A császármetszést végző orvos könnyek között kért bocsánatot, mikor meglátta a daganatokat

2024. március 22.
A harmadik gyermekével terhes Lois Walker egész várandóssága alatt furcsa tünetekre panaszkodott, de az orvosok nem vették komolyan őt. Császármetszése közben derült ki, hogy súlyos betegség állt a panaszai mögött.

A kétgyerekes Lois Walker 2020 decemberében tudta meg, hogy harmadik gyermekét várja. Az örömhírt azonban furcsa fájdalmak mérgezték meg – olyasmik, amiket korábbi két terhessége során egyáltalán nem tapasztalt. A 14. héten már olyan erős fájdalmai voltak, hogy alig tudott enni vagy járni. Az alhasában furcsa puffadást észlelt, az emésztőrendszere teljesen cserben hagyta. Mivel korábban bőrrákot diagnosztizáltak nála, az asszony egyből orvoshoz fordult, de a szakemberek nem igazán vették komolyan a tüneteit és közölték vele, hogy valószínűleg IBS-ben, vagyis irritábilis bél szindrómában szenved – a betegségben, amivel világszerte előszeretettel dobálóznak a minden további kivizsgálástól húzódozó egészségügyi szakemberek. De Lois tünetei egyre csak rosszabbodtak, így az asszony újra és újra felkereste orvosait, kivizsgálásért és megnyugtatóbb válaszokért könyörögve. Végül annyival zárták le a dolgot, hogy közölték, a terhes Lois valószínűleg hipochonder, és szorongásoldókat írtak fel neki, hogy megnyugtassák az idegeit. Egy ponton Lois azt kérdezte orvosától: „Nem gondolja, hogy megint rák lehet?” mire az orvos azt felelte az akkor 37 éves nőnek: „Jaj dehogy, csak öregszik, tudja, már nem működik olyan jól a teste.”

Lois teste valóban „nem működött jól”, de a valóságban sokkal nagyobb volt a baj, mint ahogy az orvosok feltételezték.

A terhesség végén Lois szinte semmivel nem nyomott többet, mint a várandóssága előtt. Orvosai előtt úgy fogalmazott, a terhességet annyira fájdalmasnak és pusztítónak érezte, hogy többször megfordult a fejében, hogy inkább végez magával és meg nem született gyermekével.

De még akkor is inkább csak átmeneti fájdalomcsillapítással kezelték őt, amikor szuicid gondolatai miatt végül felvették egy kórházi osztályra. Lois kétségbeesett könyörgésére végül egy alaposabb szülészeti kivizsgálás során az orvosok észrevettek egy nagyobb sejtburjánzást a méh mögött, melynek hatására 2021 szeptemberében elektív császármetszést hajtottak végre rajta. 

Amikor felnyitották Lois testét, az asszony beszámolója szerint az orvosa megfogta a kezét, és könnyek között kért tőle bocsánatot, amiért cserben hagyta őt. Lois belső szervei tele voltak daganatokkal: a petefészkein, a máján, a belein és a nyirokcsomóin is rákos elváltozásokat vettek észre. A harmadik gyermeke születésének napján – bár akkor még nem mondták biztosra a diagnózist, de a nő érezte, hogy nagy a baj – negyedik stádiumú rákbetegséget állapítottak meg nála.

Női aggodalom

A diagnózis felállítása után azonnal elkezdődött Lois kezelése, de a család meggyőződése szerint sokkal hatékonyabb lett volna, ha a nő panaszait komolyan veszik és már jóval korábban  megtörténnek a szükséges kivizsgálások. Lois története különösen sokkoló, hiszen a diagnózis nem pusztán a szülésélményét mérgezte meg, de egy olyan alapvetően is pokoli nehéz időszakban kívánt tőle küzdelmet, amikor egy nőnek egyetlen feladata az újszülött kisbabája gondozása kellene, hogy legyen. Ettől függetlenül az, ami a háromgyerekes édesanyával történt, korántsem egyedi eset. Statisztikák igazolják, hogy az orvosok sokkal gyakrabban legyintenek a nők egészségügyi panaszaira, tévesen, kivizsgálás nélkül stresszként vagy más pszichoszomatikus problémaként azonosítva a tüneteket. A jelenség egészen Freudig vezethető vissza, aki annak idején hisztériaként azonosította azt a kifejezetten nőkre jellemző „lelki betegséget”, melyben a páciens ugyan testi panaszokat él meg, de ezek mögött valójában nem áll szervi probléma. A nők „orvosi gázlángozása” (medical gaslighting) akkor is hasznos hatalmi eszköznek bizonyul, amikor egy társadalom igyekszik elnyomásban tartani a nőket – vegyük csak az ’50-es évek posztháborús Amerikájának nyugtató-boomját, amikor „Mama kicsi segítőjével”, vagyis nyugtatókkal szerették volna orvosolni – pontosabban eltompítani  – a nők panaszait.

A szélesebb társadalomban még mindig erősen jelen van a feltételezés, hogy a nők „sokat nyafognak” és hajlamosak túlságosan komolyan venni „lelki problémáikat” – ez pedig máris elegendő jogalapot biztosít az orvosoknak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják a nők egészségügyi panaszait. A nők egészségügyi ellátását nehezíti az a tény is, hogy az orvosi diagnosztikai eszközök jó része még mindig a férfiakra van szabva. Más tünetei lehetnek például a szívinfarktusnak a nőknél, mint a férfiaknál – a legtöbben mégis a tipikus férfitünetekre támaszkodnak a felismerésben. A nők teste rengeteg tekintetben működik másképp, mint a férfiaké, az egészségügyben ezt gyakran mégis „elfelejtik figyelembe venni”.

Menstruációs görcs

Még kevésbé veszik komolyan a nők panaszait, ha kifejezetten „női problémákról” van szó

Még rosszabb a helyzet az olyan betegségek esetében, amik kizárólag a nőket érintik. Bár az elmúlt évek aktív felvilágosító kampányainak hatására az endometriózis diagnosztizálása és kezelése mára hatékonyabbá vált, de korábban hosszú évek teltek el, mire egy fájdalmas menstruációval élő nőnél felismerték a betegséget. 

Amikor már nagy a baj

Az egészségügyi ellátórendszerek nagyon gyakran erősen patriarchális hatalmi dinamikákat működtetnek és hajlamosak infantilizálni a nőket. Látványos példája ennek a nőgyógyászati és szülészeti ellátásban megjelenő erőszak, ami ellen évek óta küzdenek már olyan hazai civil szervezetek, mint a Másállapotot a szülészetben. A nők panaszainak figyelmen kívül hagyása, a nők félrediagnosztizálása és félrekezelése rendszerszintű probléma, ami szó szerint a nők életébe kerül. Lois Walker tragikus esete kíméletlenül rávilágít, hogy a nők egészségügyi problémáit gyakran csak akkor veszik komolyan az orvosok, amikor már tényleg nagy a baj. Sokszor csak akkor, amikor már túl késő.

A megoldás valójában egyszerű volna – csupán arra lenne szükség, hogy az orvosok először is meghallgassák, aztán komolyan vegyék a nőket. Az adekvát, hatékony segítségnyújtáshoz persze az is fontos lenne, hogy az orvosi kutatások lebonyolítása és a gyógyszerkísérletek során női alanyokkal is dolgozzunk és a nők testét is figyelembe véve alakítsunk ki protokollokat, fejlesszünk kezelési módszereket. Az egészségügy hozzáállásának megváltoztatásával a nők egészségesebbek lehetnek és magasabb lehet az életminőségük is – ezekből pedig az egész társadalom rengeteget profitálhat.

Forrás: SecretLifeofMom Fotó: Getty Images