Erdőfürdő, a lélek frissítője

2020. október 03. |

Az elsőre látszólag érthetetlen szóösszetétel valami csendesen varázslatos dolgot takar. Anélkül hogy tudtuk volna, mire vállalkozunk, a Marie Claire szerkesztőségének nyolc tagja egy igazán forró júliusi napon megmártózott egy erdőben.

Maga az erdőfürdő (sinrin joku) kifejezés Japánból származik, a nyolcvanas években alkotta meg Akijama Tomohide akkori erdészeti és halászati miniszter – nem titkoltan marketingcéllal. Később világszerte számos kutató kezdte vizsgálni az erdők egészségünkre és immunrendszerünkre gyakorolt élettani és pszichológiai hatásait, így vált a szintén új keletű ökopszichológia egyik népszerű gyakorlatává is.

Sétáló meditáció

Az erdőfürdő lényegében egy vezetett, két-három órás séta egy közeli erdőben, amelyet meditációval és tudatos jelenléttel spékelünk meg: az egyes állomásokon megállunk, és különböző gyakorlatokat végzünk, amelyekkel stimuláljuk az érzékszerveink éberségét. Nem egy megerőltető túra, sokkal inkább egy sétáló meditáció – a gyakorlatok pedig segítenek lelazulni, lelassulni, ráhangolódni az érzékszerveinkre, és így magára az erdőre is.

A komfortzónánkon akkor estünk kicsit túl, amikor vezetőnktől, Csinálos Jánostól elhangzott a „kapcsold ki a telefonodat, és kérlek, ne is vedd elő a séta közben” felszólítás, a csapat nagy része pedig egyöntetűen felmordult, amikor a mondat így folytatódott: „kérlek, próbálj meg magadra koncentrálni, és minél kevesebbet beszélgetni a társaiddal”. Magyarán szólva maradj csendben, és figyelj magadra. A zúgolódás nem volt véletlen: az okostelefon és az online jelenlét szinte 0–24-ben az életünk része, akárcsak az, hogy konstans készen állunk minél több információt magunkba szívni. Sokan szinte rettegnek magukkal, a saját gondolataikkal maradni, ódzkodnak a meditációtól. A szelídebbnek tűnő, lelki frusztrációnkat kevésbé bántó mindfulness, azaz tudatos jelenlét megnyugtatóbb, sokkal inkább nyugati léleknek való módszer – a csendben, kizárólag és tudatosan a légzésünkre figyelve sétálni egy erdőben gyakorlatilag ez utóbbit jelenti. Megfigyelni cselekvés helyett, befogadni a tapasztalás mellett, elvárások és értékelés nélkül.

Amit a fák súgnak

Mindannyian munkából estünk az erdő szélére, így a ráhangoló gyakorlatsor mindenkinek kapóra jött. János utána felvázolta, mi fog történni az elkövetkezendő pár órában: lesz faölelgetés, mezítláb séta a füvön, és persze érzékszerveink, ízlelőbimbóink minél szélesebb körű stimulálása. Kisebb csodálkozás és röhögcsélés után indultunk is, miközben egyenletes, mély lélegzeteket vettünk – ez hivatott ugyanis segíteni a mind teljesebb mindfulness elérését. Számomra az, ha kizárólag a levegővételemre kell koncentrálnom, általában stresszt okoz. Így történt itt is, úgyhogy először ezt a szorongást kellett legyőznöm, aztán tudtam a lélegzésre, majd az erdő hangjaira, illataira, és egyáltalán a lényére fókuszálni.

Az első állomásunk az a bizonyos faölelgetés volt. Ki kellett választanunk egy számunkra érdekes, izgalmas, vonzó fát, és meg kellett próbálnunk vele a „kapcsolatfelvételt” – hozzájuk értünk, nekik dőltünk, „hallgattuk őket”, szinte beleképzeltük magunkat a helyükbe. „Ahogy hosszú percekig az ösztönből kiválasztott fát a tenyeremmel érintettem és vizsgáltam, a saját életutammal kapcsolatban értettem meg fontos dolgokat – számolt be Tóth-Szántó Kriszti. – A fa pontosan olyan volt, mint az életem. Korábbi, alsó ágai erősek, de megtépázottak voltak, ám ahogy felnéztem, láttam, hogy új erőre kapott, és nem foglalkozott vele, hogy a múltban mi történt vele, csak azzal, ami épp van.”

Átszellemülve, mezítláb

A fák titkos élete című könyv óta megváltozott szemmel nézek a fákra: fenséges, bölcs, szinte mindent tudó, érző lényeknek gondolom őket, akik bizonyítottan kommunikálnak egymással, több szinten is. Megtisztelő volt – mondhatom ezt a többiek nevében is – mindannyiunk számára, hogy ezek a néma teremtmények vevők voltak ránk, részesei lettek ennek a szertartásnak. A fáknak köszönhetően már mind átszellemülve folytattuk utunkat.

Egy farakás mellett elhaladva farönköket illatoltunk, vaddisznócsapást fedeztünk fel, bogarakkal, madarakkal, az erdő hangjaival ismerkedtünk. Egy varázslatos hegytetőre érve megcsodáltuk a kilátást, majd csukott szemmel, mazsola- és áfonyaszemeket kóstoltunk, de csak miután az ujjaink is meg nem ismerkedtek a formájukkal. Mit ne mondjak, ez ellen senkinek sem volt ellenvetése. A csúcs tetején lévő tisztáson mezítláb kerültünk közelebb a helyi flórához, saját ritmusunkban tapogattuk, lapolgattuk pőre talpunkkal a füvet, csakúgy, mint a gyerekek. Felhőkön meditáltunk, isteni gyógyteát iszogattunk, és lassan tudomásul vettük, hogy ott kell hagyni az erdőt, vagy ahogy Czvitkovits Judit mondta, a „jó emberek olvasztótégelyét”.

Bizony, hogy jót tesz

Bizonyára most sokan teszik fel a kérdést, hogy tulajdonképpen akkor mire is jó az erdőfürdő? Akik tudományosabb választ várnak, azoknak a kortizol nevű antistresszhormont tudom előhúzni a kalapból: a minket ért stresszhatásokra válaszként ez termelődik szervezetünkben. Mivel a felfokozott ritmusú, túlnyomó részt városi életvitelünk állandó stresszforrás is egyben, ez a hormon folyamatosan termelődik bennünk, fokozva ezzel bizonyos egészségügyi kockázatokat. Két japán tudós – az erdőterápiát vizsgálva – kimutatta, hogy egy kétórás erdei séta az azonos idejű városi sétához képest 12,4 százalékkal csökkenti a kortizolszintet, 7 százalékkal a szimpatikus idegrendszeri aktivitást, 1,4 százalékkal a vérnyomást és 5,8 százalékkal a szívfrekvenciát. Ami annyit tesz, hogy csökkenti a mesterséges városi környezet által kiváltott túlingereltséget és elősegíti a relaxációt, amely fokozza a betegségekkel szembeni természetes ellenállóképességünket. Ezeken túl a séta során találkozunk sok, a fák által kibocsájtott illóolajjal, illetve az antibakteriális, egészségvédő fitoncidákkal. Utóbbiak megnövelik a szervezet immunválaszát a vírusokkal és a daganatos megbetegedésekkel szemben, egyszóval egy erdőterápiás séta felér egy immunerősítő koktéllal.

Ha a tudományos adatok után lelki síkra is terelhetem a miérteket és a rájuk adott választ: mert erdőben lenni egyszerűen jó. Emberi lényünk, természetünk része, hogy megnyugszunk és feltöltődünk, az állatok, növények jelenlétében. A már fentebb említett ökopszichológia egy új, interdiszciplináris tudományágként pontosan ezzel foglalkozik: a pszichológia szemszögéből közelit a környezeti válságfolyamatokhoz, az emberi egészséget a természeti rendszerek kontextusában értelmezi és vizsgálja. Az ökopszichológusok szerint az emberi psziché jólléte összefügg a természet jóllétével, egészségi állapotával. Az ember természettől való elidegenedése kapcsolatba hozható a klímaválsággal, az ökológiai rendszerek összeomlásával – és mindez hat vissza az ember egészségi állapotára is. A megoldás szerintük a kapcsolat helyreállításában rejlik, például az erdőfürdőhöz hasonló terápiás módszerekkel.

„Nekem az erdő a menekülési útvonal, a béke, a kikötő, az energia, a nyugalom, a megoldások helye, ahol nemcsak az agyam tisztul ki, de a lelkem is egyensúlyra talál. Jókat lehet itt sírni, lélegezni, hallgatózni, bambulni és megpihenni” – foglalta össze talán a legtalálóbban Judit, cikkünk fotósa. Bizony, zsigeri a kapcsolat és a vonzalom ember és erdő között, tagadhatatlan, hogy összekapcsolódunk. Örökre.

Fotó: Czvitkovits Judit

Olvass tovább!

VÁLTSUNK EGYÜTT ZÖLDRE! Elindult a Marie Claire Go Green! kihívás, amely arra buzdít téged, hogy négy hét alatt négy különböző területen vigyéökotudatos változást az életedbe. Minden héten új kihíváshoz csatlakozhatsz, majd a hét végén önbevallással értékelheted az eredményedet, és izgulhatsz, hogy vajon nálad fog-e landolni a környezettudatos nyereményeink egyike. Válassz te is kihívást most a gogreen.marieclaire.hu linkre kattintva!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Mennyire zöld a magyar? műanyag

Mennyire zöld a magyar?