Az elmúlt évtizedekben egyébként is több mint ötven százalékkal nőtt azon háztartások száma a nyugati világ országaiban, ahol kutyát vagy macskát tartanak, a koronavírus-járvány nyomán pedig ez a tendencia felgyorsult. A karantén idején soha nem látott mértékben fogadtak örökbe házi kedvenceket az emberek. Nyilvánvalóvá vált mára, hogy az állatok családtaggá váltak, egy 2002-es felmérésben például tizenhatból tizenhárman úgy nyilatkoztak, hogy előbb adnának életmentő gyógyszert kedvencüknek, mint egy ismeretlen idegennek, ha ilyen döntést kellene hozniuk.
Bár meglepően hangzik ez az eredmény, ha belegondolunk, hogy a házi kedvenc és egy gazdi kapcsolatában mennyi feltétlen szeretetet, támogatást, hűséget kapunk például a kutyánktól, azon túl, hogy tudományosan igazolták az egészségre gyakorolt jótékony hatásait is a házi kedvenceknek, már nem is olyan különös. Ahogy nem csoda az sem, hogy hűséges társunk elvesztése milyen lesújtó, szomorú és szívfájdító történés. Aki már megtapasztalta négylábú barátja halálát, tudja, hogy a fájdalom milyen erős a gyász idején. A társadalom mégsem hajlandó továbbra sem elismerni, hogy a kedvencünk elvesztése miatt pont olyan gyászt érzünk, mint egy szerettünkkel kapcsolatban. Ennek a gyásznak az alulértékelése pedig még nehezebbé teszi a halál feldolgozását és a gyászmunkát.
Az alulértékelt gyász
„Azt a gyászt nevezzük alulértékelt gyásznak, amikor a veszteségünket nem vállalhatjuk nyíltan a társadalmi nyomás vagy elvárások miatt” – mondta dr. Kenneth Doka, a fogalom megalkotója. De miért viszonyulunk így a kedvencek elvesztéséhez?
A kutatások szerint a házi kedvencekhez kapcsolódó gyászfolyamatok a pszichológiának még eléggé feltérképezetlen és nem túlságosan magasra értékelt területét képviselik. Ez abból eredhet, hogy még nem ismertük fel, milyen mélyen kötődhetnek az emberek társállataikhoz.
Bár egyre több tanulmány készül az emberek és állatok közötti kötődésről, amely az Amerikai Állatorvosok Egyesülete szerint egy kölcsönösen előnyös és dinamikus kapcsolat az emberek és társállataik között. Ez magába foglalja az érzelmi, pszichológiai és fizikai interakciót az emberek, állatok és a környezet között, ám nem korlátozódik csupán ezekre. Egy 2009-es kutatás szerint az emberek pont úgy fordulnak a kutyáik felé, ha szorongással küzdenek, mint a szüleik, testvéreik, legjobb barátjuk vagy gyermekeik felé vigaszért.
Miért vegyük komolyan?
Ha statisztikailag kimutatható, hogy stresszhelyzetben a kutyánkhoz is úgy fordulunk, mint családtagjainkhoz, logikus, hogy halálakor ugyanolyan érzelmi támogató partnert veszítünk el, mint egy családtag elvesztésekor.
Egy olyan kötődés szakad meg, amelyet nem pótolhat más.
Számos kutatás igazolta, hogy a társállatok csökkentik a stresszhormonok szintjét a szervezetünkben, oldják a magányt, segítenek a jelenben élni és segítenek a szorongással való megküzdésben. Egy egészen friss, csupán pár hónappal ezelőtt a Christopher Newport Egyetem Pszichológia Tanszéke által készített tanulmányból kiderült, hogy egy társállat elvesztése ugyanolyan gyásztünetekkel (depresszió, magányérzés, alvási nehézségek) jár, mint egy hozzánk közel álló ember halála.
2018-ban a Washington Post számolt be arról az esetről, amikor egy nőt, akinek a kutyája nem sokkal azelőtt halt meg, összetört szív szindrómával diagnosztizáltak. A fulladással, mellkasi fájdalommal, szívritmuszavarral járó betegséget leggyakrabban érzelmi vagy fizikai stressz váltja ki. A jelenség nem gyakori szerencsére egy házi kedvenc elvesztésekor, ám bemutatja azt az érzelmi fájdalmat, amit a szeretett társállat elvesztése jelent.
Az eutanázia fájdalma
Amikor befogadunk egy háziállatot, tulajdonképpen szülőkké válunk. Etetünk, fürdetünk, szeretünk és orvoshoz visszük négylábú társainkat. Órákat töltünk közös játékkal, szórakozással, de tanítjuk is kedvenceinket, miközben ráébredünk, hogy egy másik élet függ tőlünk, felelőssé válunk értük. Ez azt is jelenti, hogy amikor eljön az idő, előfordulhat, hogy nekünk kell döntenünk kedvencünk elaltatásáról is. Az ezzel járó bűntudat és fájdalom érzése fizikailag, mentálisan és érzelmileg is megterhelő. Traumatikus stresszt jelent és még bonyolultabbá teszi a gyászt, ha nekünk kellett meghoznunk a döntést társunk életének a végéről. Nagyon fontos, hogy a társadalomban is tudatosodjon, hogy nem rangsorolhatók az emberek különböző veszteségei és fájdalmai, mind egyedi és a maga idejében mindegyik hatalmas, amelyet fel kell dolgozni ahhoz, hogy képesek legyünk tovább élni.
7 megküzdési stratégia gyerekeknek, tiniknek és felnőtteknek, amellyel könnyebben birkózhatnak meg társállataik elvesztésével:
- Adjunk időt magunknak a gyászra.
- Rendezzünk temetést a kedvencünknek.
- Kérjünk segítséget és támogatást a hozzánk közel állóktól.
- Adományozzunk állatvédő egyesületeknek, önkénteskedjünk állatmenhelyen.
- Ültessünk fát, virágokat a kedvencünk emlékére.
- Készítsünk emlékalbumot, írjunk gyásznaplót.
- Ha készen állunk, fogadjunk örökbe egy új kedvencet.
Forrás: Psychology Today
Fotó: Unsplash
