Ha azonban valami mégsem jó az életedben, azon változtatni kell, és ha szükséges egy szűz, fehér lapon kell mindent újrakezdeni. Ezt a logikus, jó tanácsot azonban egyáltalán nem olyan egyszerű megvalósítani, mert számos olyan tényező van, amely meggátolja a kívánt változást:
- a múltbéli negatív élmények, berögzült szokások, rossz tapasztalatok, amelyeken képtelenek vagyunk felülkerekedni (például, hogy egy jó feleség és édesanya mindig háttérbe helyezi magát a családjával szemben)
- berögzült szokásaink, merev hitrendszerünk, értékrendünk
- belénk nevelt nevelési minták, sémák és sztereotípiák (pl: egy jó feleség és édesanya minden nap meleg étellel várja haza a férjét és mindig a gyermekét helyezi előtérbe saját maga helyett)
- belső korlátaink, gátlásaink, amelyek megakadályoznak abban, hogy kilépjünk a komfort zónánkból (például, ha nem merünk társaságban megszólalni vagy nyilvánosan kiállni beszélni)
- elképzelhető az is, hogy a problémánknak van egy olyan rejtett előnye, amelynek nem vagyunk tudatában és emiatt mégsem áll érdekünkben a változás (ez történik, ha valakit folyamatosan megaláz a párja, de a szenvedő fél mégsem képes kilépni a kapcsolatból, mert az uralkodó társ nélkül senkinek sem érzi magát)
- nincsen elég bátorságunk, motivációnk és kitartásunk változtatni és még bőven a cél előtt feladjuk (20 kilót akarunk fogyni, de 2 kiló súlycsökkenés után elkeseredett fejest ugrunk az első oroszkrémtortába)
- kizárólag külső nyomásra, zsarolásra és kényszerre is kicsi az esélye annak, hogy valaki tényleg meg akarjon változni, amennyiben nincsen rá belső motivációja (gondolok itt az olyan „rossz gyerekekre” akiket a szülők visznek el a szakemberhez, mert baj van vele, nem fogad szót és „meg kellene javítani”)
- a problémabelátás hiánya sem segít túlzottan: „nem vagyok alkoholista, csak néha megiszom egy-két pohárral”
- a „majd én egyedül megoldom” sértett, büszke hozzáállás sem segít az előremutató magatartásban
- a szégyenérzet, a megbélyegzéstől való félelem is megakadályozhatja, hogy megtegyük a következő, célra vezető lépést. Ha például egy reggel olyan szorongási roham tör ránk, hogy képtelenek vagyunk bevonszolni magunkat a munkahelyünkre, akkor inkább gyártunk egy elfogadható kifogást, vagyis beleköhögünk a telefonba és azt mondjuk, hogy belázasodtunk
- a következményektől való túlzott félelem is letéríthet a változás útjáról: mi történik majd velem, ha a munkahelyváltás rossz döntésnek bizonyul?
- pusztán a kényelem szeretet is közre játszhat abban, hogy tovább ücsörögjünk a megszokott helyünkön
- előfordul az is, hogy valaki egyáltalán nem akar változtatni, ám ennek ellenére szereti órákon keresztül ecsetelni, hogy mennyit szenved és miután az összes jó tanácsot meghallgatta, minden marad a régiben. A sajnálkozásra vágyó emberek ugyanis csak ki akarják magukból beszélni a problémákat, de valódi megoldást nem keresnek. Mivel azonban ez a módszer csak rövid időre ad megnyugvást, így a következő találkozón ugyanonnan kezdik a mondókájukat: jaj már megint az történt, hogy… Én ezt már nem bírom tovább…. Dehát mégis mit tehetnék?
Sajnos nagyon sokan csak akkor mernek változtatni a helyzetükön, ha kapnak egy nagy pofont az élettől és olyan krízis helyzetbe kerülnek, amely már megakadályozza őket korábbi életük folytatásában. Az ideális azonban az lenne, ha nem várnánk meg azt, hogy nagyobb baj legyen. Szorongás és pánik esetén például előfordulhat, hogy eleinte csak bizonyos helyeken tör ránk egy roham, mondjuk egy bevásárló központban, de később lehet, hogy már otthonról sem fogunk tudni kimozdulni, ha nem kérünk időben segítséget.
Ha már tudom, mi a problémám, már csak cselekednem kell és megoldódik minden?!
Ez sajnos nem feltétlenül van így, mert ha nagyon benne vagyunk egy helyzetben, akkor sok esetben nem látjuk a fától az erdőt. Ilyenkor nagy szükség lehet egy külső, szakértő véleményre, amellyel új megvilágításba helyeződhet egy olyan probléma, amelyre korábban nem sikerült megoldást találni.
Elképzelhető az is, hogy egy olyan konfliktussal kerülünk szembe, amelynek a kezelésére nem rendelkezünk megfelelő eszköztárral. Például szorongás vagy pánik esetében nagyon gyakori megoldási kísérlet, hogy megpróbáljuk elkerülni a szorongást keltő helyzeteket vagy egy olyan személytől kérünk segítséget, aki szintén nincs felkészülve a tanácsadásra. Az utóbbi esetben csak egy ráutaltság keletkezik, amely még jobban súlyosbítja a problémát. Drasztikusan fogalmazva, ha valaki egy pánikroham közben megfogja a kezünket, az lehet, hogy jól esik, de nem oldja meg a helyzetünket. A hatékony megoldási technika hiánya aztán megerősíti a tehetetlenség érzését, és emiatt azt gondoljuk majd, hogy valóban nem tudunk megküzdeni a problémánkkal. Egy másik példával élve, ha lázadó tini gyerekünket már mindennel megzsaroltuk és a legdrasztikusabb büntetési lehetőségeket is felvázoltuk előtte, de még mindig csak a saját feje után akar menni, akkor ott nagy valószínűséggel valami egészen másféle eszköztárra lenne szükség a helyzet megoldásához.
Az is elmélyítheti a bizonytalanság érzetünket, ha túl sok „jó tanácsot” hallgatunk meg. Mivel a vélemények nagy valószínűséggel nem egybehangzóak, így végeredményként végül nem változtatunk semmin. Aztán persze vannak olyanok is, akik, ha nem egy őket megerősítő véleményt hallanak, egyszerűen megsértődnek és még makacsabbul mennek a saját fejük után.
Túl távoli a cél?
A túlságosan megfoghatatlan, távoli cél sem kedvez a valódi eredményeknek. Az ilyen jövőképet a legkönnyebb aztán szem elől téveszteni. A nagy terveket mindig érdemes rész célokra bontani, hogy megvalósíthatókká váljanak.
Ha tehát valódi megoldásokat keresünk a problémáinkra és tartós pozitív változást szeretnénk elérni, akkor ne törődjünk bele a számunkra nem megfelelő helyzetbe és ne azonosítsuk magunkat a negatív körülményekkel. Attól még, hogy a főnökünk ki akar tenni az állásunkból, egyáltalán nem biztos, hogy alkalmatlanok vagyunk a munkánkra, lehet, hogy épp az ellenkezője igaz és a sok éves tapasztalatunktól tart. Épp ezért nem szabad, hogy megadjuk magunkat egy számunkra negatívnak tűnő helyzetben és az sem jó ötlet, ha arra várunk, hogy a környezetünk megváltozik majd a javunkra anélkül, hogy ezért bármit is tettünk volna. Az első nagy lépés, hogy belássuk a problémát, majd ha egyedül nem találjuk a megoldást, akkor ne csak otthon szégyenkezzünk csendben, a négy fal között, hanem kérjünk segítséget egy baráttól vagy egy szakembertől.
Nem szabad elfelejteni, hogy a döntés a mi kezünkben van és a komoly kihívások ellenére is mindig könnyebb és kézenfekvőbb magunkat megváltoztatni, mint a környezetünket. Ha ugyanis képesek vagyunk alakítani magunkon, akkor ez a környezetünkre is hatással lesz.
Infó: www.szepesiandrea.hu
Interjúnkat Andreával ITT olvashatod el!
Fotó: Profimédia – Red Dot
