- A hűtőszekrényben nem feltétlenül ugyanaz a megfelelő hőmérséklet nyáron, mint télen.
- Számít az is, hogyan rendezzük el a hűtőbe eltett ételeket.
- Mennyi az ideális hőmérséklet, hogy ne kelljen kidobnunk ételt?
Amikor megveszünk valamit a boltban, azért tesszük, hogy azt megegyük. Hiába a szándék, ha évente mégis átlagosan fejenként 61 kilogramm ételt dobunk ki Magyarországon a szemétbe a Nébih statisztikái szerint. Még úgy is, hogy tízből kilenc ember nagyon fontosnak tartja az élelmiszer-pazarlás elleni harcot.
Az ok leggyakrabban az, hogy megromlott az étel. Ebben a hűtőnknek lehet kulcsszerepe!
Mi baj lehet a hűtőnkkel, ami miatt ki kell dobnunk ételt?
A kidobott étel fele azért kerül a kukába, mert lejárt. Ez az, amit feleslegesen vettünk meg. De hatalmas mennyiség (31 százaléka a kidobott ételnek) tárolási hiba miatt végez a szemetesben. Ez azt jelenti, hogy vagy a csomagolás nem volt megfelelő, vagy a hűtőnk volt rosszul beállítva.
Ha a hőmérséklet nem ideális a hűtőszekrényben, az nemcsak az ízeket és textúrákat rontja el, hanem kedvez a baktériumok szaporodásának is. A legérzékenyebb élelmiszerek pedig így akár teljesen ehetetlenné válhatnak.
Hány fok legyen a hűtőben?
„A megfelelő hőmérséklet létfontosságú az élelmiszer-biztonság és minőség szempontjából. Gátolja a baktériumok elszaporodását, ezáltal csökkenti az ételmérgezés kockázatát” – magyarázza Gabriela Swamy, a San Jose Állami Egyetem élelmiszer-tudományi professzora.
A szakértő szerint az ideális hőmérséklet nemcsak az ízeket és állagot őrzi meg, de segít a pazarlás csökkentésében is. Ez pedig egy se langyos, se fagyos hőfok: a tökéletes belső hőmérséklet a hűtőben 3,8 Celsius-fok.
Nemcsak a hőmérséklet, a tárolás módja is számít

Nem csak a hűtőszekrény hőmérséklete számít, hanem az is, hogyan pakolunk el benne
- A hűtő hidegebb részei – az alsó, hátsó polcok – ideálisak a nyers húsok, tejtermékek és gyorsan romló maradékok számára. Ezek tovább frissek maradnak itt, ám az érzékeny gyümölcsöket és zöldségeket inkább kerüljük ezekre a zónákra, mert könnyen megfagyhatnak.
- A felső ajtó és polc – amelyek minden nyitáskor hőingadozásnak vannak kitéve – jobban megfelel a szószok, italok, lekvárok vagy pasztőrözött gyümölcslevek tárolására.
- És az ajtóban elhelyezett tojások? Bár gyakran kijelölt helyük van, valójában nem ott van a legjobb helyük – különösen nem a nyers húsoknak vagy tejtermékeknek. Ezeket jobb, ha lejjebb, a hűvösebb zónákban helyezzük el.
Ha már vásárolunk, őrizzük meg azt, amit hazavittünk. A tudatos tárolás nemcsak kíméli a bolygót, hanem az ízlelőbimbóinkat és a pénztárcánkat is.
Hogyan tároljuk az egyes élelmiszereket, hogy sokáig elálljanak?
- Vannak ételek, amiket felesleges a hűtőben tárolni
- Hogyan marad sokáig friss a gomba?
- Soha többé nem lesz penészes a sajt, ha így rakjuk a hűtőbe
Forrás: Grazia, fotó: Unsplash/Getty Images