3+1 tuti tipp az élelmiszerpazarlás ellen

2021. augusztus 07. |

A NÉBIH tavaly publikált kutatása szerint az elmúlt három évben 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége, viszont egy átlagos magyar még így is évente 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe. A tudatos fogyasztás elengedhetetlen a hulladék csökkentéséhez, az első lépés pedig, hogy ne vásároljunk feleslegesen és őrizzük meg az az ételeink frissességét és minőségét!

1. A hűtő hőmérséklete

Az első és legfontosabb a tárolás, azon belül is a hűtőtér hőmérséklete. Fontos, hogy a hűtőben nem egyenletes a hőmérséklet (bár léteznek már olyan modellek, amelyek képesek az egyenletes levegőeloszlatásra), az ajtó felső részében átlagosan 12 fok van, míg a lejjebb lévő polcok akár két fokkal is hidegebbek lehetnek. A felső polcokra ezért érlelt sajtokat és a speciálisabb sonkákat érdemes rakni, hogy ne veszítsék el az aromájukat, középre pedig mehetnek az egyéb tejtermékeket, mint joghurt vagy tejföl, az erre a szintre jellemző 5 fokban ugyanis a baktériumok már nem tudnak szaporodni, így tovább kitartanak az ételek. Alulra pedig, ahol az összes hideg levegő összegyűlik, a romlandó ételeket érdemes tenni.

elelmiszer-pazarlas-etel-huto-tippek

2. DO’s és DONT’s

Vannak ételek, amiket nem érdemes hűtőben tárolni, mert az ottani hőmérséklet nem tesz jót nekik. Ilyen például az alma vagy a paradicsom, hűtve ugyanis veszítenek vitamin- és antioxidáns-tartalmukból, és az ízüket is könnyen elveszítik. A kenyér kiszárad, ha hűtőbe tesszük, a hagymákat pedig annak ellenére, hogy szeretik a hideget, a hűtőben lévő nedvesség miatt érdemes inkább kamrában vagy száraz, hűvös helyen tárolni. Nem túl energiatakarékos, azonban élelmiszerbiztonsági szempontból fontos, hogy a még meleg ételt is hűtőbe tegyük, ha nincs lehetőségünk megvárni amíg kihűl, ugyanis minél több időt tölt szobahőmérsékleten, annál nagyobb eséllyel romlik meg.

3. Tiszta hűtő, rendes ház!

Nem is gondolnánk, mennyire fontos a hűtő tisztántartása, hiszen, ha nem hagyjuk, hogy lerakódjon benne a kosz, akkor megelőzzük a baktériumok esetleges elszaporodását, ez pedig hozzájárul a hűtő megfelelő működéséhez. Bevett szokás nyár előtt a hűtők leolvasztása, ez nem csak időt, hanem rengeteg energiát is pazarol. Egyes modellek No Frost technológiája képes javítani a levegő keringését és megakadályozni a jég lerakódását, ráadásul amellett, hogy így a teljes fagyasztókapacitás rendelkezésre áll, nem ragadnak össze a csomagolások és a benne lévő zöldségek, gyümölcsök.

+1. Fagyasztóból hűtőt

Nyáron az átlagnál is nagyobb szükségünk lehet a hűtőben lévő felületekre, hiszen még az olyan élelmiszereket is betesszük lehűlni, amiket hidegben elég szobahőmérsékleten tárolni. Ilyenkor a hűtőnk is segítségünkre lehet, vannak ugyanis olyan modellek, amelyek Convertzone funkciója képes a fagyasztóból hűtőt csinálni. Ha átalakítjuk a fagyasztót hűtővé, akkor igazán jól jön egy jégkockakészítő is a háztartásban, ezáltal nem az amúgy is lecsökkent területű fagyasztóban szenvedünk a jégkockakészítéssel, hanem mindig rendelkezésünkre áll a megfelelő mennyiség egy hűsítő nyáresti koktélhoz!

Fotó: Unsplash.com

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

„Meg fogok vakulni. Valaki segítsen!” autoimmun betegség

„Meg fogok vakulni. Valaki segítsen!”