Ebben a 9 élethelyzetben a pszichológus szerint jobb, ha csendben maradsz

2025. március 23.
Bár szép dolog az őszinteség és szókimondás, a működő emberi kapcsolatokhoz el kell sajátítanunk a hallgatás művészetét is. A pszichológus adott egy kis segítséget ahhoz, hogy tudjuk, mely élethelyzetekben jobb, ha csendben maradunk.
mikor kell csendben maradni pszcihológia
  • Sok esetben az a legjobb, amit tehetünk, ha csendben maradunk és nem mondjuk ki, amire gondolunk.
  • A kiégést is elkerülhetjük vele, ha tudjuk, hogy mikor kell és szabad megszólalnunk.
  • Egyértelmű, hogy jobb, ha nem mondjuk, amit gondolunk, amikor idegesek és mérgesek vagyunk.

Sok olyan élethelyzet van, amikor a beszéd a legtermészetesebb reakció, ám a csendben maradás a legbölcsebb választás. A pszichológus szerint egyes esetekben akár a kapcsolatunk is múlhat rajta, ha képesek vagyunk arra, hogy ne szólaljunk meg, de a lelki egészségünk szempontjából is fontos, hogy tudjuk, mikor és hol van a helye a beszédnek. Sőt, azt is nagyban befolyásolja, mások mennyire tisztelnek minket!

Mit jelent az, hogy csendben maradunk?

Az, hogy nem mondjuk ki azonnal, ami eszünkbe jut, nem jelenti azt, hogy elkerülnénk a konfliktust vagy elnyomjuk az érzéseinket. Felnőttként valószínűleg már tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindig segítenek a szavak, sőt, sok esetben csak még több problémát okoznak.

Ha képesek vagyunk elsajátítani annak művészetét, hogy mikor szólalunk meg és tudjuk, mikor kell hallgatnunk, elkerülhetjük a kiégést, erősíthetjük a kapcsolatainkat és kivívhatjuk mások tiszteletét.

Ezekben az élethelyzetekben jobb, ha nem szólalunk meg

1. Ha valaki nagyon ideges, feldúlt

Amikor egy ember kiabál, agresszív vagy túlságosan érzelmi alapon kezel bizonyos dolgokat, csak ronthat a helyzeten, ha az észérvek mentén próbáljuk megoldani. A hallgatásunk megelőzheti a vita elmérgesedését

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Hagyjuk előbb megnyugodni a másik embert. Ezután sokkal produktívabb megoldást találhatunk a helyzetre, mint a felfokozott érzelmek befolyása alatt.

2. Ha azt vesszük észre, hogy a másik ember nem is figyel

Ha azt vesszük észre, hogy a másik már nem is figyel, ne pazaroljuk az energiánkat, hasznosabb csendben maradnunk

Ha azt vesszük észre, hogy a másik már nem is figyel, ne pazaroljuk az energiánkat, hasznosabb csendben maradnunk

Vannak emberek, akik eldöntik, hogy úgysem változtatnak az álláspontjukon, nem is nyitottak a beszélgetésre. Ilyenkor a saját érdekünkben fontos belátnunk, hogy csak az időnket és energiánkat pazaroljuk azzal, ha elmondjuk nekik az álláspontunkat.

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

A hallgatásunkkal elkerülhetjük, hogy nagyobbat csalódjunk. Sokkal hasznosabb dolgokra fordíthatjuk az energiánkat, így a saját érdekünkben, a kiégés elkerülésére érdemes inkább nem fecsérelnünk a szót.

3. Gyász vagy mély szomorúság esetén

Ha valaki mély fájdalmat él át, a szavak nem mindig segítenek. Nem mindig és a gyász, szomorúság nem minden szakaszában van szüksége a másik embernek arra, hogy beszéljen. Az ilyenkor gyakran elhangzó közhelyek egyébként is csökkentik a jelentőségét a veszteségüknek.

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Sokszor nincs másra szüksége a másik embernek, mint a jelenlétünkre. Nem a szavaink hatnak gyógyírként, hanem az, ha velük vagyunk és csendben támogatjuk őket a legnehezebb időszak átvészelésében. A túl sok beszéd ilyenkor érzéketlenségnek hathat.

4. Ha a pillanat hevében mondanánk csak ki valamit

Amikor mérgesek vagy frusztráltak vagyunk, hajlamosak vagyunk azonnal kimondani, amire gondolunk. Viszont ezek a gondolatok általában nem egyeznek azzal, amit higgadtan tennénk, akarnánk. 

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Az emberek többsége megbánja, amit olyankor mond, ha éppen dühös valakire. Vegyünk egy mély levegőt, maradjunk csendben, és ha átgondoltuk a dolgokat higgadtan, csak utána szólaljunk meg. Ez sok későbbi problémától megkímélhet minket.

5. Amikor valaki provokál

A provokációnak az a célja, hogy valamilyen reakciót csikarjon ki belőlünk. Ilyenkor az, hogy megszólalunk, bármint mondunk, lángra lobbanthatja a konfliktust, és pont ez a másik ember célja. 

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Ha figyelmen kívül hagyjuk a másik provokációját és nem szólalunk meg, nem reagálunk, a legjobb módja annak, hogy megmutassuk az érzelmi felnőttségünket. Egyúttal az érzelmi kiégést is így kerülhetjük el.

6. Ha nem vagyunk biztosak benne, mit mondjunk

Nem muszáj megszólalnunk, ha nincs biztos válaszunk egy helyzetre, vagy nem tudjuk, mit mondjunk egy-egy esetben. Hagyjuk, hogy más beszéljen ilyenkor.

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Ha nem szólalunk meg ebben az esetben, nem hozunk elhamarkodott döntést, lehetőségünk van több információt gyűjteni és kialakítani a saját nézőpontunkat, mielőtt cselekednénk.

7. Amikor valaki más elbeszélését vagy fájdalmát hallgatjuk

A másik iránti tiszteletet is kifejezi, ha aktívan hallgatóság vagyunk ahelyett, hogy beszélnénk

A másik iránti tiszteletet is kifejezi, ha aktívan hallgatóság vagyunk ahelyett, hogy beszélnénk

Amikor valaki egy problémáról beszél nekünk vagy csak kiönti a szívét, általában nem azt várja tőlünk, hogy megoldást adjunk. Egyszerűen csak arra van szüksége, hogy meghallgassák. 

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Ha megszakítjuk a másikat, vagy túl hamar akarunk tanácsot adni – holott nem is kérte –, úgy érezheti, hogy az érzéseit lekicsinyeljük. Az aktív hallgatás és csendben maradás az empátia egyik legfontosabb jele.

8. Ha a másik embernek időre van szüksége a válaszhoz

Amikor valami különösen fontos dologról beszélgetünk valakivel, hagyjunk egy kis csendet, időt a másiknak. Ilyenkor átgondolhatja a hallottakat, mérlegelhet. 

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Ha nem beszélünk folyamatosan és hagyunk egy szusszanásnyi időt a másiknak, az a tiszteletünk kifejezése is a másik felé. Lehetőséget adunk, hogy rendezze a gondolatait, mielőtt válaszol nekünk.

9. Fontos döntések pillanatában

A csend elengedhetetlen fontos döntések vagy válaszadás előtt, hiszen ezeket nyugodtan lehet csak megtenni felelősséggel. Ha folyamatosan zaj vesz körül – akár a saját beszédünk is –, sokkal nehezebb tisztán gondolkodni.

Miért hasznos, ha csendben maradunk ilyenkor?

Nem csak a másik embernek, de nekünk is segíthet a gondolataink rendezésében, ha nem szólalunk meg egy kicsit. Ilyenkor bölcsebben döntünk és kisebb valószínűséggel bánjuk meg később.

Forrás: ND+, fotó: Getty Images, Unsplash


Életmód