Ezek a csillagjegyek sosem nőnek fel igazán

2022. július 03.
Ők aztán tényleg nem veszik túl komolyan sem magukat, sem az életet. Mit is mondhatnánk, mindannyian tanulhatnánk tőlük!

Teljesen mindegy, mennyi idősek, ezek a csillagjegyek a szívük mélyén mindig fiatalok maradnak! Úgy, mint ők, csak kevesen tudnak örülni és szeretni, ráadásul a megjelenésük is jóval fiatalosabb, mint a valódi koruk. Biztos, hogy annyira megvetendők az örök gyerekek, mint ahogy azt az emberek többsége gondolná?!

A 12 állatövi jegy

Ikrek

Az Ikreknek soha nem nő be a feje lágya, és ez nagyszerűen áll is neki! Bármikor kapható egy kis játékra, amiben nagy eséllyel aratja le a babérokat, ugyanis nemcsak az észjárása gyors, hanem ő maga is igazán fürge és mozgékony. Fáradhatatlanságával sokak csodálatát kivívja, a külső szemlélők számára olyan, mint akinek sosem fogy el az energiája. Ezek után talán mondanunk sem kell, hogy nagyon könnyen ért szót a gyerekekkel, igazi bohóc, aki mellett egy pillanatig sem unatkozik senki!

Mérleg

A Mérleg nagyszerű diplomata, aminek nagy hasznát veszi felnőttként, ám ennek az adottságának köszönhetően a gyerekekkel is játszi könnyedséggel megtalálja a közös hangot. Kiemelten fontos számára, hogy a környezetében béke és harmónia honoljon, ezért azonnal ott terem, ha a gyerekek összekapnak. Nem döntőbíróként, sokkal inkább mediátorként lép közbe, amit a gyerekek is értékelnek, a többi felnőtt pedig irigykedve figyel, mert ez valóban egy szuperképesség! Rajzolásban, agyagozásban vagy más művészi tevékenységben tökéletes játszótárs válhat belőle.

Vízöntő

A Vízöntő olyannyira örök gyerek, hogy a szíve szerint sokszor gyerekekre cserélné a felnőtt társaságot. Mindezt azért, mert egy igazi szabad lélek, aki önfeledten élvezi az életet és csak akkor érzi magát elemében, ha szárnyalhat a kreativitása, fantáziája. Játékos és lelkes, semmi jónak nem az elrontója. A gyerekek azonnal megtalálják vele a közös hangot és keresik is a társaságát: szívesen tanulnak tőle, mert nem egy fegyelmezős, vaskalapos típus. A Vízöntő minden játékban benne van, sokszor a komoly dolgokat is képes elviccelni, amivel nagyon könnyen kihúzhatja másnál a gyufát.

Nő viccelődik a monitor előtt

Halak

A Halak egyik sajátos adottsága a mérhetetlen empátia, aminek köszönhetőn könnyen ráhangolódik bárkire, akár felnőttekhez, akár gyerekekhez akar közelebb kerülni. Türelmét is sokan megirigyelhetik, a gyerekekkel különösen elnéző, minden bizonnyal azért, mert a szíve mélyén ő is örök gyerek marad, mindegy, hányadik ikszet tapossa. Abban is hasonlít a szertelen gyerekekre, hogy a következetesség nem tartozik az erősségei közé. Ez a gyerekek számára csodás hír, a többi felnőttnek talán kevésbé. A komolyságot nehéz magára erőltetnie, nem is mindig sikerül neki maradéktalanul.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?