Animal flow: a jóga, a breaktánc és a meditáció találkozása

2021. május 03.
Egyre többen ereszkednek a padlóra, hogy a Mike Fitch által létrehozott mozgásrendszer, az animal flow segítségével fejlesszék testüket és elméjüket. De mi ez a mozgásforma valójában, és mire jó?

A csak saját testsúlyt használó mozgásformák közé tartozik az animal flow is. Ahogy a neve is mutatja, az egész gyakorlás egy folyamatos áramlás, mely erősebbé, stabilabbá és mozgékonyabbá tesz. Sőt, akár több is lehet egyszerű sportnál, hiszen aktív meditációnak is tökéletes.

animal-flow-mozgas-meditacio

„A járvány alatt ugrásszerűen megnőtt a gyakorlás népszerűsége – mondta Mike Fitch. – Ennek jól látható jele, hogy több mint 200 ezerrel nőtt a követők száma a mozgásforma közösségi oldalán is.”

Áramlás a talajon

Fitch egy évtizeden keresztül dolgozott személyi edzőként, majd 2010-ben létrehozta az animal flow mozgásrendszerét. Úgy találta, hogy a fitneszirányzatok túlnyomó része az erőre fókuszál, ő azonban szerette volna bejárni a mozgás teljes tartományát. Ehhez elmerült a parkourban, a breaktáncban, a cirkuszi artisták művészetében, majd megalkotta az animal flow-t. „Amikor kialakítottam a rendszert, azt próbáltam kitalálni, hogyan használhatjuk ki a legjobban a testünk fizikai adottságait. Fejlesztjük a kapcsolatot, a kommunikációt és az együttműködést a belső valónkkal” – magyarázta módszer kidolgozója.

A gyakorlás jobbára a talajon történik. A saját testsúlyos mozgásformát arra találták ki, hogy fejlessze a sebességet, erőt, kitartást, hajlékonyságot, mozgékonyságot és egyensúlyozó képességet. A cél az volt, hogy mindenki saját magára és céljaira szabhassa az edzésrutinját. A gyakorlás során egyik testhelyzetből a másikba áramlunk, fokozatosan tágítjuk a testünk határait és stabilizáljuk az izmokat.

Bár az animal flow-val kapcsolatos tudományos kutatások száma egyelőre elég csekély, az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy valóban hatékony a test stabilitásának és rugalmasságának javítására. Ám ne csapjon be senkit, hogy a gyakorlatok úgy tűnnek, mintha könnyedén, erőlködés nélkül kivitelezhetők lennének. „A helyes technika a kulcs, így nagyon fontos a különböző mozdulatok helyes elsajátítása és kivitelezése” – mutatott rá Fitch. 

A látványért rajong az Instagram

Az animal flow a kitalálója szerint is a breaktánc, jóga és művészi torna keresztezéséből született, az áramló mozgás pedig olyan csodás látvány nyújt, ha egy szakavatott gyakorló mutatja be, hogy a közösségi oldalakon is hatalmas rajongótáborra tett szert. „Ez nagyon jó, mert az embereket lenyűgözi a szépsége, és többet akarnak tudni róla” – mondta Fitch, aki szerint a koronavírus-járvány miatti lezárások is segítettek, hogy egyre többen megismerték ezt a mozgásformát, és el is kezdték gyakorolni.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Animal Flow (@animalflowofficial)

Ám Fitch szerint nem most kezdődött a fitnesztrendek átalakulása. Az elmúlt néhány évben már egyre többen kerestek a jógához hasonlóan meditatív és mentálisan megnyugtató, ám fizikailag intenzívebb erőkifejtést igénylő mozgásformát. „Az animal flow sokkal nagyobb kihívás, mint amilyennek látszik, ám az a jó benne, hogy a saját szintünkhöz és adottságainkhoz szabhatjuk a feladatokat” – mondta a 45 éves Rachel Kimani, aki szintén a karantén alatt találta meg az animal flow-t az Instagramon keresztül. Kezdő online órákkal kezdte, és élvezte, ahogy egyre izgalmasabb feladatokra is képes volt a teste, ahogy haladt a gyakorlással.

Mozgásos meditáció

Sokan sok helyen hangsúlyozták, milyen hatalmas kihívás volt lelkileg is az elmúlt 12 hónap az emberek számára. Nem csoda, hogy az animal flow-t nyugtató hatása miatt is sokan kezdték gyakorolni, és edzés helyett mozgásos meditációként tekinteni rá. 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Animal Flow (@animalflowofficial)

„Szükségünk van minden idegszálunkra és a testünk minden sejtjére ahhoz, hogy megtartsuk az egyensúlyt vagy az átvezetésekhez más pozícióba. Remek módszer arra, hogy az elme és test összhangját, a koordinációt és az erőt fejlesszük, és közben kizárjuk a külvilágot, csak mi létezzünk a térben.”

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!