A Bridgerton 3. évadának forgatásán egymásba szeretett két szereplő – már össze is költöztek

2024. május 27.
Újabb két Bridgerton-szereplőt talált el Ámor nyila a forgatás során.
Bridgerton szereplők

Bár a karaktereik a sorozatban egyáltalán nem érintkeztek egymással, a két színész mégiscsak egymásba szeretett a Bridgerton harmadik évadának forgatása során. A pár olyannyira komolyan gondolja a kapcsolatát, hogy tavaly ősszel össze is költöztek.

És hogy kikről van szó? A 30 éves Bessie Carterről, aki Prudence Featherington szerepét játssza a Bridgerton sorozatban, és a 39 éves Sam Phillipsről, aki Nicola Coughlan karakterének, Penelope-nak az új kérőjét, Lord Deblinget alakítja. A Bridgerton forgatása 2022 júliusában kezdődött és 2023 márciusában fejeződött be, Bessie Carter pedig három hónappal később költözött be Sam Phillips brightoni lakásába. 

A párt az elmúlt évben több eseményen is lefotózták együtt, legutóbb idén májusban egy színházi eseményen – ami arra utal, hogy már jó ideje együtt lehetnek.

A Bridgerton két szereplője, Bessie Carter és Sam Phillips

A Bridgerton két szereplője, Bessie Carter és Sam Phillips

A Bridgerton két másik szereplője is egymásba szeretett

De nem ők az egyetlenek, akik egymásba szeretettek a Bridgerton szereplői közül. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Benedict Bridgertont játszó Luke Thompson a Philippa Featheringtont játszó Harriet Cainsbe szeretett bele. A 35 éves Thompson és a 30 éves Chains idén januárban debütáltak egy párként a Vanity Fair vörös szőnyegén. A róluk készült képek alapján dúl köztük a szerelem! 

Dúl a szerelem a Bridgerton szereplői között

Dúl a szerelem a Bridgerton szereplői között

A Bridgerton harmadik évada sokat késett

Bridgerton harmadik évadának eredetileg 2023 tavaszán kellett volna érkeznie, a premierre azonban több mint egy év csúszással került sor. A csúszás oka egészen meglepő: a sorozat alkotójának, Shonda Rhimesnak eleinte nem nyerte el a tetszését a produkció egyik fő történetszála.

Az információk szerint Rhimes azért nem volt elégedett a Bridgerton harmadik évadának cselekményszálának egyes részeivel, mert azok nagyon komorra sikerültek. „Vannak olyan elemek, amelyekkel Shonda egyszerűen nem elégedett, ezért változtatni akar rajtuk. Néhány rész nagyon sötét lett – nyilatkozta az ügyben egy forrás, majd hozzátette: – Több vidámságot kellett belevinnünk, amihez változtatásokra volt szükség, ez pedig természetesen késéssel jár. Egy dolog azonban biztos, a produkciós csapat azt szeretné, ha a Bridgerton-rajongók ezt az évadot is legalább ugyanannyira élveznék, mint a korábbiakat.”

@marieclairehun

Végre bemutatták a Bridgerton sorozat harmadik évadát.🤩 A premier alkalmából a főszereplők a vörös szőnyegen mutatták meg magukat szebbnél szebb ruhákban.✨ #bridgerton #bridgertonseason3 #fashion #fashiontiktok #divat #redcarpet

♬ Bach unaccompanied cello suite „Prelude” – Jianteng

Forrás: Daily Mail Fotó: Imdb, Getty Images