Alternatív szerelmek

2021. március 17.
Kényelem, praktikum és időnként a félelem is megbújik a szokatlan kapcsolati formációk mögött.

Melyikünk ne hallotta volna már: a hatvanas évektől kezdve folyamatosan csökken a házasságban élők száma. Arról, hogy hányan élnek alternatív párkapcsolatokban már kevés adat szól, ami tudható: Európában a felnőtt lakosság 10 százaléka él úgynevezett látogató párkapcsolatban és körülbelül 4-5 százaléka nyitott házasságban. Mára újabb kategóriák is születtek, köztük a vendégházasság, az éjszakai válás, illetve a szologámia.

A konzervatívabbnak számító Kelet-Európában jellemzően az elvált emberek szakítanak a hagyományokkal, és választják például a látogató kapcsolatot. Nyugat-Európában a kulturális elit körében nagyobb a szórás. De vajon mindez automatikusan azt is jelenti, hogy a függetlenség egyre nagyobb értékkel bír a hagyományos elköteleződéssel szemben?

Vendégházasság (Guest Marriage): hűségen alapuló házasság, ahol a felek külön élnek
Látogató párkapcsolat (LAT: Living Apart Together): monogám párkapcsolat, amelyben a felek nem tervezik, hogy valaha is összeköltöznek
Éjszakai válás (Sleep Divorce): az együttélésnek az a formája, amelyben a felek külön alszanak
Szologámia: tudatosan felvállalt tartós egyedüllét

A 47 éves Petra és a 48 éves Zoli öt éve alkotnak egy párt, mindketten Budapesten élnek, ám ki-ki a saját lakásában. Petra sebész, saját bevallása szerint munkamániás, Zoli egy kis céget vezet, neki több szabadideje van. Zolinak van egy gimnazista, Petrának egy egyetemista gyereke. A férfi nemrég szóba hozta a házasságot, mert ahogy ő fogalmaz, „időnként muszáj szintet lépni egy kapcsolatban”, de szerinte a hétköznapjaikban ettől még nem egy darabig nem lesz alapvető változás. Ebben Petra is egyetért. „Borzasztóan szeretem a lakásomat, ahol a fiammal élek – meséli. – Ahogy a saját külön életünkhöz is ragaszkodom. Zoli ezzel épp így van, ezért amikor átmegy hozzá a lánya, mindig hazajövök. Bár a fiam már önálló, ilyenkor főzök neki, beszélgetünk, meglátogatjuk a nagyszülőket. Ezeken a napokon találkozom a barátaimmal is.”

Az atipikus kapcsolatokra a hírességek körében is bőven akad példa. Helena Bonham Carter, A korona sorozat színésze és Tim Burton rendező például 13 évig éltek külön annak ellenére, hogy két gyerekük is született. Hozzájuk hasonlóan Gwyneth Paltrow tíz évig élt nyitott házasságban a férjével. Igaz, végül az ő útjaik is elváltak.

Ezt olvastad már?

Feminizmus vs félelem

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója szerint alternatív párkapcsolati formák mindig is léteztek, csak korábban inkább a szükség hozta a vendégházassághoz hasonló élethelyzeteket, míg ma sokaknál ez tudatos döntés. A szakember szerint a külön élő pároknál ugyanúgy létezhet az a pszichológiai szerződés, ami a házasok között él, vagyis létezhet hűség, elköteleződés. Máskor a házasság félreértelmezése, illetve a kötődési nehézségek állhatnak a háttérben.

Utóbbival ért egyet Simon Duncan, az angliai Bradfordi Egyetem professzora is. „Sokan azt gondolják, hogy a látogató kapcsolatok népszerűsége mögött a nemi szerepek evolúciója áll. Mintha így akarnának megszabadulni a nők a velük szemben támasztott hagyományos elvárásoktól. A mi kutatásunk nem ezt bizonyítja. Egyrészt a nők többsége ugyanúgy kimos és kivasal a párja lakásában, mint otthon, másrészt a válaszadóink többsége inkább a saját negatív érzéseivel magyarázza a különélést. Sokan például a korábbi csalódásuk miatt nem akarnak még egyszer kockáztatni.”

Szerző: Bakóczy Szilvia Fotó: Getty Images

A cikket tovább olvashatod a Marie Claire legfrissebb számában!