„Nehezen léptem ki a korábbi kapcsolataimból, hiszen minden egyéb nagyon is stimmelt azon kívül, hogy semmiért – még értem sem – adták fel a jól bejáratott életüket” – vág a közepébe Heni, aki közel negyvenévesen ismerte meg végül azt a férfit, aki ugyanolyan életre – saját családra – vágyott, amilyenre ő. Két éve vannak együtt, és nyáron ünnepelték a kislányuk első születésnapját. Heninek rengetegen csapták a szelet, de ő csak azokhoz a férfiakhoz vonzódott, akik a típusai voltak. A társkereső appokban is annyira leszűkítette a paramétereket, hogy szinte senki nem felelt meg a kívánalmainak.
„Egyik este úgy indultam el egy buliba, hogy semmi kedvem nem volt hozzá – emlékszik vissza arra a napra, amikor megismerte a férjét. – Fáradtnak és nyűgösnek éreztem magam, de otthon sem tudtam ülni. Borzasztóan fájt, hogy míg a barátnőim legtöbbje otthon babázik, családozik, én még mindig sorozatokat nézek az egyszemélyes lakásomban és a Tindert pörgetem. Sokszor sírtam és dühöngtem azért, mert a környezetemben mindenki párra talált, megházasodott, gyereket szült, csak én voltam még mindig az a szingli, akit mindenki sajnált. Többször tettem fel magamnak a kérdést: miért pont nekem nem sikerül, mi a baj velem?
Akkor este is nehezen szedtem össze magam, így csak a buli végére értem oda. Rögtön találkozott a tekintetem Márkkal, de mivel egyáltalán nem volt külsőre az esetem, tovább pásztáztam a társaságot. Már a kijárat felé vettem az irányt, amikor Márk megszólított. Nem volt kedvem beszélgetni vele, túl testesnek és túl hippinek tűnt hozzám képest, de egy italra mégis igent mondtam. Végül hajnalig beszélgettünk, lenyűgözött a humora és az intelligenciája, és közben úgy gondoltam, miért ne engedném el magam, úgysem találkozunk többet. Biztosra vettem, hogy nem lesz belőle semmi. Végül randi randit követett – ezúton is köszönöm a barátnőknek, hogy rábeszéltek –, és egyszer csak arra eszméltem, hogy beleszerettem. 43 éves korára ő is családra, harmóniára vágyott, és pár hónap múlva már a közös kisbabánkat vártuk. Szeretjük egymást, és néhány apró súrlódástól eltekintve remek a kapcsolatunk. És ki tudja, lehet, hogy a kistestvér is hamarosan bekopogtat az életünkbe?!”
Túl ilyen, túl olyan
Heni sztorija remekül illusztrálja, hogy milyen az, amikor valaki csak egy bizonyos ideált keres, legyen az személyiségtípus vagy meghatározott külső tulajdonság. Anda Csilla pszichológus úgy véli, sokan esnek abba a hibába, hogy míg eszeveszetten keresik a karakterpartnert, nem veszik észre, hogy közben pont elengedik maguk mellett a megfelelő társat. „Ilyenkor az egyik legfontosabb lépés az eddigi vezérvonalak felülvizsgálata, átgondolni, milyen gondolatok váltak észrevétlenül az irányítóinkká. Számos olyan hiedelmünk, prekoncepciónk van, ami jól szolgált minket a múltban valamikor, segített, támogatott, de nem biztos, hogy még mindig betölti a funkcióját. Érdemes ezeket szemügyre venni, mert könnyen lehet, hogy egyik-másik időközben elvesztette az érvényességét. A felismeréshez mindenképpen idő kell, ebben segíthetnek a barátok, akik sok mindent tisztábban látnak velünk kapcsolatban. Gondoljuk végig, mihez is ragaszkodunk annyira, mi az, amiről úgy véljük, hogy az csak úgy lehet jól? Akár le is rajzolhatjuk a határainkat, ameddig még »elmerészkedünk«, és figyeljük meg, hol és mire szoktunk nemet mondani.”
Szöveg: Sinkó Edit Fotó: Unsplash
