Andrea Bocelli: „Sosem szabad kételkednünk a szenvedélyünkben!” Az olasz operaénekest az Intimissimi nagyszabású show-ján való szerepléséről kérdeztük.
Tóth Auguszta sosem unatkozik Tóth Auguszta színésznő elkészítette első, önálló zenei albumát, amelyet ma este mutat be a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.
Lovasi András: „Az 50 évesek trottyoknak tűntek…” Egy ismeretlen férfivel az idő múlásáról beszélgetni, még akkor is, ha az illető egy érzékeny művész és az 50. születésnapja alkalmából élete egyik legfontosabb koncertjére készül, ingoványos terep.
Elindul az ország első színházi sorozata Október 19-én az Orlai Produkció egyedülálló színházi sorozatot indít a Mozsár Műhelyben igazi emberi sorsokat, történeteket bemutatva a színpadon.
Idén ősszel is széles programkavalkáddal jön a Margó Irodalmi Fesztivál A jubileumi Margót a CAFe Budapest keretében, a Tesla Budapestben rendezik meg, október 19-22. között.
Mi már olvastuk: Romain Puértolas – A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony Olyan könyveket ajánlunk nektek, amelyeket olvastunk, szeretünk és remélhetőleg, ti is szeretni fogtok.
Mi már láttuk: a Kételyt a Belvárosi Színházban Érzéseinknek lényegüket tekintve nincsen előjele, inkább csak mélysége. Tehát a kétely ugyanolyan erős kötelék lehet, mint a bizonyosság.
Izgalmas női sorsok a CAFe Budapest fesztiválon Lebilincselő történeteket, magával ragadó női sorsokat ismerhetünk meg a 26. CaFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programkínálatából.
Carbonfools klipremier a Marie Claire oldalán Nem kisebb zenei újdonságot tartogattunk nektek hétfőre, mint a Carbonfools zenekar legfrissebb videoklipjét, amelyet először éppen nálunk, a Marie Claire oldalán nézhettek meg.
Startol a második Humen Film Festival "A Humen Film Festival nem egy filmfesztivál melegeknek, hanem egy meleg filmfesztivál mindenkinek”– szól a rendezvény idei szlogenje.
Nicole Kidman volt Cannes királynője A 70. cannes-i filmfesztiválon taroltak a nők és díjazták az isteni Joaquin Phoenixt is, a magyarok viszont hoppon maradtak. Helyszíni tudósítónk összefoglalója.
Legek az idei Grammy-gálán! Ma hajnalban 58. alkalommal adták át a zenei élet legmeghatározóbb díjait. Lássuk a nyerteseket és a legizgalmasabb outfiteket.
James McAvoy: A kémia a moziban 10-ből 9 alkalommal teljesen hamis Az Egy szerelem története: a férfi című mozipremier kapcsán exkluzív interjút olvashattok James McAvoy-jal.
Magashegyi Underground nagykoncert Az év legnagyobb Magashegyi Underground koncertjére számíthat az, aki november 28-án ellátogat az Akvárium Klubba.
Jótékonysági vetítés a Hősök tere mozgalom javára Marion Cotillard új filmje hétköznapi hősökről szól, ahogy a Hősök Tere kezdeményezés is. Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Mozinet jótékony premier előtti vetítést szervez...
Átjárók – irodalom és építészet kapcsolata A Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében megvalósuló idei Budapest Transzfer az urbanizáció szemszögéből vizsgálja irodalom és építészet kapcsolatát. Mától!