Megelőzhető a preeklampszia, a koraszülés leggyakoribb felelőse
A preeklampszia az összes terhesség akár két százalékában is előfordul, rendkívül súlyos következményekkel az anyánál és a magzatnál egyaránt. Éppen ezért óriási előrelépés, hogy a preeklampszia kialakulásának kockázata már a 12. héten szűrhető, sőt – a legújabb kutatások szerint – kialakulásának esélye is csökkenthető. A legfontosabb: időben kell szűrni és elkezdeni a kezelést, különben az hatástalan.
Csányi Vilmos: A képzelet emberré tesz
Egy fárasztó munkanap végén, hazafelé utazva a buszüvegnek nyomjuk az arcunkat, és arról álmodozunk, milyen jó lesz a hétvégén a parkban olvasgatni – ezt a komplex gyakorlatot, ha nem emberek lennénk, nem tudnánk megtenni! Képzelőerő nélkül nem lenne ember az ember – és nyelveink, közösségeink, álmaink sem lennének nélküle. Csányi Vilmos etológussal a képzelet csodájáról beszélgettünk.
Cserhalmi Imre: „Nem igaz, hogy minden fejben dől el”
Érdekes esemény tanúja voltam a közelmúltban. Kispesten, a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesületének meghívására az időskori érzelmekről tartott előadást Cserhalmi Imre, legendás újságíró, író, tanár, korábban színigazgató, aki a 89 évének tapasztalataival, tudásával és mindent átható derűjével igazi sikert aratott. Köztudott, hogy az öregség kérdéseiről, tényeiről évek óta sokat publikált, a többi közt három könyvet is, de előadásairól eddig nem hallottunk.