Édes és pikáns: ananászos koreai csirke egyszerűen

2024. március 14.
Dobd fel a csirkecombokat ezzel a különleges, koreai ihletésű páccal és néhány édes ananászkarikával: az eredmény különleges és elképesztően szaftos lesz.

Az ázsiai konyha legnagyobb varázsa, hogy néhány különlegesebb szósz és fűszer segítségével még az unalomig ismert alapanyagokból – például a csirkecombból is – képesek lehetünk komplex és egzotikus ízélményt varázsolni. Az alábbi recept főszereplője az egyik legismertebb koreai szósznak számító, enyhén csípős gochujang, amit semmiképpen sem érdemes kihagyni a receptből, hiszen nemcsak a csirkecombokat dobja fel, hanem rengeteg más ételhez is szuperül használható. Spéci ázsiai boltokban már egészen biztosan megtaláljuk és egy kisebb doboz is nagyon sokáig elég, hiszen egyszerre általában csak 1-2 evőkanállal használunk belőle. Az igazán izgalmas végeredményhez a csípős, sós, pikáns csirkecomb mellé édes ananászkarikák kerülnek: mindig jó ötlet lehet a húsokat gyümölcsökkel kombinálni, hiszen nagyon jól kiegészítik egymást. 

Ha sikerült beszereznünk a különlegesebb alapanyagokat, az étel elkészítése már garantáltan nem lesz túl bonyolult és ígérjük, hogy utána soha többé nem akarjuk már csak úgy „egyszerűen”, hagyományosan sütve enni a csirkecombokat.

Ananászos koreai csirkecombok

Hozzávalók:

  • 2 ek. olívaolaj
  • 8 db csirkecomb
  • só és bors
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 ek. friss reszelt gyömbér
  • 2 ek. gochujang paszta
  • 3 ek. szójaszósz
  • 3 ek. rizsecet
  • 1 ananász meghámozva, kicsumázva, vastagabb szeletekre vágva
  • 3-4 szál újhagyma vékony karikákra szelve

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra! Egy nagy, sütőbe is helyezhető serpenyőben hevítsünk olajat közepes láng felett.

2. A csirkecombokat ízesítsük sóval és borssal! Bőrös felével lefelé kezdjük el sütni a combokat, míg aranybarnára sül a bőre – nagyjából 7-9 perc alatt! Majd fordítsuk meg a húst és süssük további 3-4 percig. Tegyük ki egy tányérra és hagyjunk meg nagyjából 1 evőkanálnyi zsiradékot a serpenyőben!

3. A megmaradt 1 evőkanál zsiradékra dobjuk rá a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért és kevergetés mellett főzzük őket puhára kb. 5 perc alatt! Majd adjuk hozzá a gochujang szószt, a szójaszószt és a rizsecetet. Forraljuk fel a szószt és várjuk meg, míg sűrű, szirupos mártás lesz belőle. Vegyük le a serpenyőt a tűzről!

4. A csirkecombokat helyezzük vissza a serpenyőbe, ezúttal a bőrös felükkel felfelé, rendezzük el közöttük a szeletekre vágott ananászt is! Helyezzük az egészet a sütőbe és süssük át a húst 12-17 perc alatt!

5. Tálaláshoz a sűrű szószt locsoljuk rá a csirkére és szórjuk meg a húst a karikákra vágott újhagymával! Kínáljunk mellé friss főtt rizst!

Forrás: PureWow Fotó: Getty Images