Mindannyiunknak megvannak a magunk technikái arra, hogyan görgessük magunk előtt a tennivalókat – egészen addig, míg a körmünkre nem égnek. A halogatás mögött mélyebb okok húzódhatnak: belső félelmek, amelyek nemcsak egy adott teendő elintézését gátolják meg, de a fejlődésünk útjában is állhatnak.
Találjuk meg az okot
Clare Evans produktivitási tréner, coach szerint a halogatás legfőbb oka a félelem, a perfekcionizmus, és az, hogy nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá egy-egy dolog elintézésének. Ezek miatt elveszítjük a motviációnkat, és idővel – ahogy egyre halmozódnak az el nem intézett teendők – fulladozni kezdünk a mindennapi mókuskerékben. Ha a félelem bénít meg minket, a legjobb, amit tehetünk, ha megpróbáljuk kitalálni, mi az a képesség vagy tudás, amiről úgy érezzük, hiányzik belőlünk, és adjuk tovább a feladatot, ha lehetséges. Ha azért nem végzünk el valamit, mert azt gondoljuk, nem tudnánk tökéletesen megcsinálni, gondoljuk át, valóban arra van-e szükségünk, hogy tökéletes legyen, vagy az a lényeg, hogy meglegyen. „Gyakran olyan dolgokat halogatunk, amelyek nem is igazán fontosak” – figyelmeztet a coach.
Kis lépésekben haladjunk
A halogatás egy érzelemközpontú megküzdési reakció az ottawai Carleton Egyetem pszichológus professzora, Tim Pychyl szerint. „Először kérdezzük meg magunktól, mi lenne az első lépés, amit meg kellene tenni ahhoz, hogy elintézzük, amit ránk bíztak. Aztán valóban tegyük is meg” – javasolja a pszichológus. A figyelmünk középpontjában mindig csak a következő lépés álljon, ne az egész probléma és a végeredmény. „Nem tehetünk úgy, mintha nem léteznének a rossz érzéseink, ám rajtunk múlik, mekkora figyelmet szentelünk nekik.” Mindig csak 10-15 percet foglalkozzunk a feladattal a szakember szerint, és maguktól beindulnak a dolgok.
Képzeljük el magunkat a jövőben
Ha ostorozzuk magunkat a halogatás miatt, csak rontunk a helyzeten a pszichológus szerint. „Ahhoz, hogy leszámoljunk vele, fogadjuk el, hogy ez hétköznapi dolog. Emberek vagyunk, hajlamosak vagyunk halogatni bizonyos teendőket.” Motiválhat viszont minket a tennivalók elintézésére, ha elképzeljük magunk előtt, milyen lesz, ha kész lesz.
Törjük meg a kört
A Brown Egyetem neurológusa, Judson A. Brewer szerint a jutalomközpontú tanulás áll a halogatás hátterében: egy kiváltó tényező (például egy határidő), a viselkedés (pörgetjük a közösségi oldalakat) és a „jutalom” (lelkiismeret-furdalás). Az akaraterő önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy kizökkentsen minket ebből az ördögi körből, más megoldást kell találni. „Már jó, ha felismerjük ezt a viselkedési spirált, amibe kerültünk” – mondta a neurológus. „A kíváncsiság szupererő, amely segíthet észrevenni azokat az egyszerű gondolatokat, érzéseket és testi érzeteket, amelyek a támogathatnak abban, hogy kimozduljunk a holtpontról” – tette hozzá. A jutalomra kell fókuszálni a megoldásban, amely a lelkiismeret-furdalás helyett elégedettség lesz, ez adhat elég erőt ahhoz, hogy az agyunkat produktív pályára állítsuk.
Ne harcoljunk saját magunkkal
A produktivitási tréner szerint az a legnagyobb hiba, hogy azt gondoljuk, valaminek az elintézéshez csupán annyi kell, hogy leüljünk és befejezzük. Ez néha működhet (és ha nagyon szorít a határidő, szükséges is), ám rendkívül stresszes, ráadásul az akaraterő ezen a hőfokon fenntarthatatlan. A szakember ehelyett azt javasolja, hogy ne legyőzni akarjuk az agyunknak azt az ösztönös részét, amely halogatásra sarkall, hanem kizökkenteni próbáljuk. Mondjuk azt magunknak: nem igazán van kedvem most dolgozni, csak néhány jegyzetet készítek inkább. Hasznos lehet a halogatás leküzdésére az is, ha játéknak vagy kísérletnek fogjuk fel a feladatot, ám egy biztos: folyamatosan magunkkal harcolni kimerítő és hosszú távon nem is igazán működik. Engedjük el a csatát, és élvezzük inkább helyette a feladatot.
Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash
