A vasárnapi apukák egyre inkább apák akarnak lenni

2021. február 07. |

Bár a válások száma csökkenő tendenciát mutat, Magyarországon még mindig magas a számuk, és különválás esetén a gyerekek nagy része az anyához kerül. Vagyis nagyon sok a gyermekeitől különélő apa. Pedig az apák egyre inkább részt vesznek a gyermekeik életében.

Kérdés, hogy a különélő apáknál is megfigyelhető-e ez az intenzívebb törődés a gyerekekkel, illetve hogy miként hatnak e viselkedésre az életkörülmények és a gondolkodásmód. Ezt kutatja Szalma Ivett, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíja segítségével.

A múlt század második felében Magyarországon meredeken emelkedett a válások száma, amely az 1980-as évek végén érte el a maximumát évi 30 ezer felbontott házassággal. Ezután csökkenés kezdődött, és a következő években 24-25 ezer válás körül stabilizálódott az éves mérleg. Az elmúlt évtizedben e szám tovább csökkent, és ma már tartósan 20 ezer alatt marad. A trend oka nem (csupán) a fogyatkozó népességben és a házasságban élők egyre alacsonyabb számában keresendő, hiszen az ezer lakosra jutó válások száma is csökken: a 2017-es adatok szerint már kevesebb mint két ezrelék.

vasarnapi-apuka

Elvált apák – aktívabb szerepvállalás

Ezzel párhuzamosan a házasságok fennállásának átlagos időtartama is növekszik. Az 1990-es 10 évről mára 14 évre emelkedett. A válásokon belül egyre csökken a gyerekes házaspárok különválásának aránya. Míg az ezredforduló előtt a válások kétharmada után az egyik fél (jellemzően az anya) egyedül nevelte tovább a közös gyerek(ek)et, addig 2017-ben a válások már csak valamivel több mint 50 százaléka történt gyerekes családokban. Persze ez részben a csökkenő születésszám számlájára is írható.

Hiába csökken az utóbbi időszakban a válások száma, így is sok tízezer szülő kénytelen különélni gyermekétől, gyermekeitől. Ugyanakkor a puszta számoknál sokkal mélyrehatóbb változások is végbemennek az emberek életében. Az elvált apák (merthogy az esetek nagy részében ők költöznek külön gyermekeiktől) részben saját meggyőződésük, részben a változó társadalmi elvárások hatására egyre aktívabb szerepet igyekeznek vállalni gyermekeik nevelésében.

A gyerekek anyánál való elhelyezése nem a bíróságok elfogultságát tükrözi, hanem maguk az emberek tekintik ezt normának. Egy 2013-as adatokkal dolgozó kutatás szerint a volt házastársak az esetek 93 százalékában a bíróság bevonása nélkül egyeztek meg a gyerekek elhelyezéséről, és így az esetek 86 százalékában az anyához kerültek.

Kérdés azonban, hogy e szokás a gyerekek valós pszichikai szükségleteit tükrözi, vagy csak azért ragaszkodunk hozzá, mert mindig is így volt. Annyi bizonyos – derül ki Szalma Ivett kutatásaiból –, hogy az apák hozzáállása dinamikusan változik, és többségük egyre aktívabban küzd azért, hogy ne szakadjon el gyermekeitől. Itt sem lehet azonban homogén tömegnek tekinteni a társadalmat, hiszen a különélő szülők viselkedése számos körülménytől függ.

Váltott gyerekfelügyelet

„Az, hogy Magyarországon nagy többségükben az anyához kerülnek az elvált szülők gyermekei, társadalmi norma. Nem mindenhol van így, nem szükségszerű, hogy így legyen, és a gyermek pszichikai igényei nem követelik meg azt, hogy az anya nevelje, és ne az apa – tartja Szalma Ivett. – Az északi országokban egyre jellemzőbb (sőt egyre inkább ez tekinthető a normának), hogy mindkét fél jelen van a gyermek nevelésében, aminek a jogi kereteit váltott felügyeletnek nevezzük (ez már Magyarországon is elérhető).”

A váltott gyermekfelügyelethez sok feltételnek kell teljesülnie: mindkét szülőnek képesnek kell lennie a gyermeknevelésre életkörülményeit és hozzáállását tekintve is, és viszonylag közel kell lakniuk egymáshoz. És legfőképpen kommunikálniuk kell egymással. Mindebből következik, hogy ez a megoldás nem egyenlően oszlik meg a magyar társadalom eltérő szocioökonómiai státuszú rétegeiben. A városi tehetősebb, iskolázottabb emberek körében gyakoribb. De ha a szülők jogilag nem gyakorolják is váltottan a gyermekfelügyeletet, a különélő fél így is egyre nagyobb szerepet kap a gyerekek életében.

Szalma Ivett érdeklődését ez az ún. intenzív apaság jelensége keltette fel, vagyis az a trend, hogy a „modern” apák olyan feladatokat is átvállalnak párjuktól a gyerekek körül, amelyekben korábban nem nagyon vettek részt. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy az apaszerepet illető, változóban lévő társadalmi elvárások vajon a különélő apákra is vonatkoznak-e.

Tradicionális szerep kontra egyenlőség

A szociológus kutatásainak van mennyiségi és minőségi vonulata is. Az előbbi főként demográfiai adatok elemzését jelenti, míg az utóbbi során egyedül élő apákkal készít interjúkat, a beszélgetésekben pedig ők vallanak arról, hogyan látják szerepüket a gyermek felnevelésében, illetve ez hogyan függ külső és belső körülményeiktől. A kvantitatív rész az Életünk fordulópontjai című nemzetközi kutatási programhoz kapcsolódik. A kutatás egy aspektusa a nemi szerepek változását és ennek földrajzi különbségeit vizsgálja. A vizsgálatokat nyugat- és kelet-európai országokban is elvégzik, majd összehasonlítják az eredményeket.

E felmérésben 11 ország adatait használják: Nyugat-Európából Franciaország, Ausztria és Belgium, Keletről pedig Magyarország mellett hét másik posztszocialista ország vesz benne részt.

„A korábbi kutatások már felfedték, hogy a magasabb iskolai végzettségű, tehetősebb, közelebb lakó apák inkább részt vesznek a gyermekeik nevelésében. Részben azért, mert ők tehetik ezt meg, részben pedig azért, mert komplexebben értelmezik az apaszerepet. Emellett annak is fontos szerepe van, hogy a szülők kialakítanak-e új párkapcsolatot – érvel Szalma Ivett. – Mi e szempontokat kiegészítettük azzal, hogy az apa mennyire tartja követendőnek a tradicionális nemi szerepeket, és mennyire hajlik az egyenlőségre. Ehhez kapcsolódva azt is vizsgáltuk, hogy az adott országban a gyermekeikkel együtt élő apák mennyire vesznek részt a mindennapos gyermekgondozási feladatokban (fürdetésben, a lecke ellenőrzése, lefektetés).”

Külön vizsgálták a 12 évesnél fiatalabb és az annál idősebb gyerekek apáinak viselkedését. Eredményül azt kapták, hogy az apa nemi szerepeket illető gondolkodásmódja csak a 12 évesnél fiatalabb gyerekek esetén van hatással a viselkedésére. Vagyis a kisgyerek gondozásában sokkal erősebben érvényesülnek a társadalmi normák és elvárások. Mire a szülők elválnak (feltételezve, hogy nem a gyermek születése előtt vagy csecsemőkorában szakítanak), az évek során már kialakulnak az adott családra jellemző szokások.

Az elvált szülők pedig nagy valószínűséggel ezeket a szokásokat viszik tovább (amennyire ez lehetséges). Vagyis azok az apák, akik korábban jobban részt vettek a gyerek gondozásában, később is jobban részt fognak venni az életében, illetve fordítva. A szociológusok szerint tehát a család által kialakított szokások követése az oka annak, hogy az idősebb gyerekeknél kevésbé érvényesülnek a társadalom egészére jellemző normák.

Az apákkal készített interjúk során az volt az alapvető tapasztalat, hogy a különálló szülők a kisgyerekekkel (3–12 év közöttiek) ápolják a legintenzívebb kapcsolatot. A serdülő gyerekek sokszor már saját maguk távolodnak el különélő apjuktól, a vele tölthető idő helyett szívesebben találkoznak a kortársaikkal. Ez különösen azoknál a volt házaspároknál jellemző, ahol a szülők a gyermek egészen fiatal korában elváltak.

„Az anyák sokszor meg vannak róla győződve, hogy a férjek nem képesek ellátni a csecsemőt, és ezzel maguk az apák is egyetértenek. Így mindketten engednek a társadalmi nyomásnak, hogy ebben az időszakban a gyereknek az anyja mellett a helye” – mondja Szalma Ivett.

Ezt már olvastad?

Konfliktusok, megoldások

Huszonöt esettanulmányt vizsgáltak a kutatás során, közöttük nyolc olyan különélő szülőpárt, amelynek mindkét tagja hajlandó volt az interjúra. Az ő vizsgálatuk egyrészt előnyös, mert ezáltal mindkét fél attitűdje megismerhető, ugyanakkor torzíthatja is az összképet, hiszen e volt párok vélhetőleg jó viszonyt ápolnak egymással, és így a gondolkodásukban kevéssé jelenik meg az egyébként elterjedtnek vélhető konfliktus. Ezért vontak be olyan szülőket is, akiknek volt házastársa nem volt kooperatív, bár azt a szociológus is elismeri, hogy az összkép így is pozitívabbnak tűnhet a valóságnál.

Az interjúkban rákérdeztek a tartásdíj kialkudásának módjára, a gyermekfelügyelet kialakítására, illetve arra, hogyan tartják egymással és a gyerekekkel a kapcsolatot. Sok konfliktusra sikerült fényt deríteni a volt házastársak között, és az ellentétek forrásai között egyaránt voltak anyagi és személyes természetű okok. Sőt e két motívum általában nagyon szorosan együtt jár. A tartásdíj fizetése például mindkét fél szemében előfeltétele a közös gyerekek láthatásának (pedig jogilag nem lehet megtagadni a láthatást a tartásdíj nem fizetése miatt).

Az alacsonyabb státuszú (vidéken élő, alacsonyabb végzettségű) párok kevéssé veszik igénybe a bíróság döntését a tartásdíj összegének megállapításában, és inkább négyszemközt állapodnak meg róla. Az iskolázottabb, magasabb keresetű szülők terelik e kérdést többször jogi útra. Az új Polgári Törvénykönyv 2014-es elfogadása óta lehetőségük van a szülőknek a közös gyermekfelügyeletre, amely azonos beleszólást biztosít számukra a gyermek életét meghatározó döntésekbe. Például mindketten részt vehetnek az iskolaválasztásban. Vagyis vehetnének elvileg, ugyanis Szalma Ivett kutatásaiból kiderült, hogy ez a lehetőség a gyakorlatban szinte egyáltalán nem működik.

„Gyakorlatilag mindig az a szülő hozza meg a döntést, aki együtt él a gyerekkel. A váltott gyermekfelügyelet ebben is megoldást jelenthet, hiszen azáltal, hogy a gyermek ténylegesen felváltva él az apjánál és az anyjánál, a szülők hasonlóképpen kapnak szót a fontos döntések meghozatalában” – mondja a kutató.

A kutatás nemzetközi összehasonlító jellege lehetőséget biztosított arra is, hogy országok közötti különbségeket tárjanak fel a különálló szülő viselkedésében. A várakozásoknak nagyjából megfelelve, kimutatható, hogy a különélő szülő Nyugaton jobban részt vesz a gyermek életében, mint keleti sorstársai. De ez is csak a kisgyermekes mintában érhető tetten, a serdülőknél már eltűnik a különbség.

Még erőteljesebb azonban a viselkedés időbeli változása. Ebből az világlik ki, hogy az apák egyre inkább részt vesznek a gyerekekkel kapcsolatos tevékenységekben. Eközben azonban meglepő (vagy nem meglepő) módon a házimunkában való részvételük nem nő. A gyerekkel kapcsolatos tevékenységekben ettől függetlenül megmaradtak bizonyos genderkülönbségek. Az adatok szerint az apák hajlamosabbak az „élvezetesebb” feladatokat vállalni. Szívesen játszanak a gyerekekkel, viszik őket bölcsődébe, óvodába. A tisztába tevés és a beteg gyerek otthoni ápolása azonban általában az anyára marad.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter