Legyünk óvatosak a pozitív gondolkodással is!

2019. november 17. |

"A boldogság kizárólag rajtad múlik." Szépen csengő idézet, melyekkel manapság tele a padlás, hiszen pszichológusok, coachok és tömérdek önsegítő könyv hirdeti a pozitív pszichológia áldásos hatásait. A módszereik talán mások, de a céljuk közös: a pozitív gondolatokat előhívó technikák népszerűsítése. Ugyanakkor van egy határ, amiről ha megfeledkezünk boldogságkeresés közben, a vágyott cél egyre távolabb kerülhet tőlünk. Hogyan tehet mégis boldogtalanná a folyamatos boldogságra törekvés és mire érdemes inkább törekedni? Andrással Bálinttal, a JóLélek Alapítvány pszichológusát kérdeztük.

A pozitív pszichológiai irányzat előszele nagyjából a 2000-es évek elején érte el a nagyközönséget, kisvártatva pedig nagyon felkapott és népszerű lett. Különbséget kell tennünk azonban a pozitív pszichológia, mint komoly empirikus tudomány, illetve lebutított változata között, ami valósággal hemzseg a torzításoktól. A leggyakoribb ilyen torzítás talán a „légy pozitív” üzenet. Mondanivalója nemes egyszerűséggel annyi, hogy az egészség, a tehetőség, a siker, és legfőképp a boldogság kulcsa, hogy legyünk  kellőképpen „pozitívak”.  Való igaz, a pozitív  érzelmek magas szintje valóban jó hatással van az életünkre mind egészségünk, mind kapcsolataink szempontjából.

Ahogy Bálint András fogalmaz, “a pozitív pszichológia lényege, hogy arra keressük a választ, hogyan lehetünk egészségesek lelkileg. Annak idején ez nagy szemléletmódbeli váltás volt, mivel a pszichológia főleg a lelki betegségekkel foglalkozott. Fontos kutatások indultak arról, milyen körülmények, tulajdonságok, szokások segítenek elérni és megtartani a boldog életet. Ezek között valóban megtaláljuk például a mára már szinte elcsépeltnek számító apró örömökért adott hálát, az optimista gondolkodást.”

Másrészről ez egy óriási csapda, elvégre a „légy pozitív” szemlélet azt jelenti, hogy ezek után történhet bármi, mindig, minden körülmények között boldognak kell lennünk. Ezt a rendkívül nyomasztó állapotot nevezi Cabans a Le Figaró pszichológus “Happykráciának”, azaz a boldogság zsarnokságának.  Mindez attól lesz nyomasztó, hogy bármennyire szeretnénk, de tudatosan nem irányíthatjuk belső érzéseinket. Le Figaró szerint pedig ezen a pontos el is bukott a feltevés, miszerint a boldogság pusztán személyes döntés kérdése. Egyszerű példa erre, hogy hiába kapjuk meg másoktól, hogy „boldognak kellene lenned, hiszen fiatal, egészséges  és szép vagy”, ha nem vagyunk boldogak, akkor ez a mondat csak a szorongásunkat és bűntudatunkat erősíti.

Így tesz boldogtalanná a görcsös boldogságkeresés

Russ Harris, ausztrál terapeuta boldogságcsapdaként ír az állapotról, amikor görcsösen hajkurásszuk a vágyott boldogságot, és ennek érdekében száműzünk (pontosabban megpróbálunk száműzni) minden negatív érzelmet és gondolatot. Az elfojtástól viszont csak egyre feszültebbek, levertebbek, de főleg csalódottak leszünk, hiszen mi mindent megtettünk.

András Bálint szerint ha “valaki “folyamatosan hajszolja a boldogságot“, az nem azt jelenti, hogy túlzásba viszi az egészséges, pozitív gondolkodásmódot. Inkább azt jelenti, hogy olyasvalamire használja, amire nem való, hasonlóképpen ahhoz, amikor valaki gyógyszereket használ kábítószernek.”

Hogyan tesz boldogtalanná a görcsös boldogságkeresés?

  1. Elnyomjuk a negatív gondolatainkat

A fejünkben egész nap jönnek-mennek a gondolatok, beleértve a negatívokat is; ha mindenáron elnyomjuk őket, ez paradox hatást eredményez, és csak erősebbé teszi a káros gondolatokat. Ilyenkor sokat segít, ha egy kicsit megállunk, és tudatosítjuk magunkban, hogy amit éppen érzünk, az csupán átmeneti, és nem a valós érzelmi világunk.

  1. Bedőlünk a hibás elméleteknek

“A pozitív pszichológia kimondja, hogy az egészség nem egyenlő a betegség hiányával. Ebből kiindulva, aki “hajszolja” a boldogságot, valójában nem az egészséget keresi, hanem tagadja a betegséget. A pozitív gondolkodás ebben az esetnem nem örömteli dolgok észrevételét, hanem az elszomorítóak kizárását jelenti. Ám ha nem veszünk tudomást a problémáinkról, megoldani – vagy egyes esetekben, elfogadni – sincs lehetőségünk őket, így sajnos akik a ily módon próbálják “hajszolni” a boldogságot, épp hogy távolodnak tőle.” – mondja a pszichológus.

  1. Extrinzik vagy intrinzik motiváció?

Mindannyian hajtóerőkkel működünk, melyek befolyásolják viselkedésünket, tetteinket. Bizonyos dolgokért őszintén lelkesedünk, és apait-anyait beleadunk, míg másokat csak kötelességből teszünk. Az intrinzik motiváció voltaképp önjutalmazó motiváció; olyan ez, mint amikor egy sportot nem elvárásból, hanem a puszta öröméért űzzük. Az extrinzik motiváció az intrinzik ellentétje, lényegében küzdelem az egzisztenciális biztonságunkért, egy jövedelmező szakma megszerzéséért, satöbbi.

Az intrinzik motiváció azonban könnyen áthajlik extrinzikbe, ami elveheti a kezdeti lelkesedést. A sportos példánál maradva, kutatások során már számtalanszor kimutatták annak boldogságfokozó hatását, ám ez csak akkor érvényes, ha tényleg átadjuk magunkat a tevékenységnek. Ellenben ha mondjuk futás közben minden lefutott kilométer után feltesszük magunknak a kérdést, hogy “Miért nem vagyok boldogabb, hiszen már a harmadik kilométer is megvolt?”, elvész a mozgás elégedettség-fokozó hatása.

  1. A boldogság nem cél, hanem állapot

A mindennapok sodrásában hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt az egyszerű, ám tökéletesen igaz kijelentést. Elvégre életünk során érzelmek sokaságát átéljük, amibe beletartoznak a pozitív és a negatív érzelmi állapotok is. Ha szeretnénk aktív életet élni, óhatatlanul találkozunk majd kudarccal, és a vele járó kellemetlen gondolatokkal. Ez teljesen természetes, és kizárólag egyetlen dolgot jelent: azt, hogy érző emberi lények vagyunk.

Ezek után nem érdemes irreális vattacukorfelhőként tekinteni a valódi boldogságra, hiszen az természetes velejárója élményekben gazdag életünknek. Ahogy Henry David Thoreau is mondta: „A boldogság olyan, mint a pillangó: ha üldözzük, elszáll. De ha másra figyelünk és mással foglalkozunk, szép lassan a vállunkra telepszik.”

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek