Kultúra
Kedvenc sorozataink, amikkel elmenekülhetsz a hőség elől
Eláruljuk, miket nézünk mi: izgalmas dokusorozatot javítóba zárt kamaszlányokról, epizódonként alig 10 perces párkapcsolati drámát, sorozatot dolgozó anyukákról és paranoid apokalipszisvárókról, de megismertük egy anya-lánya páros vérfagyasztó történetét és a haredi ortodox zsidók világát is.
Harcsa Veronika: „Két lábbal kell állni a földön”
Harcsa Veronika annak ellenére, hogy éppen túl van élete egyik legerősebb és legjobb turnéján, máris a Művészetek Völgyére készül, ahol évek óta saját udvarában várja a jazz kedvelőket. Interjúnkban beszélgettünk az új lemezről, a hazai zenei oktatásról és arról is, hogy mi lehet a harmonikus élet titka.
Akit Nick Cave is istennőnek tart: Shilpa Ray Budapesten koncertezik
Több turnén is Nick Cave vokalistája volt, Johnny Depp kalózos válogatáslemezére a Pirate Jenny című számot Cave és Warren Ellis kíséretében énekelte fel, ráadásul Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.
ÖKO: 3 izgalmas hazai fesztivál, ahol neked is ott a helyed
A fesztivál alapjába véve nem tartozik a legkörnyezettudatosabb műfajok közé. A brutális elektonika és hangszennyezés, a rengeteg eldobható pohár és étkészlet, készétel, illetve az otthagyott sátorrengeteg mind-mind megnyomják a rendezvények ökolábnyomát. De nem csak így lehet fesztiválozni! Ezúttal 3 környezettudatos és inspiráló fesztivált ajánlunk – ha barátságosabb és zöldebb programalternatívára vágynánk a nyár folyamán.