Ezt jelenti valójában, ha a testi érintés a szeretetnyelved

2024. július 06.
A testi érintés nem merül ki a gyakori csókolózásban vagy az összebújásokban. A következőkben összegyűjtöttünk mindent, amit a fizikai érintésről, mint szeretetnyelvről tudnod kell.
Szeretetnyelv testi érintés

Az öt szeretetnyelv

Dr. Gary Chapman párkapcsolati szakértő és házassági tanácsadó 1992-ben megjelent könyvében írt először az öt szeretetnyelvről – amelynek valamilyen formáját, ha nem is tisztán egyiket vagy másikat, mindannyian beszéljük. A szeretetnyelvek azt mutatják meg, hogy te hogyan mutatod ki mások felé a szeretetedet, illetve hogy milyen típusú közeledésre vágysz másoktól. Van, aki elismerő szavakkal mutatja ki érzéseit, mások a minőségi együtt töltött idővel, ajándékozással, szívességgel vagy éppen testi érintésekkel. Általában nem tisztán, csak az egyik szeretetnyelv jellemző egy emberre, ám vannak domináns jellemzők.

Ha megérted, melyik – vagy melyik néhány – szeretetnyelv áll hozzád a legközelebb, az segíthet az egészségesebb kapcsolatok kialakításában, illetve az intimitás elmélyítésében.

Mit jelent a testi érintés?

Azoknak, akik a fizikai érintés kategóriájába tartoznak, nincs szükségük gyémánt ékszerekre ahhoz, hogy szeretettnek érezzék magukat. Ők  arra törekszenek, hogy a testükön, azaz a fizikai érintésen keresztül kommunikálják az érzelmeiket.

A fizikai érintés lehet olyan bensőségesen személyes, mint a szex, de olyan finom is, mint a térd megsimogatása egy vacsorapartin. Egyszerűen hangzik, igaz? Pedig nem feltétlenül az. Amennyiben ugyanis a partnered nincs tisztában azzal, hogy a fizikai érintés a szeretetnyelved, könnyen egy olyan párkapcsolatban találhatod magad, amelyben nem érzed magad valóban elégedettnek. Nagyon fontos tehát, hogy a párodnak beszélj az igényeidről és egyértelművé tedd, mennyire fontos számodra, hogy testileg is közel érezd hozzá magad.

Jelek, hogy a testi érintés a szeretetnyelved

  • A fizikai érintés (kézfogás, ölelkezés, masszázs, csók stb.) biztonságot ad, szeretve és megerősítve érzed magad tőle.
  • Imádod az öleléseket.
  • Úgy gondolod, hogy a a csókolózás egy másik módja annak, hogy azt mondd: szeretlek.
  • Bárhol és bármikor szívesen mutatod ki az érzelmeidet a párod iránt.
  • Bűnbánatot, békét, fegyverszünetet vagy megbocsátást mutatsz azzal, amikor viták vagy nézeteltérések után megöleled a másikat.
  • Akkor érzed magad a legközelebb a partneredhez, amikor fizikailag intim kapcsolatban vagytok.
Jelek, hogy a testi érintés a szeretetnyelved

Jelek, hogy a testi érintés a szeretetnyelved

6 módja a testi érintéseknek

Lehet, hogy egyesek számára egyszerűnek tűnik, de azok számára, akiknek a szeretetnyelve nem a fizikai érintés, fontos tisztázni, hogy ez pontosan mit is jelent. Bár rendkívül bosszantó vagy frusztráló lehet, néha elengedhetetlen, hogy kimondd az igényeidet, és elkerüld a neheztelést vagy a félreértéseket a kapcsolatodban.

Ölelkezzetek gyakrabban

Ha új kapcsolatban élsz, beszélj a partnereddel, és mérd fel a komfortérzetét az ölelésekkel kapcsolatban. Fontos tisztázni, miért fontos az neked, nehogy a folyamatos ölelgetéseket a bizonytalanság vagy a túlzott ragaszkodás jeleként értelmezze.

Csókolózzatok mindennap

Legyen szó akár egy köszönő pusziról reggel a munkába rohanva, akár egy szenvedélyes üdvözlő csókról, az ajkak minden egyes érintése azt üzeni neked, hogy „törődöm veled”.

Néha egy-egy masszázs is belefér

Oké, valószínűleg nem jó ötlet minden este masszázst követelned, de egy egyszerű lábsimogatás is a világot jelentheti neked.

Az ágyban összebújva

A meghitt kilfipóz azonnal jó közérzetet keltő szerotoninnal tölti fel a tested.

Szakítsatok időt a szeretkezésre

Ha szeretnéd feldobni a dolgokat a hálószobában, javasolj egy új pózt, vagy irányítsd te a kezét a testeden, hogy felfedezzetek és feltárjatok új gyönyörpontokat. Ne felejtsd el pozitív megerősítő szavakkal is bátorítani a párod, hogy tudja, jólesik, amit csinál.

Apró érintések nyilvános helyeken

Finoman mutassátok ki a fizikai szereteteteket a nyilvános vagy privát környezetben is. Ez történhet egyszerűen úgy, ha a karodat a partnered karjának támasztod, amikor egy barátod kanapéján ülsz, vagy megsimítod a hátát, amikor a közelben vagy. 

Forrás: PureWow Fotó: Getty Images