Nemrég megjelent a legújabb, Semmi címet viselő albumotok, készítettetek klipeket, klubkoncerteket adtatok, most pedig éppen a Budapest parkos lemezbemutatóra készültök. Hogy bírjátok ezt az időszakot?
Ede: A végcél volt a Budapest parkos lemezbemutató koncert, ami június 7-én lesz. Ehhez képest számoltuk ki visszafelé, hogy mennyivel előtte kell megjelennie a lemeznek, az első single-nek, illetve, hogy mikor kell felvenni az anyagot. Tulajdonképpen annyit vagyunk együtt december óta, mint még soha.
Csaba: Egyébként is sokat találkozunk és beszélünk, de most tényleg reggeltől estig van valami. Úgy működünk, mint egy cég.
Mint egy családi vállalkozás?
Ede: Igen, de a lemezkészítés mindig is intenzív időszak volt. Az élet folyton felülírja a terveinket. Most is egy hónappal később jutottunk be a stúdióba, mint kellett volna, de legalább meg tudtuk írni a számokat.
Csaba: Nem is tudom, másképp hogyan csináltuk volna végig, mert tarthatatlan határidőket szabtunk magunknak. A számokat technikailag is össze kell rakni, ugyanis az egy dolog, hogy el tudjuk játszani, de színpadra is kell őket állítani. Ki kell találni a színpadképet, le kell szervezni a staffot és ott van még a sajtó is. Közben készülnek a klipek, le kell szervezni a merchet, és mindezt még az emberek elé is kell tárni.
Ede: Annak ellenére, hogy mindenkinek megvan a saját szakterülete, vannak olyan pontok, ahol mindenkire szükség van. A legnagyobb, legfontosabb döntéseket együtt hozzuk, ahogy próbálni is közösen kell. Tulajdonképpen most meg kell tanulnunk élőben is eljátszani az új számokat, amiket elkészítettünk a stúdióban.
Csaba: Van, hogy Zoli (Kovács Zoltán billentyűs – a szerk.) egy hétig nem jön ki a próbateremből. Mivel félig-meddig elektronikus zenét játszunk, ő konkrétan szoftvereket fejleszt, hogy minden a megfelelő időben játszódjon le.
Ede: Ez azért szükséges, mert öten vagyunk, de a legtöbb számban sokkal több hangszer van.
Mióta dolgoztatok a Semmin?
Csaba: Szerintem öt éve, de az utolsó egy év volt igazán intenzív. Igazából már a kettővel korábbi lemezünk, a Minden óta tudtuk, hogy megírjuk a Semmit.
Ede: A hangszerek és a technikai megoldás is időigényesek, illetve szeretünk mindent megfejteni. Az EL utáni single-k esetében fél évünk volt egy-egy számra, most viszont arányosan sokkal több időt kívánt meg, hogy összerakjuk ezt a tizenegy dalt, ami felkerült a Semmire. Némelyik ötlet csírája nagyon régre nyúlik vissza és van, aminek a demója is többéves. Mindent negyvenötször megfordítottunk és megvarázsoltunk. A lemez egy egész korszakot foglal össze és nem tehetünk rá olyan számot, amit befejezetlennek érzünk. Ilyen szempontból szerintem maximalisták vagyunk.
Csabi, te mennyire szóltál bele a zenei alapba és hogyan működött ez fordítva, a szövegek esetében?
Csaba: Én kérdezek, ők válaszolnak és fordítva. Nem szólnak bele. Szerintem örülnek, hogy nem kell ezzel foglalkozniuk.
Ede: A próbák előtt már voltak otthoni demófelvételeink, de Csabi a stúdióban is rakott össze új szövegeket. Volt olyan, amiből nekünk jobban tetszett a demó, ezért meghallgattuk az összes változatot. Ilyen szinten ez is közös döntés, de Csabi egyedül írja őket, mi pedig teljesen megbízunk benne. Talán csak kisebb dolgok, egy-egy szó esetében szólunk bele. Például, ha a lemezen ötször szerepel az, hogy fasz.
Csaba: A tizenegy dalból négynek is az első sorában szerepelt ez a szó vagy valamilyen változata, ezért leredukáltam kettőre.
Több nagy költőnk ennél sokkal cifrábbakat is írt.
Csaba: Nem az a baj, hogy négyszer le van írva, hanem az, hogy az első sorban és ugyanúgy. Legalább akkor egy szinonimája szerepeljen benne helyette. Ha a saját szövegemet elemezném külső szemmel, akkor ezt nem tartanám jónak, inkább megúszósnak érezném.
Jártok csoportterápiára. Ez hogyan tükröződik a munkátokon?
Csaba: Például úgy, hogy van lemez.
Ede: Jól halad a munka és szerintem sokkal oldottabbak vagyunk. A tavalyi év elején tartottunk egy féléves szünetet és aggódtunk, hogy ez talán mindannyiunk számára mélypont lesz. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha elmennénk egy megelőző csoportterápiára. Belevágtunk, mindenki készült témákkal, voltak házi feladataink. Sok dolog kiderült, kisimult. A nyári koncertek alatt szüneteltettük, de a nagy hajtás miatt ismét azt érezzük, hogy folytatnunk kéne.
Csaba: Vannak köztünk olyan feszültségek, amiknél nem biztos, hogy fel tudjuk tenni a megfelelő kérdést a megfelelő embernek. Jó, ha van egy mediátor, aki átlátja, hogy ki az, akinek túl sok kompromisszumot kellett kötnie, vagy akinek kicsit jobban bele kell állnia bizonyos dolgokba.
Ede: Azóta sokkal figyelmesebbek lettünk, még akkor is, amikor csak ülünk és beszélgetünk. Sok jó és rossz példát lehet látni arra, hogy zenekarok miként tudnak vagy nem tudnak működni hosszú távon. Szerintem nagyon ritka, hogy tizenhárom év után is ennyire közeli kapcsolatban vagyunk. Szeretünk együtt lenni, próbálunk, csináljuk.
Csaba: Az egy dolog, hogy népszerű a zenekar, de sokkal fontosabb, hogy kiegyensúlyozott legyen a csapat, legyenek terveink és lássuk pár évre előre, hogy mit szeretnénk csinálni.
Már az elején is volt víziótok arról, hogy hová szeretnétek eljutni az Elefánttal?
Csaba: Én csak azt tudtam, hogy semmi mást nem akarok csinálni, csak ezt. Ez volt az egyik mozgatórugó, és az, hogy a zene már gyerekkoromtól kezdve az életem része.
Ede: Nekem eleinte az volt a motivációm, hogy az első koncert sikerüljön. De olyan jól sikerült, hogy a következő cél mindig a következő koncert lett és az, hogy zenéket vegyünk fel. Aztán az egyik lépés hozta magával a következőt.
Csaba: Ebben Szabié (Németh Szabolcs dobos – a szerk.) az érdem.
Ede: Szabi már kezdettől fogva látta, hogy ebben van potenciál, ő volt az, aki az elején nagyon odatette magát. Ért a vállalkozásokhoz, akkoriban végezte el a Majdnem híres rocksulit és tudta, hogyan kell ezt jól elkezdeni.
Csaba: Igazából soha nem volt visszalépés. Amikor stagnált a zenekar, akkor sem azt éreztük, hogy nem haladunk, hanem azt, hogy kicsit türelmesebbnek kell lennünk. Például, ha a június 7-i lemezbemutatón nem lesz ott tízezer ember, mint tavaly, akkor is úgy fogjuk érezni, hogy milyen jó, hogy ennyien eljöttek.
Meg lehet szokni, hogy ennyi ember előtt léptek fel?
Ede: Szerintem ebben segítettek a korábbi fesztiválélmények, például a Fishing. Sokáig ez volt számunkra a nagy koncert, amíg hozzá nem szoktunk ahhoz, hogy akár saját magunkért is sokan eljönnek. Teljesen megszokni szerintem nem lehet.
Csaba: Nekem nem az emberek mennyiségét kell szoknom, hanem azt, hogy mindig szívatjuk magunkat valamilyen különlegességgel ahelyett, hogy egyszer eljönnénk csak úgy, ahogy jólesik. Inkább hónapokig melózunk, mert mindig kitalálunk valamit, amit csak egyszer, csak itt csinálunk meg, ezért nincs komfortzónánk. Meg amiatt is izgulok, hogy esetleg a közönség nem érzi jól magát. De ha mi jól érezzük magunkat, akkor ők is.
Gyakran előfordul, hogy a rajongók elvárják a kedvenceiktől, hogy nyílt politikai állásfoglalást tegyenek. Felétek érkeznek ilyen elvárások?
Csaba: Állást foglalunk mi magunktól is, ha úgy van. De ezek nem politikai állásfoglalások, hanem inkább ügyek mellett állunk ki. Pártpolitizálni nem fogunk, de vannak olyan alapvető emberi értékek, amiket szerintem nem illik megkérdőjelezni – innentől kezdve viszont már nagyon nehéz nem pártpolitizálni. Igazából az a baj, hogy még mindig vannak olyan evidenciák, hogy automatikusan elkezd rád köpködni valamelyik oldal, ha kiállsz mellettük.
Ede: Én őszintén szólva kevés olyan visszajelzésről tudok, amikor a rajongók azt szerették volna, hogy álljunk be egy bizonyos ügy mögé. Épp elég, ha ezt magunktól megtesszük.
Csaba: Igazából csak unjuk, mert csináltuk már ezt eleget az elmúlt tíz évben. Ma már inkább egzisztenciális kérdésekkel foglalkozunk. Amikor én egzisztenciális kérdésről, egzisztencializmusról beszélek, akkor a filozófiai élet kontra halál témáját, túlvilágot és egyebeket értem ez alatt, nem a megélhetést. Bár persze ez is egy egzisztenciális kérdés.
Az önálló projekteket és együttműködéseket hogyan lehet összehozni a zenekarral?
Csaba: Mindenkinek van párhuzamos élete a zenekar mellett, de az enyém nem választható le az Elefántról. Bármibe belekezdek, az valahogy kötődni kezd a zenekarhoz, ami nyilván rengeteg előnnyel jár, de kicsit olyan, mintha a többiek még a vécére is velem jönnének. Cserébe igyekszem vállalható dolgokat csinálni és bármibe belekezdek, mindig azon a szinten teszem, amit a zenekar saját maga felé is elvár. De általában mindenkivel mindent megbeszélek.
Ede: Az a legjobb példa erre, hogy nagyon sok koncerten szeretnék velünk is dedikáltatni Csabi könyveit. Mindenkinek megvan a döntési joga abban, hogy miben szeretne részt venni a privát karrierjét illetően, de ki szoktuk kérni egymás véleményét.
A tavalyi űrtematika után most mire számíthat a közönség?
Ede: Ez a koncert tényleg egyszeri és megismételhetetlen lesz, ami a vizuálra is igaz. Biztos, hogy ez a műsor sehol nem fog pontosan így elhangzani még egyszer. Egyrészt azért, mert ez a lemezbemutató, másrészt azért, mert tudjuk, hogy a lemez bizonyos dalai nem illeszkednek egy fesztivál műsorába. De még mindig kint vagyunk az űrben, ott lebegünk a semmiben, abban a szobában.
Csaba: Túlmisztifikálhatjuk, de szerintem inkább bízzuk az emberek fantáziájára, mert megfejthetetlen a képlet, hogy a mindenből hogyan jutottunk az űr után a semmibe. Nem járhatsz mindenki kedvében, szóval a későbbiekben nem fogjuk eljátszani az egész Semmi lemezt. De itt azokat a dalokat is eljátsszuk majd, amiket máskor nem.
Ede, egy interjúban úgy fogalmaztál a tavalyi Parkos koncert előtt, hogy felmentek az űrbe, és amit onnan magatokkal hoztok, azt teszitek bele ebbe az albumba.
Csaba: Én azért ennél bonyolultabbnak érzem ezt a történetet. Szeretném, hogy legyen egy metafizikai síkja, ami nincs megfejtve. Nem a bolygók állásáról beszélünk. Engem olyan dolgok motiváltak a szövegek szintjén, mint például, hogy mi történt az univerzum keletkezése előtt. Igazából a fizikában nincs is olyan, hogy semmi. A világűrben és a vákuumban is mindig van egy részecske. Nem létezik a vákuum, mint olyan, mert a Higgs-bozonok milliárdszámra haladnak át még a semmin is. Nem beszélgethetünk a világűrről anélkül, hogy ezt kontextusba helyeznénk.
Ede: A csapat szintjén is meghagyjuk egymásnak a szabadságot arra, hogy megfejtsük a semmit, mert mindannyiunk számára teljesen mást jelent.
Zavar titeket, ha fejtegetik, hogy milyen érzelmek, gondolatok állnak az egyes számok hátterében?
Ede: Szerintem nem is zavarhat, mert ez azt jelenti, hogy foglalkoznak vele.
Csaba: Nem zavar, örülök neki, hogy foglalkoznak vele. Nekem nagyon jólesik, amikor kommentben érkezik egy megfejtés, amivel kapcsolatban biztos voltam abban, hogy soha senki nem veszi majd észre. Büszke vagyok rá, hogy mi mindannyian az elgondolkodtató dalszöveget szeretjük, ami beleül a fejedbe.
Az indulásotok óta eltelt tizenhárom évben eléggé felgyorsult a világ és a zeneipar. Hogyan tudtatok adaptálódni ehhez a helyzethez?
Csaba: Egyrészt szerintem mi is fel vagyunk gyorsulva, másrészt mindig egy kicsit sodráson kívüliek voltunk. Az, hogy nem trapet vagy elektronikus zenét játszunk, mint mindenki más, nem jelenti azt, hogy nem trendet csinálunk. Harmincévente ismétlődik a divat, és ez a zenére is igaz. Most a 90-es évek rapje, a grunge, a punkzene tér vissza, amit mi amúgy is készítünk és szeretünk. Az új zenékkel is képben vagyunk, a Spotifyon mindig nézem az aktuális heti felfedezetteket.
Ede: Hallgatjuk őket, de nem úgy állunk neki egy számnak, hogy mi is olyat akarunk készíteni. Egyszerűen azt csináljuk, ami jön. Magától alakul, hogy tudat alatt milyen hatások érvényesülnek a zenében.
Csaba: Ezt egy icipicit megcáfolnám, mert én kifejezetten szorgalmaztam, hogy játsszunk több punkzenét, mivel nagyon hiányolom a zenei palettáról, hogy legyen egy ugrálós, vidám fless, amit annyira szerettem anno tinikoromban.
Ede: A lemezen is lett három hasonló szám. Viszont a technikai részét, hogy jelen kell lenni a social mediában, nem célszerű erőltetni. Ha valaki kényszerből csinálja, az mindig izzadtságszagúnak tűnik. Ilyen szempontból nem tudunk és nem is akarunk felzárkózni húszéves tiktokkerek mellé, viszont mi is ott vagyunk a magunk megoldásaival. Nem arról van szó, hogy akkora boomerek vagyunk, hogy Instagramunk sincs.
Csaba: De ha meg közben egy kicsit boomerek kezdünk lenni, akkor meg ez van, vele jár. Nem kell görcsösen csinálni. Amíg érdeklődőek vagyunk, addig úgyis hatással lesznek a zenénkre a trendek. De inkább mi legyünk hatással a zenére.
Fotó: Sinco, Tihanyi Anna
