Léleksimogató kezelések érintésmentesen

2021. szeptember 15.
Az elmúlt másfél év sok aggódással járt, ez megterhelő volt testileg és lelkileg is. A jó hír, hogy léteznek olyan terápiás kezelések, amelyek úgy segítenek, hogy nem szükséges hozzájuk testi kontaktus, így akár a vírusos időszakban is jól jöhetnek – de akkor is, ha csak egyszerűen nem vágyunk rá, hogy idegenek megérintsenek.

Reiki – a gyógyító kéz

Ezt a gyógyító kezelést egy japán buddhista, Uszui Mikao több mint száz évvel ezelőtt hozta létre. A reiki egyszerű spirituális elven alapul: mindannyiunkat ugyanaz a láthatatlan életerő vezérel, és ez irányítja a fizikai, a mentális és az érzelmi jóllétünket. A kifejezés a japán „rei”, azaz egyetemes, és a „ki”, vagyis minden élőlényen átáramló életerő energiát jelentő japán szavakból származik. Ha az energia szabadon áramlik, meg tudjuk csapolni a rejtett erőtartalékokat is, ha viszont elakad – gyakran a negatív gondolkodás, trauma vagy stressztúlterhelés következtében –, akkor nem érezzük jól magunkat, akadályokba ütközünk. A kezelés során a reiki mester finoman mozgatja kezét közvetlenül a kliens felöltözött teste felett (néhány esetben gyengéden rajta is, de sohasem fejt ki nyomást), ezzel ösztönzi az energia egészséges áramlását, amely segít csökkenteni a stresszt, és elősegíti a gyógyulást.

Aromaterápia– az illatok varázsa

Biztosan mindenki hallott már a különböző illatok jótékony hatásairól, vagy tapasztalta is magán, hogy hogyan tudja befolyásolni a közérzetet egy-egy finom aroma. Ennek a terápiának a lényege pont ez: olyan aromakeverékeket és technikákat ötvözni, amelyek célja az általános jó közérzet fokozása. A legjobb benne, hogy akár saját magunknak – a megszokott otthoni környezetünkben is – végezhetjük, mert a hozzá szükséges természetes illóolajok könnyen beszerezhetőek. Sokféleképpen lehet használni őket: cseppenthetjük diffúzorba, a párnánkra (a levendulaolaj csodás, ha nehezen alszunk el), de krémekbe is keverhetjük, illatosíthatjuk a fürdővizünket vele, inhalálhatjuk, és jó kiegészítése a masszázsoknak, kozmetikai kezeléseknek is.

meditáció

Meditáció – a gondolat szabadsága

A meditáció hagyománya több ezer évre nyúlik vissza, és több kultúrában és vallásban is megtalálható valamilyen formában, de a legrégibb leírása a hinduk ősi szövegeiben, a Védákban található. A 19. század óta az ázsiai meditációs technikák más kultúrákban is elterjedtek, és nemcsak spirituális kontextusban, hanem például az üzleti életben és az egészségügyben is alkalmazzák őket. Meditálás közben kiürítjük az elménket, és megpróbálunk a „semmire” gondolni; amikor elkalandozik a figyelmünk, akkor visszatereljük ebbe az üres állapotba. A meditáció időt kínál a relaxációra és a fokozott tudatosságra egy olyan stresszes világban, ahol érzékszerveink gyakran tompulnak. A kutatások szerint a rendszeres gyakorlása többre képes átmeneti stresszoldásnál: lehetőséget kínál a fizikai jóllét, valamint az érzelmi egészség javítására. Mivel rengeteg fajtája létezik, mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt.

Krioterápia – a hideg ereje

A krioterápia szó szerint hidegterápiát jelent, és egy olyan technikát takar, amely során a testet néhány percen keresztül rendkívül hideg hőmérsékletnek teszik ki. Lehetséges célzottan, egyetlen területen alkalmazni, többek között jégpakolással, jégmasszázzsal, hűtőspray-vel, jégfürdővel és akár a szövetekbe juttatott szondákkal is, de akár az egész testre kiterjedően is. Utóbbi során az egyén egy zárt kabinban áll, amelynek a tetején van egy nyílás a feje számára. A fülke, amelyben két és négy perc közötti időt kell eltölteni, fokozatosan mínusz 200-300 fokos hőmérsékletre csökken. Nagyon jó a migrén kezelésére, de segíthet a becsípődött idegek vagy neuromák, krónikus fájdalmak, vagy akár akut sérülések kezelésében is, mivel a hidegtől elzsibbadnak az irritált idegek. Hatására adrenalin, noradrenalin és endorfin szabadul föl, ez pedig a hangulatzavarokban (például szorongás vagy depresszió esetén) szenvedőkön is segíthet.

Transzlégzés – öngyógyítás egy szuszra

A holotróp légzésmunka vagy transzlégzés módszerét Stanislav és Christina Grof pszichiáter házaspár fejlesztette ki a hetvenes években, hogy a megváltozott tudatállapotokat kábítószerek nélkül, pusztán légzőgyakorlatokkal érjék el. A holotropikus szó a görög holos (egész) és trepein (valami felé mozdulni) szavakból származik, vagyis „a teljesség felé mozdulást” jelenti. Az alapját képező légzőgyakorlatok már évezredek óta megtalálhatóak más kultúrák lelki gyakorlataiban is, például a szúfi misztikusoknál, az indiai jógahagyományban, de a sámánok rituáléiban is, és egy természetes, biztonságos módszer a tudatállapotunk megváltoztatására, a transzállapot elérésére, tudatunk, lelkünk és szívünk megnyitására. A módszer, amelyet sokan a meditáció intenzívebb formájaként írnak le, a légzésminták szabályozását és felgyorsítását foglalja magában – ezzel befolyásolva a mentális, érzelmi és fizikai állapotunkat.

Szerző: Hartinger Emese Fotó: Getty Images

A teljes cikket a Marie Claire legfrissebb számában olvashatod!

Olvasd el ezt is!