Női rendező labdába sem rúghat
Greta Gerwing Kisasszonyok című filmje egy keserédes díjszezont tudhat maga mögött. Tény, hogy megkapta a legjobb filmnek járó Oscar-jelölést, sőt Gerwig még az adaptált forgatókönyv kategóriában is kaphat hétfőn szobrot – a legjobb rendezők közé viszont már nem jelölték. Oda kizárólag férfiak juthattak be. Persze Greta Gerwig mellőzésében valójában semmi meglepő nincs. Az akadémia a fennállása óta következetesen ignorálja a női, vagy az egyéb kisebbségi csoportba tartozó művészek munkáját. Gerwingéhez hasonló eset fordult elő például 2015-ben is, mikor bár a Selma című mozi megkapta a legjobb filmnek járó jelölést, a rendezőnője, Ava DuVernay (aki ráadásul színes bőrű is) szintén kimaradt a sorból. Az Oscar alapítása, tehát 1929 óta mindössze öt női jelölt volt rendező kategóriában.
Ha még jobban megnézzük az idei Oscar-jelöltek listáját, azt is láthatjuk, hogy a rendezők kategóriájában nemhogy Gerwig, de egyetlen más nő sem fért be - pedig igen jó volt a felhozatal a 2019-es filmeket tekintve. Hogy csak néhányat említsünk, a Kisasszonyok mellett ott volt például Lulu Wang A búcsú című filmje, vagy Céline Sciamma Portré a lángoló fiatal lányról című mozija.
De nem az Oscar az egyetlen díjátadó, ahol hajlamosak semmibe venni a női rendezőket és munkáikat. A Golden Globe-on például mindössze két kategóriában jelölték a Kisasszonyokat, (legjobb színésznő és legjobb eredeti filmzene) és végül egyiket sem nyerte meg. A film forgatókönyve a WGA-tól, vagyis Amerikai Forgatókönyvírók Céhétől ugyan kapott egy jelölést, ám a DGA, azaz az Amerikai Rendezők Céhe ugyancsak mellőzte Greta Gerwiget. Végül, de nem utolsósorban pedig ott volt a SAG Awards, ahol egyszerűen a film létezéséről is elfeledkeztek.
De tényleg jó film a Kisasszonyok?
Az adatok szerint 2019 egyik legjobb filmje volt. A filmkritikusok oldala, a Rotten Tomatoes például 95 százalékosra értékelte, míg a kritikákat összesítő Metacriticen 100-ból 91 pontot ért el – arról nem is beszélve, hogy világszerte eddig 162 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők. Egyetlen apróság csúfítja csak el a Kisasszonyok mozis sikerét – ez az apróság azonban gyakorlatilag determinálja is a film későbbi sorsát – még pedig az, hogy a férfiak nemes egyszerűséggel ignorálják a négy lánytestvér történetét.
Nem férfiaknak való vidék
Nem érdekli őket, hogy egyébként egy nagyon élvezetes filmről van szó. Nem hatotta meg őket a rengeteg pozitív kritika – egész egyszerűen nem is hajlandók megnézni. Ellenállásukat a számok is jól mutatják: adatok szerint a Kisasszonyok nézőközönségének mindössze egyharmada volt férfi.
Persze minderre legyinthetnénk és mondhatnánk, hogy ízlésen felesleges vitatkozni – de ennél azért sokkal összetettebb a történet. Mindaddig, amíg a nagy filmes díjakról többségében egy férfiakból álló bizottság dönt, bizony a férfiak ízlésén fog múlni, hogy melyik alkotást ismerik el és melyik marad hoppon. Egy Oscar-díj pedig koránt sem csak az arany szobrocska elnyeréséről szó. A díjnak és már magának a jelölésnek is komoly hatása lehet az alkotók későbbi karrierjére, és persze arra is, hogy a jövőben milyen történeteket láthatunk majd a filmvásznon.
A Kisasszonyok történetének középpontjában a női önmegvalósítása áll, a női lét megélésének különféle alternatívái. A férfiak erre azt mondják, hogy mindez őket nem érdekli, ezért hát nem is tartják méltónak a filmet a díjazásra. Elképesztően erős jelzés ez a filmipar többi szereplője számára arra vonatkozóan, hogy a női történetek presztízse eleve alacsonyabb, mint a férfi történeteké.
Miközben férfi történetekről nem is beszélhetünk valójában, hiszen a férfiak által készített filmeket a nők is ugyanúgy megnézik. Sokkal inkább tartjuk ezeket univerzálisnak, mint férfiasnak.
A női történetek kevesebbet érnek
A Kisasszonyok figyelmen kívül hagyásának problémája nem új keletű. Bár Louisa May Alcott azonos című regénye igazi klasszikusnak számít, amin az elmúlt száz évben generációk nőttek fel – az amerikai oktatási rendszer mégsem tartja arra érdemesnek, hogy az iskolákban is tanuljanak róla a gyerekek.
Anne Boyd Rioux, irodalmi kutató szerint a 19. századig a Kisasszonyok bevett olvasmánynak számított a fiúk és lányok körében is. Miután azonban a kiadók a regényeket elkezdték nemek szerint osztályozni, és megjelentek a kifejezetten fiúknak és lányoknak szóló történeteket, a Kisasszonyok hirtelen már túl nőiesnek számított. Ennek folyományaként a 20. század második felére Alcott regénye az állami iskolákból szépen lassan ki is kopott: a 90-es évekre az iskolák mindössze 5 százalékában maradt tananyag. Szemben például a kifejezetten fiús történetnek számító Huckleberry Finn-nel, amit az amerikai középiskolák 70 százalékában máig tanítanak. A Kisasszonyok általános mellőzése tökéletesen mutat rá arra, miként zárják ki a női történeteket az irodalmi kánonból.
Még véletlenül se gondoljuk azt, hogy a Kisasszonyok és általánosságban a női történetek ignorálása kifejezetten amerikai probléma lenne. Elég csak egy pillantást vetnünk az új NAT-ra, hogy lássuk, mennyire becsüli meg a magyar oktatási rendszer a női szerzőket. Az új Nemzeti Tanterv összeállításakor mindössze három női szerzőt tartottak érdemesnek arra, hogy tanuljanak róluk a gyerekek - Szapphót, Szabó Magdát és Agatha Christie-t. Kérdésünkre Kiss Judit Ágnes író, költő és középiskolai tanár úgy fogalmazott, hogy a helyzet egész egyszerűen elszomorító. Mint mondja, bár a gyerekek a tanulmányaik során találkoznak nőkről szóló történetekkel - Euripidész tragédiáitól Németh László Iszony című regényéig – de ezekben a művekben mindig férfiak szemüvegén át látják a szereplőket. "Nagyon hiányzik, hogy női szerzőket olvassanak az iskolában. A gyereket általában azt se tudják, hogy léteznek ilyenek"- teszi hozzá.
Pedig, ha a fiúk mégis veszik a bátorságot és a tradicionális szerepelvárásokra fittyet hányva elolvassák Louisa May Alcott regényét, akkor általában tetszik is nekik. Teddy Roosevelt 1913-as önéletrajzában például bevallotta, hogy egyszerűen imádja a Kisasszonyokat és annak folytatását, a Fiatalurakat – annak ellenére is, hogy tudja, ezért puhánynak bélyegezhetik.
A témával kapcsolatban Kiss Judit Ágnes író, költő és középiskolai tanár úgy fogalmazott, hogy a női történetek alulértékelése tökéletesen beleillik a patriarchális rendszer működésébe – amiben valójában magukat a nőket értékelik kevesebbre. Mint mondja, ez a szemlélet érzékelhető a fizetéseken, a fizetetlen munkával töltött idő különbségében, de ugyanígy a művészetekben, a tudományban, a politikában és persze az irodalomba. A nőknek ezen a területen is évezredes lemaradást kell behozniuk.
Pedig mindenkinek hasznára válna
Azzal, hogy a női történeteket kihagyjuk az irodalmi tanításból, azt éreztetjük a lányokkal, hogy a nőket érintő problémáknak és a nők mondanivalójának nincs jelentősége. Hiszen még annyit sem érnek, hogy az iskolában időt pazaroljanak rájuk. És nagyjából ugyanezt fogják leszűrni a fiúk is belőle: a női érzések, gondolatok jelentéktelenek, kár is velük foglalkozni. A gyerekeket olyan történetektől, meséktől tartjuk így távol, amelyek nemtől függetlenül, mindannyiuk számára élvezetesek és hasznosak lennének.
„Hogy mit tanulhatnának a női történetekből a fiúk és mit a lányok? Például azt, hogy egyik nem sem magasabb rendű a másiknál. Hogy mindig voltak nők, akik gyógyítottak, kutattak, országot vezettek, de az sem alacsonyabb rendű, ha valaki egy családot igazgat. Fontos lenne, hogy a fiúk számára is érdekessé váljanak a női történetek, sőt egészében a női látásmód” – magyarázza Kiss Judit Ágnes.
Greta Gerwig Kisasszonyok feldolgozása több figyelmet érdemelt volna az idei díjszezonban, épp úgy, ahogy Louisa May Alcott regénye is több figyelmet érdemelne az amerikai kultúrában. És ami a legfontosabb: a női történetek a jelenleginél általánosságban sokkal többet érdemelnének. Több rájuk fordított időt, több tiszteletet és több empátiát.
Fotó: IMDb
