Mielőtt akár egy sort is írnék arról, hogy milyen volt az első egzotikus családi nyaralásunk, amiről néhány hete érkeztünk vissza, úgy érzem, muszáj kitennem néhány disclaimert a témával kapcsolatban, mielőtt még bárki is azt gondolná, hogy egyszerre szállt meg Paris Hilton és Novák Katalin szelleme, hogy minden egyes magyar családot megpróbáljak a Maldív- meg a Seychelle-szigetekre repíteni. A közelmúltban olyan szerencsés és rendkívüli helyzetbe kerültünk, hogy egy nem eget rengető, de utazás szempontjából már egészen jelentős egyszeri összeg befolyásával felmerülhetett egy drágább, egzotikusabb családi nyaralás lehetősége. Nyilvánvalóan egyáltalán nem volt kötelező nemhogy egzotikus, de bármilyen családi nyaralásra menni, én viszont személy szerint úgy vagyok vele, hogy a legpusztítóbb munkanapjaimon kizárólag a nyaralásokról szőtt fantáziáim tartanak vissza attól, hogy mindent otthagyjak és kecskepásztornak szegődjek, szóval én a magam részéről biztos voltam benne, hogy utazni szeretnék. Szerencsére a férjem is így volt ezzel, és hamar arra jutottunk, hogy valami távolabbi, különleges úti célt szeretnénk választani. Itt persze rögtön felmerült a kisgyerekes utazás borzasztóan megosztó témája – minek viszed olyan messzire, úgysem csinálhatjátok azt, amit akartok, és így tovább. Erről részletesebben is írtam egy korábbi cikkben, most legyen elég annyi, hogy mi végül arra jutottunk, megpróbáljuk a lehetetlent, azaz felültetjük a négyéves gyerekünket egy repülőre, hogy aztán 13 óra múlva megérkezzünk Mauritiusra, ahol tíz napon keresztül mindannyian jól fogjuk érezni magunkat.
Kisgyerek, nagy út
Egyáltalán nem volt esetleges, hogy Mauritiusra mentünk: ezt megelőzően nagyjából egy éven keresztül igyekeztünk mérlegelni családunk összes létező szempontját ahhoz, hogy később a lehető legkevesebb buktatóval találjuk szembe magunkat. Mauritius végül is azért emelkedett ki az egzotikus úti célok közül, mert jóval megfizethetőbb, mint mondjuk a Maldív-szigetek, sokkal közelebb van, mint Thaiföld, Indonézia vagy Hawaii, ráadásul csak két óra az időeltolódás Budapesthez képest – ez kisgyerekkel különösen fontos szempont volt, hogy ne kelljen még plusz két-két napot rongyos idegrendszerrel tölteni. Ezenkívül mind a két típusú programot kínálja, amire vágytunk: mesés tengerpartok fehér homokkal, pálmafákkal, és néhány klassz állatos program delfinekkel, óriásteknősökkel és oroszlánokkal. Természetesen mehettünk volna Törökországba vagy Görögországba is, ahol szintén szuper tengerpartok vannak, de nekünk, felnőtteknek fontos volt az is, hogy szerettünk volna egy izgalmas, korábban nem látott helyen nyaralni, Európán kívül.
Szóval bevállaltuk a hosszú repülőzést, amiről egyébként hamar bebizonyosodott, hogy tökéletesen felesleges mumus volt, mert a gyerekünk sokkal jobban bírta, mint mi. Odafele és visszafele is volt egy járat, amit felszállástól leszállásig végigaludt, a rövidebb úton pedig simán beszélgettünk, játszottunk és nyilván lement egy mese is (természetesen az is le tudja hozni az utat, aki még együtt él a semmi screen time nemes, de nehéz elvével, de szerintem ha valahol érdemes ezt, ha csak ideiglenesen is felfüggeszteni, az egy emberekkel tömött repülőgép). Sima volt a megérkezés és gond nélkül eljutottunk a hotelbe, ami szerencsére elnyerte a család kollektív elismerését, és itt aztán azonnal, szinte flashbackként tört be a fejembe az emlék, vagy még inkább alapélmény, hogy a gyerekeknek 25 fok felett semmi sem fantasztikusabb egy medencénél. Szerencsére volt medence és óceánpart is: a gyerekem nagyjából attól a perctől kezdve, hogy az agya regisztrálta ezeket, semmi másra nem vágyott, csak ezekre a vízpart-variációkra. Minden gyerek más, de azért ha láttuk már a saját gyerekünket visítva belegázolni a Balatonba vagy beugrani a felfújható gumimedencébe a kertben, akkor jó esélyünk van rá, hogy bármilyen nyaralást imádni fog, ahol van egy talpalatnyi fürdésre alkalmas víz.
Korábban egyikünk sem volt még hasonló egzotikus resortban, ezért engem teljes meglepetésként ért, hogy itt mindent, de tényleg mindent megtesznek azért, hogy jól érezd magad – a gyerekeiddel együtt. A gyerekeknek külön sarkuk van az étkezőben, ahol frissen sütik nekik a palacsintát és egyenként vehetik el a kis piros viaszcsomagolásba zárt kerek sajtokat és a színes cukorkákkal díszített péksüteményeket, miközben a szülőknek pár méterrel arrébb sütik a tojást és szolgálják fel a különleges, ázsiai és afrikai fogásokat. Eleve hatalmas öröm olyat enni, amit nem én főztem, és szinte mámorító a svédasztal által kínált könnyedség, amivel azt mondhatom a teljes családomnak, hogy egyenek, amit akarnak, és ha nem ízlik nekik, válasszanak mást. Az étkező mellett sekély vizű medence terül el, a medence partján fagyispult, ahol a kisgyerekek ingyen kapják a fagyit, ráadásul egy rakás üveg ibrikből szórhatják rá a különböző színes, szintetikus cukros pusztulatokat – nagyjából ennyi már meg is adja a gyerekeknek a paradicsomi nyaralás élményét. De persze működött a resort területén kids club is, ahol komplett játszószobával és játszótérrel várták a pár óra békére vágyó szülők gyerekeit – ez az én kicsit csendesebb, angolul még nem beszélő négyévesemnek nem igazán volt működőképes opció, de őszintén nem is éreztem az igényt, hogy lepasszoljam.
Lehetőségek és lemondások
Talán ez volt az első olyan nyaralásunk, ahol végre megélhettem azokat a képeslap-pillanatokat, amiket a családi nyaralások előtt mindig elképzeltem. Ültünk a fehér homokon és közösen építettük a várat, amit apró koralldarabokkal díszítettünk ki, közben a kislányom boldog képpel szaladt az óceánhoz, hogy vizet merjen az árokba. Közösen üldöztük az átlátszó vízben cikázó pici halakat, pattogós labdával játszottunk a medencében és aztán együtt burkolóztunk törölközőkbe a nyugágyakon, beszélgetve és mesét olvasva. Mauritiuson májusban elvileg még tél van, ez azt jelenti, hogy teljesen élhető az idő: végig kellemesen meleg volt anélkül, hogy dőlt volna rólunk a víz és az óceánban is simán lehetett fürdeni. Májussal kezdődik meg a száraz időszak, ami azt jelenti, hogy már az eső sem olyan gyakori – ezzel együtt azért kifogtunk egy-egy zivatart, de ezek szerencsére mindig gyorsan elvonultak és utána szépen kisütött a nap.
Összességében arra kellett rájönnöm, hogy nem olyan nehéz egy családnak jól éreznie magát egy olyan helyen, ahol minden erre van berendezkedve – és itt nemcsak a hotelre, hanem az egész szigetre gondolok, ahol úgy tűnt, a cukornádon kívül csak a turizmus tartja fenn a gazdaságot. Rengeteg a szolgáltatás és ezeken belül nagyon sok a kifejezetten gyerekes program. Nekem az az elvem (vagy inkább keserű tapasztalatom), hogy kisgyerekeket városnézésre és múzeumba cipelni végül úgyis csak feszültséget szül mindenkiben, szóval én az állatos programokban találtam meg a közös metszetet: mi voltunk például delfineket nézni és óriásteknősöket látogatni egy hatalmas botanikus kertben, de működik krokodilpark, szafari és hatalmas akvárium is a szigeten. Ha felnőttként is élvezzük az ilyesmit, akkor az állatos programokon tényleg közösen is jól tudjuk majd érezni magunkat.
Amivel nem számoltam, és ahol kicsit megtört a paradicsomi varázs, az az, hogy egy kisgyerek – ahogy korábban is jeleztem – minden pillanatot a vízpart mellett akar tölteni, még azokat is, amiket a szülők esetleg más programokkal töltenék. Kiderült például, hogy a közeli vízesés például már nem kínál elég erős alternatívát a vízen pattogó labdához képest, a meseszép kis szigeten való túra pedig túl hosszú lett volna ahhoz, hogy egy négyéves kényelmesen megtegye – vagyis ahhoz is, hogy az őt cipelő szülők kényelmesen megtegyék. Szóval nem mondom, hogy nem volt bennem vágyódás, hogy jobban feltérképezzem a szigetet és hogy nem éreztem lemondást, amikor ezt mégsem sikerült megtennem, de ha valamivel, a lemondás érzésével a legtöbb szülőhöz hasonlóan már én is megbarátkoztam a négy év alatt. Nyilván az is tény, hogy a szülő az egzotikus nyaraláson is szülő, és a medence partján sem mindig tudod a kedvenc regényedet olvasni, mert éppen szaladni kell pisilni vagy elolvasni egy mesét vagy játszani egy kör memoryt. Nálunk itt is működött, hogy felváltva igyekeztünk egy kis énidőt adni egymásnak, amiből persze az is következett, hogy közös időnk végül nem nagyon volt. De őszintén szólva, nekem ezzel kapcsolatban nem voltak illúzióim és bőven meg voltam elégedve azzal, hogy el tudtam menni két edzésre a hotelben és néha tudtam egy-egy órát olvasni az óceánparton. Nem tudom, ki milyen ambíciókkal vág neki az ilyen utaknak, én realista lévén tényleg családi nyaralásra indultam, a szó nem pátoszos, hanem racionális értelmében, szóval teljesen rendben volt, hogy óriási csigákat keressek a növények között és Zuma plüssfiguráját szinkronizáljam a medence partján.
Az biztos, hogy én készen állnék egy újabb közös egzotikus családi útra, és egyáltalán nem gondolom, hogy kisgyerekkel ne lenne érdemes hosszabb utazásra menni. De persze azt sem tudom, hogy még fogalmam sincsen, milyen lesz egy öt- vagy hatéves gyerekkel nyaralni.
Fotó: A szerző sajátja
