A zenerajongók kedvenc sorozata lesz az ősszel érkező Daisy Jones and the Six

2022. augusztus 17.
Szerelem és rock&roll – kell ennél több? Minden elmondunk, amit a következő kedvenc sorozatodról tudni lehet.

Taylor Jenkins Reid 2019 márciusában megjelent Daisy Jones & the Six című könyve egy fiktív ’70-es évekbeli rockzenekar felemelkedésének és bukásának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül. A regény rögtön a New York Times bestseller listáján landolt – ráadásul a sikert az Amazon jó előre meg is érezte, ugyanis jóval a könyv megjelenése előtt, még 2018 júliusában berendelt a sztoriból egy 13 epizódos limitált sorozatot. A tévéadaptáció Reese Witherspoon produkciós cége, a Hello Sunshine égisze alatt készült és 2021 szeptemberében kezdték el a forgatását. Ha minden a menetrend szerint halad, idén ősszel már a képernyő előtt ülve izgulhatjuk végig Daisy Jones történetét. 

Az alábbiakban megpróbáltunk összeszedni minden érdekes infót a következő kedvenc sorozatoddal kapcsolatban.

daisy-jones-and-the-six

A Daisy Jones and the Six egy legendás rockbandáról szól

A regény 1970 és 1980 között játszódik, és azt követi nyomon, miként talált egymásra a The Six nevű  rockzenekar és Daisy Jones énekesnő, hogy aztán együtt létrehozzanak egy egyedülálló albumot, majd hirtelen örökre feloszoljanak. A nem mindennapi sztoriban természetesen a szerelem is helyet fog kapni, méghozzá Daisy és a banda frontembere, Billy Dunne között.

A történet egy valódi zenekaron alapul

Fleetwood-Mac

A regény írásakor Taylor Jenkins Reid az 1967-ben alakult Fleetwood Mac zenekarból merített ihletet. „Folyton eszembe jutott az a pillanat, amikor Lindsey Buckingham nézte, ahogy Stevie Nicks énekli a Landslide-ot. Hogy mennyire úgy nézett ki, mintha szerelmesek lennének. És mégis, soha nem fogjuk igazán megtudni, hogy mi volt közöttük. Erről akartam írni egy történetet. Arról, hogy a valóság és az előadás közötti határok elmosódhatnak, arról, hogy a régi sebekről való éneklés hogyan tarthatja  frissen őket” – nyilatkozta Reid.

Riley Keough lesz a főszereplő

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Riley Keough (@rileykeough) által megosztott bejegyzés

 A feltörekvő hollywoodi sztár, Riley Keough (Lisa Marie Presley lánya) alakítja Daisy Jonest. „Megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a ti Daisytek” – írta Riley az Instagramon novemberben, miután bejelentették a hírt. A szereposztás nem is lehetne tökéletesebb, hiszen Riley nem más, mint a rock ‘n’ roll legenda, Elvis Presley unokája.

Sam Claflin fogja játszani Billy Dunne-t

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sam Claflin (@mrsamclaflin) által megosztott bejegyzés

Sam Claflin, akit leginkább az Éhezők viadala-filmek Finnick Odairjeként ismerhetünk, kapta meg a szeszélyes és igen intenzív rockzenész, Billy Dunne szerepét. A Daisy Jones & the Six sikere tehát leginkább a Sam és Riley közötti kémián fog múlni.

Reese Witherspoon a sorozat producere

„Amint elkezdtem olvasni a Daisy Jones & The Sixet, azonnal fülig beleszerettem, és nagyon örülök, hogy az Amazonnal és az Amazon Studios vezetőjével Jen Salke-kal meg tudtunk egyezni, és a képernyőre vihetem” – mondta Reese Witherspoon. A színésznő korábban a Vadon, a Holtodiglan és az HBO-n futó Hatalmas kis hazugságok blockbusterek producere volt. De 2020 márciusában mutatták be a Hulun Celeste Ng 2017-es Kis tüzek mindenütt című regényéből készült Hello Sunshine-adaptációt is Witherspoon és Kerry Washington főszereplésével.

A sorozatban eredeti zenék is lesznek

Taylor Jenkins Reid a dalszövegírásban is kifejezetten tehetséges, a könyv végén a Daisy és Billy által írt dalok szövegeit is csatolta az olvasóknak. Ezeket a dalszövegeket zenésítették meg a film készítői.

Fotó: Amazon, Getty Images

Olvass tovább!