Christy Turlington tanácsai segítenek megőrizni a mentális egészségünket

2020. november 28.
Christy Turlington egy igazi szupermodell, aktivista, a terhesség alatti egészségért dolgozó szervezet, az Every Mother Counts (Minden Anya Számít) alapítója és világhírű reklámkampányok örökös arca. Most, 51 éves korában kiegyensúlyozott és kicsattan az energiától: ő a lelki béke megtestesült jelképe.

Az ikonikus szupermodell a szellemi egészségének megőrzésére irányuló tanításait szerencsére nem csak szűk környezetével, hanem a nyilvánossággal is megosztotta.

  1. A közösségi média nincs hatással arra, hogy jól érezzem magam.
  2. A mentális egészség napját úgy definiálom, mint az a nap, amikor teljesen lecsatlakozom az elektronikus eszközeimről.
  3. Olyan tevékenységek űzésével szoktam lazítani, mint a főzés, a futás és az olvasás.
  4. Ott érzem jól magam, ahol a családom van, vagy ahol még soha nem jártam azelőtt.
  5. A legnagyobb harcomat a cigarettával vívtam meg, amit azóta elhagytam. A húszas éveim közepéig dohányoztam.
  6. Amikor úgy érzem, hogy szétszakadok, akkor csendre van szükségem.
  7. Mindennap légzőgyakorlatokat végzek, hogy kiegyensúlyozott maradjak.
  8. Ha stresszesnek érzem magam lefekvés előtt, akkor nyújtógyakorlatokat végzek. Ha feszült vagyok, amikor felkelek, akkor futni megyek.
  9. Amikor elkezdtem utazni és világot látni, más nézőpontból kezdtem el vizsgálni a dolgokat.
  10. Tudom, hogy a családom mellett mindig önmagam lehetek.
  11. Akkor érzem magabiztosnak magam, ha felkészült vagyok.
  12. Amikor a fejem tele van negatív gondolatokkal, megpróbálok produktívabb dolgokat csinálni, mint például a futás vagy a jóga. Ezek megmutatják az erősségeimet.
  13. A kedvenc nassolnivalóm a tamariízű mandula.
  14. Ha pozitív hangulatba szeretnék kerülni, akkor Van Morrison Into the Mystic című számát hallgatom.
  15. A kedvenc stresszűző televíziós műsorom a Sütimester.
  16. A legjobb tanácsom magamnak arra az esetre, ha padlón lennék, az, hogy mozogjak.
  17. Szerintem a meditáció egy csodálatos dolog.
  18. Én vagyok saját magam védelmi rétege.
  19. A kedvenc gyógyszerem valójában nem is egy gyógyszer, hanem a zöld tea.
  20. A szellemi egészségem megőrzésére szóló mantrám: „legyél jelen”.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!