Szendrey Júliát, mint az özvegyi fátylat túl korán eldobó Petőfinét emlegetik, Lady Diana a bulimiás hercegné, aki autóbalesetben halt meg a szeretőjével, Maria von Trapp pedig A muzsika hangja musical mindig vidám, mosolygós nevelőnője, aki boldogan szolmizálgat a hegyekben a ház urának gyermekeivel, akikből kórust alapít. De milyen anyák voltak ők?
Diana és az ő szeretetnyelvei
Lady Diana kétségkívül formabontó volt a brit fenséges anyák sorában. Szeretetét verbálisan is fizikálisan is kifejezte gyerekei felé, amit a család részéről értetlenkedés fogadott. „Agyonbabusgatom a srácaimat.” – mondta el Andrew Mortonnak önéletrajzi könyve készítésekor, Az ölelés kiskönyve című akkori brit kiadványt pedig szülő ismerősének is osztogatta. Volt azonban – érthető módon a legnehezebb években – hogy ő sem mindig a megfelelő szeretetnyelvet használta. Már a különélés évei akarta Vilmost egy különleges meglepetéssel kárpótolni: a trónörökös egy nap arra tért haza a szünidőre, hogy anyja találkozót szervezett neki a falát díszítő poszterek modelljeivel, Claudia Schifferrel, Christy Turlingtonnal and Naomi Campbellel. A kiskamasz herceg maga is igen megilletődött a vendégek láttán.
Maria Augusta Von Trapp, a muzsika anyja
A muzsika hangja című musical által világhírnévre szert tett apácajelöltből lett nevelőnőt, mint a mindig mosolygós, vidám és a hegyeken szolmizáló, tökéletes mostohaanyát ismerte meg a világ. Van persze, ami igaz a történetből, pont annyira, mint amennyire minden viccnek a fele igaz.
A Trapp család tényleg hálás lehet Mariának, hiszen a jég hátán is megélő alkat volt, remek szervezőkészséggel. A II. világháború után is ő gondoskodott a család megélhetéséről, míg Trapp kapitány nemesi megvetéssel az ujját sem volt hajlandó megmozdítani, hogy pénzt keressen. A gyermekei, melyből tíz is volt (hét örökbefogadott és három saját) azonban már valószínűleg kevesebb szép emléket őriznek róla, mivel az asszony állítólag eléggé hirtelen haragú és hangos volt, sokat kiabált, de rendszeresnek számított nála az ajtócsapkodás és a tárgyak dobálása is. Életrajzi könyvében Maria maga vall kemény nevelési módszereiről, egészen konkrétan arról, hogy verte a gyerekeit. „A nevelés művészet, s pont az a művészet benne, hogy az ember tudja, hogy mikor szabad a gyermeket megverni és mikor nem.”
Sissi és az ő Egyetlene
Sissiről sokan tudják, hogy a valódi anyai szeretet csak legkisebb lányához, Mária Valiériához fűzte, akit már gyerekkorában úgy hívtak ezért: az Egyetlenke. Sissi rajongó szeretete és túlságosan óvó gondoskodása – még sétálni sem engedte el szívesen egyedül lányát – azonban olykor nehézséget okozott Mária Valériának, ám ennél is nehezebb volt azt kezelnie, hogy idősödő és egészen elmagányosodó anyjának valóban ő volt az „egyetlene”: az egyetlen gyermeke, lelki társa, barátnője, útitársa… Akivel rendre megosztotta legsötétebb gondolatait is: „(A Mama)…azt mondja, kín az élet, és sejteti, hogy legszívesebben öngyilkosságot követne el. „Akkor pokolra kerülsz” – mondta a Papa. Mire Mama így válaszolt: „A pokol már a földön van.” Meggyőződésem, hogy a Mama soha nem követ el öngyilkosságot; ám hogy a terhére van a élet, ennek tudatában a Papa éppoly boldogtalan, mint én, órákon át siránkozunk rajta.” – írta Mária Valéria naplójában.
Marie Antoinette színes bőrű gyermeke
Marie Antoinette-ről kevesen tudják, hogy több gyermeket is adoptált. Először egy szegénysorban élő kisfiút, François Michel Gagné-t, majd elhunyt szobalánya, illetve a király egy eltávozott altisztjének a lányait is magához vette. Egyikük vérszerinti lánya, Marie-Thérèse játszótársa lett. A legkülönlegesebb azonban Jean Amilcar volt: Szenegálból, rabszolgaként érkezett az udvarba, de a királyné felszabadította és magához vette. Bár a felségeket a forradalom alatt bebörtönözték, a királyné egy darabig tudta anyagilag támogatni őket, majd távolabbi rokonokhoz, illetve zárdába kerültek. Kivéve Jean Amilcart, őt a forradalmárok az utcára tették, vélhetően ott is halt meg. Az első fiú pedig alighanem nehezen viselte, hogy jóval alacsonyabb sorból való, mint az őt körülvevő gyermekek. Dühödt királyellenes lett: 1792-ben a forradalmi hadsereg katonájaként esett el.
Viktória, akinek nem lett volna szabad anyának lennie
Pont fordítva volt Viktória királynővel, mint Marie Antoinette esetében. Míg a brit uralkodónő férjével együtt azon volt, hogy ők váljanak a tökéletes család megtestesítőjévé, hogy alattvalóiknak azt mutassák: pont olyanok, mint ők – valójában igencsak messze álltak ettől. Viktória királynő gyűlölte a terhességet („Tönkreteszi a boldogságom; mindig is gyűlöltem a terhesség gondolatát, és azért imádkoztam, hogy legalább még fél évig szabad maradhassak, de imáim nem találtak meghallgatásra, és végtelenül boldogtalan vagyok. Fel nem foghatom, hogy vágyakozhat valaki ilyesmire, pláne a házassága elején.”), undorodott a csecsemőktől („Egy ronda baba igen undorító teremtmény és még a legszebb is borzasztó ruha nélkül (…) amíg megvan az a nagy testük a kis végtagokkal, és az a szörnyű békaszerű mozgás.” – írta), gusztustalannak tartotta a szoptatást, a gyermekeit pedig utálta. Ennek ellenére végül kilenc gyermeknek adott életet. Nem volt más választása.
Zsófia Sarolta, a 15 gyermekes Bridgerton királyné
Zsófia Sarolta angol királyné alakja, leginkább a Netflix Bridgerton című sorozatából, az annak alapjául szolgáló Julia Quinn-regényekből lehet ismerős. A királyné ugyancsak népes családot tudhatott magáénak: Huszonegy év alatt tizenöt gyermeket hozott a világra, közülük tizenhárman megélték a felnőttkort (a három gyermek halála nagyban hozzájárultak férje, III. György király elmebajának rosszabbodásához is). A sorozatos terhességek megviselték Zsófia Saroltát, aki utolsó előtti gyermekének, Alfréd hercegnek a születése előtt így írt, 1780-ban: „Egy rab sem várhatja jobban szabadulását a börtönből, mint én, hogy megszabaduljak terhemtől, és véget érjen a harcom. Bárcsak biztos lehetnék, hogy ez volt az utolsó.”
Szendrey Júlia, több mint csak asszony, több mint csak anya
Az öt gyermeknek életet adó (ebből felnőtt kort sajnos csak négy élt meg) Szendrey Júlia nem éppen a hagyományos női szerepeket képviselte. Modern nőként gondolkodott, mindig is többre vágyott, mint egy akkoriban élt átlagos nő. És többet is tett, 1854-ben kezdett el verseket írni, amelyekből a családi élettel, anyasággal kapcsolatos versei jelenhettek csak meg olyan lapokban, mint a Magyar Nők Évkönyve vagy az Anyák Hetilapja. És a következő évben jelentek meg fordításában Andersen világhírű meséi – amelyeket egyébként gyerekeinek ajánlott.
Bár már éltében többen elismerően beszéltek, sőt írtak is munkásságáról, ő nem volt biztos abban, hogy a helyes úton jár. Egyrészt lelkiismeret-furdalása volt, amiért mással is foglalkozik, mint a családja jóléte, másrészt önbizalomhiányában félt, hogy mindezt teljesen feleslegesen teszi. Ekkoriban írt, Tűnődések nevű naplójában jegyezte le ezeket a sorokat, amelyeket akár ma is megfogalmazhatna (sőt, meg is fogalmaz) bármelyik dolgozó anya: „Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem irónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem, s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Irói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint iró tán nem használnék soha semmit sem, s igy pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesitve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. … Minden pillanat, mit irói foglalkozással töltenék, tőlük lenne elvonva, pedig nem tartozom-e nekik szentelni szívem minden dobbanását, életem minden perczét! S hogyan merjem ezt megszegni, mikor nem tudom, hogy mint irónő birnék-e némi képességgel…”
Hogy milyen anya volt Nagy Katalin, Marie Curie, Whitney Houston, Mária Terézia, Elizabeth Taylor és még sok más ismert nő Budai Lotti és Zubor Rozi: A Micsoda anyák voltak! című könyvéből kiderül!
