Klasszikusok vegánul: trópusi ízkavalkád, avagy a hummingbird sütemény

2022. október 20.
Ha igazi ízkavalkádra vágysz a tányérodon, akkor a hummingbird süteményt neked találták ki! Az ízét a banán, az ananász, a fahéj, a kókusz és a dió kombinációja adja, bloggerünk, Tisóczki Aliz receptjében pedig tej- és tojásmentesen készül.

A jamaicai hummingbird sütemény az ország nemzeti madaráról, a kolibriről kapta a nevét: eredetileg „doktormadártortának” hívták egy helyi kolibrifaj után, ami hosszú csőrével úgy fürkészi a virágokat, mint egy betegeit analizáló orvos. Hagyományosan egyben sütötték ki, és esetleg a tetejét díszítették krémmel vagy gyümölccsel, manapság viszont édes krémsajttal vagy habbal töltik meg, amibe szintén csempésznek még egy kevés ananászt.

De mi köze van ennek egy ananászos és banános süteményhez? Egyesek szerint a sütemény azért érdemelte ki nevét, mert elég édes volt ahhoz, hogy magához vonzza a nektárevő kolibriket, míg mások szerint a banán sárga csíkjai a madár tollazatára emlékeztették az embereket. 1968-ban a Jamaicai Turisztikai Testület úgy döntött, hogy spéci sajtócsomagokkal próbál amerikai turistákat vonzani a szigetre: ebbe került be néhány tradicionális recept a szigetről, köztük a doktormadártortáé. Az elkövetkező néhány évben elkezdtek hasonló receptek megjelenni az amerikai lapokban és a közösségi szakácskönyvekben is, amiknek valószínűleg ez a sütemény adta az alapötletét.

A legtöbb gasztrotörténész egyetért abban, hogy a kolibritorta első nyomtatott receptjét Mrs. L. H. Wiggin jegyezte le. A receptet 1978 februárjában adta át a Southern Living magazinnak, de már azelőtt is számtalan utalás található a tortára a megyei vásárok beszámolóiban és a dél-amerikai sütőversenyeken. Az édesség ma újra virágkorát éli, ráadásul azt kell mondanunk, igazán tökélyre vitték a lapok közé kent édes krémsajt- vagy tejszínhabréteggel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vegánok kimaradnának belőle, hiszen növényi krémsajtokból és tejszínekből is tökéletes végeredmény érhető el. Manapság sokat beszélünk a bolygó felmelegedéséről és az egyre fogyó vizeinkről. Tudtad, hogy egy sertés napi 25-35 vizet is megiszik, míg például egy kilógramm burgonya megtermeléséhez csupán 200 liter vízre van szükség. És azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a termények nagyobb részét használják a háziállatok etetésére, mint az emberére. Ha ezt ki tudnánk iktatni, és ezeknek az állatoknak meg sem kellene születniük, a szenvedésükről és a halálukról már ne is beszéljünk, akkor sokkal több étel jutna az emberek számára és élhetőbb lenne a bolygónk hosszú távon.

hummingbird-suti-recept-vegan

Hummingbird süti

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 2 tk. fahéj, de még finomabb mézeskalács-fűszerkeverékkel
  • 1 tk. sütőpor
  • 3 tk. tápiókaliszt vagy más keményítő
  • 2 dl növényi tej – érdemes mandula- vagy szójatejet használni, mert pl. a rizs- és a kókusz- túl híg hozzá
  • 2 ek. tojáshelyettesítő por
  • 1 ek. almaecet
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk. reszelt gyömbér vagy szárított
  • 8 dkg darált dió
  • 8 dkg kókuszreszelék
  • 4 szelet ananász felkockázva – és még egy kevés a dekoráláshoz
  • fél banán felszeletelve

A krémhez:

  •  5 dkg növényi krémsajt
  • 15 dkg porcukor
  • 1,5 dl habbá verhető növényi tejszín, pl. Oatley

Elkészítés:

  1. Keverd össze egy tálban a száraz hozzávalókat: a lisztet, a diót, a kókuszreszeléket a tápiókalisztet és a fahéjat meg a gyömbért.
  2. Egy másik edénybe öntsd bele a növényi tejet, és add hozzá a sütőport, a tojáshelyettesítő port és az almaecetet. Ha nem tudsz ilyen port beszerezni, akkor simán hagyd ki. Úgy is finom marad a süteményed, csak tömörebb állagú lesz. 
  3. Keverd össze a két részt, és ne felejtsd ki belőle az olajat és az ananászkockákat.
  4. Olajozz be és szórj ki zsemlemorzsával egy 21 centi átmérőjű kapcsos tortaformát, de készítheted hosszúkás kenyérformában is. Akkor elég lesz a tetejére halmozni a krémet.
  5. Az elkészítésnél elég annyira figyelni, hogy ne kavard agyon a tésztát, ahogy összeáll, már mehet is a 170 fokra előmelegített sütőbe. 
  6. Süsd tűpróbáig. Ha úgy látod, hogy a teteje már megbarnult de a közepe még ragad, akkor fedd le egy darab sütőpapírral. Mindenképp hagyd teljesen kihűlni mielőtt felvágod, mert különben morzsálódni fog.

hummingbird-suti-recept-vegan

Hiába érkezett a forró Jamaicából a recept, mégis olyan az ízvilága, hogy teljesen beleillik a mi őszi vagy téli receptgyűjteményünkbe. Mert ha egyszer megkóstolod, garantálom, hogy többször is szeretnéd majd meglepni a családot vele, és bekerül majd kedvenc receptjeid közé. Ezeknek a gyűjtéséhez ajánlok egy általam tervezett könyvecskét is.

Szöveg és fotók: Tisóczki Aliz

Ha tetszett Aliz receptje,

vásároljátok meg receptgyűjtő füzetét!

Olvass tovább!