Gyönyörű tájakon játszódó sorozatok, amelyek megmelengetik a szíved

2022. augusztus 05.
Néha semmi másra nincs szükségünk, csupán arra, hogy kiszakadhassunk egy kicsit a valóságból ,és (legalább) képzeletben egy festői tájon barangolhassunk, ahol a nagy szerelem mindig rátalál az emberre. És szerencsére számtalan ehhez hasonló széria készült már az évek során.

Ugyan számos kritika érte a Emily Párizsban című sorozatot a forgatókönyve miatt, a Lily Collins főszereplésével készült széria mégis nézettségi rekordot döntött a Netflixen, és azóta is a legnépszerűbb műsorok egyike a streamingszolgáltató történetében. A Franciaországban játszódó sorozat kirobbanó sikerének egyébként végtelenül egyszerű magyarázata van: tökéletes volt az időzítése, ugyanis éppen a koronavírus-járvány első hullámai alatt indult el hódító útjára.

Így aligha akadt olyan netflixező, aki ne menekült volna el egy kicsit a valóság elől abba a Párizsba, ahol a pandémiának nyoma sincs – ellenben tele van habkönnyű románcokkal. Hiába, aligha akad jobb eszköz az eszképizmusra egy szívmelengető sorozatnál, különösen, ha az egy varázslatosan szép helyen játszódik. Ezért összegyűjtöttünk néhány szériát, ami segíthet kiszakadni a hétköznapokból.

Virgin River

A Robyn Carr regényfolyama alapján készült romantikus sorozat a festői szépségű Virgin River nevű kisvárosban játszódik Észak-Kaliforniában: itt próbál új életet kezdeni Melinda „Mel” Monroe (Alexandra Breckenridge), miután óriási tragédia érte őt a múltban. Bár az ápolónőt eleinte nem mindenki fogadják örömmel ebben a zárt közösségben, a helyi bár tulajdonosával, Jack Sheridannel (Martin Henderson) azonnal egy hullámhosszra kerülnek. Sőt hamarosan vonzódni kezdenek egymáshoz… A Netflix szériája jelenleg a negyedik évadánál tart, de már készül az ötödik is.

Szívek doktora (Hart of Dixie)

A négy szezonon át futó Szívek doktora című dramedy olyan, mintha a Virgin River bolondosabb, viccesebb kistestvére lenne, hiszen az alaptörténetük kísértetiesen hasonlít egymásra. Adott egy egészségügyi szakember, Zoe Hart (Rachel Bilson), aki egy kisvárosba (jelen esetben az alabamai Bluebellbe) költözik, hogy támogassa a nyugdíj előtt álló helyi orvost, aki azonban nem kér az új érkező segítségéből. (Külön érdekesség, hogy ezt a férfit ugyanaz a Tim Matheson alakítja, aki a Virgin River zsémbes orvosát.) Ha mindez nem lenne elég, a táj a képzeletbeli Bluebellben is mesébe illő, ráadásul a főszereplő ebben a történetben is megismerkedik egy dögös csapossal (Wilson Bethel).

Heartland

A Heartland megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy a lélegzetelállítóan szép tájakon játszódó kisvárosi romantikus drámák sikerre vannak ítélve, hiszen a Lauren Brooke könyvein alapuló sorozat a tizenötödik évadát is megélte. A sztori Amy Flemingről (Amber Marshall) és idősebb nővéréről, Louise „Lou” Flemingről (Michelle Morgan) szól, akik az albertai székhelyű családi tanyájukon, a „Heartland”-en élnek özvegy nagyapjukkal, Jack Bartlett-tel (Shaun Johnston) és apjukkal, Timmel (Chris Potter).

Everwood

A négy évadot megélt sorozat egy képzeletbeli coloradói kisvárosba, Everwoodba kalauzol el minket – ez az a hely, ahová dr. Andy Brown (Treat Williams) költözik a felesége halála utána családjával. Bár a forgatókönyvből nem maradtak ki a drámai jelenetek sem, azért átszövi azokat a romantika és a könnyed humor is – de nem mellékes az sem, hogy egy képeslapra illő tájon játszódnak az események.

Fotó: Netflix

Ezeket a sorozatokat már láttad?