Pszichológia a zsebedben – Interjú a Mélylevegő Projekt alapítóival

2021. február 21. |

A karantén kezdetén indult a pszichoedukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt az Instagramon. Mostanra már majdnem 60 ezren követik őket.

A tavaszi karantén kezdetén startolt el a Mélylevegő Projekt, küzdve a mentális zavarok stigmatizációja ellen, valamint a mindennapi életünk során is alkalmazható módszerekkel és hétköznapi pszichológiával segítve az internetfelhasználókat mentális egészségük megőrzésében. A pszichoedukációval foglalkozó Instagram-oldal mögött négy egyetemista, a pszichológia szakos Pető Dorina, Miklós Andrea és Juhász Bettina, illetve a mechatronikai mérnök hallgató Pálovics László áll. A depresszióra és szorongásra fókuszáló tartalmakat gyártó fiatalok a koronavírus-járvány kezdetén határozták el, hogy szeretnék jóra használni eddig megszerzett pszichológia- és marketingtudásukat. A magyar internetfelhasználóknak hatalmas szüksége van rájuk és tevékenységükre – erről árulkodik, hogy mostanra már majdnem 60 ezren követik oldalukat. A Mélylevegő Projekt egyik alapítójával, Juhász Bettinával beszélgettem.

Mi adta az ötletet az oldal elindításához?

A tavaszi karanténidőszak kezdetén indítottuk el az oldalt Dorinával és Andival, akikkel közösen szerveztük a Pszinapszist (Budapesti Pszichológiai Napok – a szerző). A lányok PR-marketing stábvezetők voltak, én pedig főszervező. Amikor kiderült, hogy nem tudjuk személyesen megtartani a rendezvényt, átálltunk az online formára, és elkezdtünk pszichoedukációs tartalmakat gyártani a Pszinapszis Instagram-profiljára. A korlátozások, a karantén és a teljes vírushelyzet miatt még inkább elkezdett emelkedni az embereknél a megélt szorongásszint, és a stressznek, a bizonytalanságnak is köszönhetően sokaknál előjöttek a depressziós tünetek. Azon gondolkoztunk, hogy az egyetemen szerzett tudásunkat és a média- és marketingtapasztalatainkat hogyan tudnánk kihasználni, hogy lelkileg segíthessük a magyar társadalmat, és egy kis támogatást nyújtsunk. Pont ebben az időszakban kezdtünk el ismerkedni a digitális rajzolással is. Részben ennek köszönhetően alakult ki az a koncepciónk, hogy általunk illusztrált pszichoedukációs posztokat szeretnénk készíteni a közösségimédia-felületekre. Ezzel egy időben a témaválasztásra is nagy hangsúlyt fektettünk – Magyarországon a depresszió és a szorongás a leggyakrabban előforduló mentális zavarok közé tartoznak, így ezek kerültek tevékenységünk középpontjába is.

Hogyan készül el egy-egy poszt?

Egy poszt elkészítése alapvetően 4-6 óra munkát jelent. Többen készítünk grafikai és tartalmi anyagot is. Megjelöljük a témát, majd elkezdünk ötletelni. Nagyon sokszor az Instagramon tesszük fel a kérdést, hogy mi az, amiről szívesen olvasnának a követőink, és azok közül is válogatunk. Ezután kezdjük el felkutatni az adott téma lehető legfrissebb szakirodalmait. Összegyűjtjük egy dokumentumba azokat az információkat, amiket szeretnénk, hogy belekerüljenek a posztba. Ezután jön az a rész, ami számunkra az egyik legnagyobb kihívás: a tömény szaknyelvű szöveget közérthetővé és kompakttá alakítjuk. Ha elkészült a vázlat, megrajzoljuk, majd megírjuk a bevezetőt, ezt követően már csak a megosztás van hátra.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a követőitektől?

Alapvetően nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk a gyorsan gyarapodó online közösségtől. A napi emlékeztetőink és a konkrét tippeket tartalmazó posztjaink a leginkább kedveltek, de az interaktív kvízeinkre is lelkes reakciók szoktak érkezni. Persze előfordul az is, hogy kritika érkezik akár a kinézettel, akár a tartalommal kapcsolatban – ezeket mindig átbeszéljük egymás között, majd valamilyen formában beépítjük a munkánkba. Szakmai szempontból pedig az egyik legnagyobb elismerés számunkra az, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság tavaly felvette velünk a kapcsolatot, megalapozva ezzel egy ígéretes együttműködést.

A tartalmaitok elég széles spektrumon mozognak a toxikus pozitivitástól a szorongásig. Mi alapján döntitek el, hogy melyik mentális egészséggel kapcsolatos probléma az, amivel éppen dolgoztok?

A fókuszunk a depresszión, szorongásos zavarokon, pánikzavaron van. Főleg azért, mert ezek nagyon sokakat érintenek, a többi téma pedig valamilyen módon kapcsolódik hozzájuk. A mérgező pozitivitás például kapcsolódik ahhoz, amikor valaki megosztja másokkal, hogy depressziós, esetleg önsértő gondolatai vannak, majd azt a tipikus választ kapja, hogy „hiszen minden rendben van az életedben”. De posztoltunk az imposztorszindrómáról is. Az is úgy kapcsolódik ide, hogy hatalmas szorongással, esetleg depresszív tünetekkel járhat.

Sokat elmond a társadalmunk mentális egészségi állapotáról az, hogy a beszélgetésünk pillanatában több mint ötvenezer követőtök van Instagramon. Miért ezt a felületet választottátok a közösségi médiában való jelenléthez?

Mindannyian kifejezetten érdeklődünk a közösségi média és a benne rejlő lehetőségek iránt. Úgy gondoltuk, hogy ha már a tinédzserektől kezdve az idősebb korosztályig rengetegen használják az Instagramot, akkor itt szeretnénk jelen lenni egy értékteremtő tevékenységgel. Főként a lapozgatós képmegosztó lehetősége miatt választottuk ezt a platformot. Tulajdonképpen mini diasorokat alkotunk, hozzá pedig egy kis leírást készítünk. A sztorikban is nagyon sok interakcióra van lehetőség, így például minden héten tartunk egy kis tematikus kvízt: különböző kérdéseket teszünk fel, lehet tippelni, majd megírjuk a jó választ, és azt is, hogy mi az elméleti háttere. Hétfőnként személyesebb kérdéseket szoktunk feltenni, a közösség véleményét várva. Ezen a felületen lehetőség van a teljesen kétoldali kommunikációra, mert interaktív, és a visszajelzéseket is nagyon jól lehet kezelni.

Mi lehet az oka annak, hogy a magyar társadalomban ekkora igény van erre, és milyen megoldásokkal lehetne ezen túllendülni?

Magyarországon még mindig tabunak számítanak a mentális zavarok. Aki pszichológushoz, pszichiáterhez jár, azt rögtön bolond vagy elmebeteg jelzőkkel illetik. A magyar társadalomban nagyon mélyen gyökerezik, hogy a depresszió tulajdonképpen csak lustaság vagy úri mulatság, és nem fogadják el, hogy ez valójában egy jelenlévő és súlyos zavar. El van bagatellizálva, nagyon sokan tagadják a létezését. Sokan magukról sem tudják, hogy betegek. Érzik, hogy nagyon rosszul vannak, de nem jut eszükbe, hogy depressziósok lennének. Ennek gyakran az állhat a hátterében, hogy nem rendelkeznek elegendő ismerettel a mentális zavarok biológiai alapjairól, a klasszikus értelemben vett betegségtünetek (pl. nátha) hiányában pedig nehezen tudnak valódi problémaként tekinteni rá. A tartalmainkat igyekszünk nagyon emberközelien megalkotni. Azért tartjuk ezt fontos lépésnek, mert így lehet, hogy lesznek olyanok, akik felismerik, hogy egy bizonyos ideje rosszul érzik magukat, teljes motiválatlanságot, levertséget, fáradtságot éreznek, sokszor az ágyból sem tudnak kikelni, és rájönnek, hogy ezek alapján még az is elképzelhető, hogy depressziósok és érdemes felkeresniük egy szakembert. Mindig hangsúlyozzuk, hogy a posztjaink nem helyettesítik a terápiás folyamatot és nem alkalmasak arra, hogy bárki is diagnózist állítson általuk. Kezdőlépésnek viszont jó, hogy valaki tudja azonosítani, ha neki vagy egy szerettének problémája van, és el tudnak indulni a segítségkérés folyamata felé. Magyarországon a depresszióban érintetteknek nagyjából csak az 50%-a kér szakmai segítséget, ezért nagyon sok kezeletlen mentális zavar van jelen az országban. Ennek a stigmatizáció áll a hátterében, illetve az, hogy mivel nálunk az iskolarendszerben sem szerepel az alapvető pszichoedukáció, ezért sokan úgy gondolják, hogy amiről nem tudnak, az nem létezik, vagy félelmetesnek és idegennek hat. A férfiaknak még nehezebb a helyzetük ilyen szempontból. A maszkulinitással az emberek az erőt is összekapcsolják, és azt gondolják, ha valaki depressziós, akkor gyenge, mert biztos, hogy csak szomorú, és nem tud mit kezdeni magával.

Ezt olvastad már?

Sokan vannak abban a helyzetben, hogy azt látják, hogy a környezetükben élő valaki nincs rendben lelkileg. Laikusként hogyan tudunk jól segíteni?

Ez egy nagyon fontos kérdés, és mi is igyekszünk figyelmet fordítani rá. Fontos, hogy fogadjuk el, hogy valószínűleg nem fogjuk tudni magunktól megoldani a problémáját, és fogadjuk el azt is, hogy nem mi vagyunk a problémájának okozói. Ilyenkor a legtöbb és legjobb, amit tenni lehet, hogy folyamatosan tudatjuk az illetővel, hogy számíthat ránk, itt vagyunk, meghallgatjuk, és elfogadjuk, hogy neki ez nagyon nehéz. Az olyan mondatok, hogy „megértem és átérzem”, azért lehetnek kevésbé szerencsés választások, mert ha valaki nem élte át, akkor nem tudja átérezni. Úgy élheti meg, hogy bagatellizálni próbálják az szenvedését, küzdelmeit. Fontos, hogy ne azt kérdezzük, hogy van, mert erre nyilván azt válaszolja, hogy rosszul, vagy minden rendben, mert nem akar terhet jelenteni a szerettei számára. Viszont ha nyílt kérdéseket teszünk fel, például azt, hogy min gondolkodsz, mivel foglalkozol mostanában, mi az, ami foglalkoztat, mit csináltál napközben, akkor elindíthatunk egy beszélgetést. Azt is mondhatjuk a másiknak, hogy elfogadjuk, ha most úgy érzi, hogy nem tud válaszolni, de itt vagyunk, ha esetleg szüksége lenne valakire. Fontos, hogy ne hagyjuk magára, mindig jelezzük, hogy mellette állunk. Felajánlhatunk nyugis, társas programokat, mert a testmozgás nagyon sokat tud segíteni a mentális egészség fejlesztésében és megőrzésében. Napi tizenöt perc séta vagy egy napi rutin kialakítása jót tehet. Nem ez fogja megoldani a depressziót, de ha valaki érzi magán, hogy előtérbe fognak kerülni a depresszív tünetei, de mégsem hagy fel a fent említett tevékenységekkel, akkor sikerülhet fenntartania egy olyan állapotot, amelyben kevésbé intenzívek a tünetei. Figyeljünk arra, hogy ne egy olyan napirendet állítsunk fel vagy javasoljunk valakinek, ami első ránézésre is teljesíthetetlen, mert ezek nem fognak hosszú távon működni és kontraproduktívak is. Lehet neki szólni, hogy lassítson egy kicsit, nem kell mindent egyszerre elvégezni. A szakemberkeresést sem lehet erőltetni, de beszélgethetünk vele arról, hogy úgy látjuk, hogy nagyon rosszul érzi magát, és lehet, hogy érdemes lenne felkeresnie egy pszichológust, ha ezzel egyetért és ő is szeretné, akkor tudunk segíteni akár abban is, hogy együtt keressünk valakit. Nem szabad erőltetni.

 

Milyen hatással volt az elmúlt év és a pandémia az emberek mentális állapotára? Hogyan tudott megküzdeni a társadalom a megpróbáltatásokkal?

A bizonytalanság alapvetően az ember egyik elsődleges stresszforrása, most pedig már egy éve, 2020 eleje óta egy szokatlanul bizonytalan időszakban vagyunk. Továbbra sem látjuk biztosan, hogy ez az időszak meddig fog tartani. Sokan elvesztették a munkahelyüket. Tulajdonképpen teljes iparágak jövője került bizonytalanságba, mint a vendéglátó- vagy szállodaipar esetében, ezáltal az ottani dolgozókon is van egy folyamatos teher. A tartós stressz az előszobája lehet a szorongás és a hangulatzavarok kialakulásának. Alapvetően elmondható, hogy ez a helyzet nincs jó hatással az emberek mentális egészségére. Az vírushelyzet kezdetéhez képest viszont pozitívum, hogy amikor bekerültünk egy teljes új, és számunkra ismeretlen szituációba, amire akkor még nem voltak kialakított megküzdési sémáink, ezek most már rendelkezésünkre állnak. Nyilván még mindig frusztráló a helyzet, de már alapvetően sokan tudják, hogyan kerülhetnek egyensúlyi állapotba. Sokaknál már normalizálódhatott a szorongási szint, például mert azóta sikerült kialakítaniuk egy napi rutint a megváltozott helyzethez mérten. Kialakíthattak olyan megküzdési formákat, amik csökkenteni tudják a megélt stressz mértékét. A karantén kezdetén még abszolút bizonytalanság volt, de az átalakuláson már túlvagyunk, és elkezdtünk alkalmazkodni ahhoz, hogy az új normális az, ami most van.

Hogyan küzdjünk meg hétköznapok során felmerülő stresszfaktorokkal?

A stressz teljesen normális, és egy bizonyos fokig szükségünk van rá ahhoz, hogy haladni tudjunk az életfeladatainkkal, felkészüljünk a vizsgákra, elvégezzük a munkánkat. Ez egy motiváló erő, ami előre tud hajtani. Akkor van vele probléma, amikor nem arányos a veszélyhelyzettel. Például, ha történik egy kisebb kellemetlenség, és azt valaki olyan fokú stresszt él meg, mintha egy medve állna vele szemben. Ez egy banális példa, de így kell elképzelni, hogy milyen, amikor krónikussá válik. A mélylégzés technikák, a jóga, a progresszív izomrelaxáció, a meditáció mind-mind olyan dolog, amikkel lehet csökkenteni a stresszszintet. De lehet akár sétával a természetben, sporttal, írással vagy zenehallgatással is. A lényeg az, hogy rátaláljunk arra a tevékenységre, amit örömmel tudunk végezni, és ebbe belefeledkezve egy kicsit nem azzal foglalkozunk, hogy éppen mi zajlik a világban. Ha valaki napi húsz percet, szerencsés esetben egy órát be tud iktatni ebből az életébe, az nagyban hozzájárulhat mentális egészségének megőrzéséhez. Egy másik technika a stresszel való megküzdéshez az, ha elképzelünk egy tárolót. Lehet fémszekrény, vagy egy IKEA-s edény, egy bőrönd, vagy bármi, ami zárható. A zavaró gondolatot képzeletben bele kell tenni, majd rátenni a tetejét. Utána elcsendesült környezetben, kényelmes testhelyzetben mélylégzést végzünk, és megfigyeljük a testünket, hogy milyen, amikor nincs benne ez a rossz érzés, a stresszfaktor. Megfigyeljük, hogy milyen gondolataink vannak így, mit csinálnánk, ha enélkül az érzés nélkül folytathatnánk. Ezzel a gyakorlattal ugyanazokat a fiziológiai jelenségeket lehet kiváltani, mint amikor egy valós veszély elmúlik. Ez egy természetes nyugtatófolyamat. Fontos, hogy miután megnyugodtunk, vagy pár percig feküdtünk úgy, hogy a tárolóba zártuk a stressz, akkor utána újra nyissuk ki a tárolót, és fogadjuk vissza a nyomasztó szituációt. Végezzünk ismét mélylégzés gyakorlatot, zárjuk le, és térjünk vissza a normális kerékvágásba. Ha kívülről szemléltük a dolgokat, akkor nyugodtabb, tisztább fejjel tudunk hozzáállni a problémamegoldáshoz.

Nemsokára egyéves lesz az oldalatok. Milyen terveitek vannak 2021-re?

Egy középiskolai pszichoedukációs projekten dolgozunk: középiskolákat fogunk felkeresni, és lehetőleg személyesen, de ha nincs rá lehetőség, akkor online interaktív pszichoedukációs alkalmakat fogunk tartani, az oldalunk szellemiségében. Lesz szó a stigmarombolásról, alapvető pszichoedukációról azzal kapcsolatban, hogyan tudunk segíteni másoknak, mit mondjunk és mit ne, hogyan fejezzük ki az érzéseinket és szükségleteinket. Szeretnénk aktívabbak lenni YouTube-on. TikTokra is szeretnénk mini pszichoedukációs videókat közzétenni. Úgy gondoljuk, hogy azon a felületen a fiatalabb korosztályt is el tudjuk érni. Szerintünk zseniális, hogy hatvan másodpercben mennyi fontos információt meg lehet osztani másokkal úgy, hogy érdekes is maradjon és informatív legyen. Szakmai oldalról részt veszünk a SOTE Antistigma Programjában. Itt éppen a kutatási fázis zajlik, amiben felmérjük, hogy Magyarországon milyen a mentális zavarokkal kapcsolatos stigmatizáció mértéke, milyen attitűdök vannak. Ennek az a hosszú távú célja, hogy létre lehessen hozni egy nemzeti szintű programot arra, hogy társadalmi szinten elfogadóbbak és támogatóbbak legyünk a mentális zavarokat tapasztalókkal szemben.

Fotó: Mélylevegő Projekt

 

Kattints: Te is hős vagy! 

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter