartása viszont két különböző dolog, és a statisztikák azt mutatják, hogy a 30 év felettiek közel 50%-ánál jelennek meg szájüregi problémák.
9 dolog, amit a fogorvos soha nem csinálna az egészséges fogak érdekében

A fog- és ínyproblémák egyáltalán nem ritka jelenségek, és a fogorvosok szerint bizonyos életmódbeli tényezők állhatnak mögöttük. Valójában most olyan apró szokásokról van szó, amelyeken változtatva sokat tehetünk a saját egészségünkért és a szép mosolyért. A fogorvosok éppen ezért elárulták, mik azok a dolgok, amiket ők maguk soha nem tennének meg, hogy még sokáig megőrizhessék fogaik egészségét.

1. Nem rágnak jeget

„Az első dolog, ami eszembe jutott, a jég rágása volt” – mondta Dr. Natalie Peterson, a Minnesotai Egyetem docense. „Sokan nem gondolnak rá, de elrágják a jeget az italukban, és egyszerűen eszükbe sem jut, hogy milyen károkat okozhatnak” – mondta. A jég egyrészt kitörheti a fogainkat, ráadásul nemcsak kemény, hanem hideg is, jegyezte meg Peterson. Különösen káros lehet azok számára, akiknek fogtömésük van.

2. Nem rágják a körmüket

Dr. Jennifer Soncini gyermekfogorvos, a Bostoni Egyetem docense szerint a körömrágás fogászati problémákhoz vezethet, ráadásul egy gyakori szokásról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a fogainknak ismételten meg kell küzdeniük ezzel a művelettel.

Körömrágás közben lekoptatjuk a zománcot a fogak széléről, magyarázta Soncini. Márpedig a zománcnak fontos feladata van: segít megvédeni fogainkat a fogszuvasodástól, az eróziótól, a fertőzésektől és a hideg, meleg vagy édes ételekre való érzékenységtől.

3. Fogak helyett ollót használnak

Egy fogorvos soha nem nyitna fel egy zacskót vagy palackot a fogaival, hiába tűnik elsőre ártalmatlan dolognak. „A fogak erősek és nagyon tartósak, de nem arra valók, hogy felnyissák a palackok kupakját, széttépjék a csomagokat vagy kemény tárgyakat rágjanak meg velük” – mondta Dr. Jarrett Manning kozmetikai és implantációs fogorvos.

Ezzel csak feleslegesen terheljük a fogakat, és fájdalmat okozunk magunknak, de fogaink eltörhetnek vagy akár meg is repedhetnek közben. Rosszat tehetünk a gyökereiknek és akár foghúzás is lehet a dolog vége.

4. Kerülik a gumicukrot

A ragacsos cukorkák, a gumimacik és társaik mind olyan dolgok, amelyeket a fogorvosok jó messziről elkerülnek, mert megakadhatnak a fogak barázdáiban és a fogak között, ami fogszuvasodáshoz vezethet – mondta Soncini. Peterson pedig a gumicukor mellett a savanyú cukrot is kerüli, mert ragadós, rendkívül cukros és nagyon savas.

5. Ügyelnek az alkoholfogyasztásra

Köztudott, hogy a túl sok alkohol nem tesz jót a máj egészségének és az alvás minőségének, ráadásul rákot is okozhat. Manning szerint viszont a túlzott alkoholfogyasztás a fogainkra nézve is káros.

„Az alkohol szájszárazsághoz vezet, és csökkenti a nyáltermelést, és mivel a nyál feladata a száj tisztítása, a fogak védelme és a savak semlegesítése, ez növelheti a fogszuvasodás kockázatát” – mondta Manning.

6. Nem használnak túl kemény sörtéjű fogkefét

Peterson elmondta, hogy több okból is érdemes puha sörtéjű fogkefét használni. A kemény és közepes sörtéjű fogkefék koptathatják az ínyt és a fogakat, így további problémákat okozhatnak, amiket később nehezebb lesz orvosolni – fogalmazott.

7. Nem dohányoznak

„Soha nem dohányzom vagy szivarozom” – mondta Manning. „A dohányzás nemcsak súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, hanem komoly szájhigiéniás problémákat, fogelszíneződést és szélsőséges esetekben szájrákot is okozhat.”

8. Ügyelnek a szájhigiéniára

Ez valószínűleg nem lesz meglepő, de a fogorvosok kiemelték, hogy a fogmosás és a fogselyem használatának mellőzése nagyon rossz dolog. „A napi rendszerességű fogselyemhasználat és a fogmosás a kulcsa az ínybetegségek elleni küzdelemnek” – mondta Manning.

Soncini pedig kiemelte, hogy rendkívül fontos a lefekvés előtti fogmosás. „Soha, soha, soha, soha ne aludj el fogmosás nélkül. Egy egész napot eltölthetsz fogmosás nélkül, de ha nem mosod meg lefekvés előtt, az a legrosszabb, amit a száddal tehetsz” – magyarázta Soncini, így ugyanis megakadályozhatjuk, hogy éjszaka elszaporodjanak a szánkban a baktériumok.

9. Rendszeresen látogatják a fogorvost

„Soha nem hagynám ki a rendszeres fogorvosi viziteket” – mondta Manning. „A rutin fogászati ellenőrzés elengedhetetlen a száj egészségének megőrzéséhez és a fogászati problémák korai felismeréséhez.”

Ami az orvosi látogatás gyakoriságát illeti, ez a saját személyes fogászati kórtörténetünktől és problémáinktól, illetve a kockázatoktól függ, amit érdemes megbeszélni a fogorvosunkkal. „Lehet, hogy néhány embernek csak évente egyszer kell elmennie, mert elég egészségesek; másoknak jó ötlet évente kétszer; néhány kockázati tényezővel vagy fogászati problémával küzdő embernek viszont évente három-négy alkalommal is el kell jönnie” – folytatta Peterson.

Forrás: HuffPost Fotó: Getty Images