Nem rajongtam soha különösebben a születésnapokért, így az, hogy sírva fakadok egy templomban, sokkal melodramatikusabb volt a 31. születésnapomon, mint amit el tudtam viselni. 2017 januárja volt, és a barátaimmal egy standup komikus előadását néztük meg. Ahogy a nevetés visszhangzott a gótikus építményben, én lefelé néztem, hogy elrejtsem, ami történt éppen: kitágult orrcimpák, lefelé görbülő száj, könnyező szemek. Teljes megsemmisülés.
Az alattomosan rám törő sírás az én kis titkom lett. Karácsonykor kezdődött, amikor az összegyűlt család, a meghitt hangulat és a finom ételek ugyanezt a hirtelen támadt szomorúságot váltották ki. Aztán előfordult munka közben is. Zenei író és szerkesztő vagyok. Egyik percben még épp egy háromcsillagos értékelést írtam P!nkről, aztán bumm, a mosdóban egy fülkébe zárkózva zokogtam hangtalanul. Az agyam képtelen volt a gondolkodásra, egyetlen összefüggő gondolatmenetet sem tudtam megalkotni, csupán egyetlen mondatot. Nem menstruáltam egy éve.
2016 nagyon sűrű év volt. Hozzámentem egy csodálatos férfihoz, soha nem voltam ilyen boldog. Új, arany fejezet kezdődött az életemben a húszas éveim szenvedése után. Biztos munkám volt, Londonban éltem egy házban, aminek tényleg voltak ablakai és fürdőszobája. Rengeteget voltam a barátaimmal, színházba, előadásokra jártunk a legtöbb este. Egészen addig a lesújtó epizódig halhatatlannak éreztem magam.
Orvoshoz mentem, és meséltem neki a nemrég megjelent szomorúságról, ami órákig, napokig rám telepszik, mintha megölné valaki a lelkemet. „Gondolkodott már antidepresszánson?” – tette fel a kérdést. „Nem vagyok benne biztos. Nem érzem úgy, hogy depressziós lennék” – válaszoltam. „Hogy alszik?” – jött a következő kérdés. „Borzalmasan” – feleltem. Visszautasítottam a gyógyszereket, azzal az ígérettel búcsúztam, hogy többet edzek és meditálok, és eldöntöttem, hogy a saját kezembe veszem az irányítást.
Dr. Google segítségével megtaláltam a szokásos gyógyíthatatlan rák diagnózisát is, ám egy sokkolóan pontos javaslat is érkezett. Tényleg az életem új fejezetébe értem, csak valahogy átugrottam vagy húsz évet, és egyenesen oda érkeztem, ahol normálisan ötvenévesen kellene: 31 éves vagyok, friss házas, és menopauzám van.
Minden az izzadással kezdődött
A hőhullámok – akár ötször egy nap, éjszaka is – 29 éves koromban kezdődtek, és évről évre romlott a helyzet. Égető melegséget éreztem az arcomon, ami átterjedt az egész testemre, 10-15 perc alatt teljesen felforrósítva a testemet. Gyakran akkor érkeztek a hőhullámok, ha valamilyen közepesen stresszes esemény előtt álltam, mint például szabadságot kérni vagy megszólalni egy megbeszélésen. Így az egészet a munkahelyi stressznek tulajdonítottam. Az érzés, ahogy kiül egy vékony izzadtságréteg a felső ajkam fölé, majd néha lecsöppen egy-egy csepp izzadtság a számhoz, önmagában is elég frusztráló. „Klimaxolsz?!” – viccelődött az egyik kollégám, aki nagyon utálta az USB-s asztali ventillátorom hangját.
2017 szeptemberére már a menopauza teljes tünettárát produkáltam: szorongásrohamokat, hasogató fejfájást, látásromlást, alvászavarokat, izomgörcsöket. A koncentrációzavarok a legrosszabbak az összes közül: összezavar, kimerít és képtelenné tesz összefüggően gondolkodni. A menstruációm mindig rendszertelen volt, ezért nem tűnt fel, hogy már egy éve nem jött meg. Megjelent a hüvelyszárazság is, a libidóm szinte eltűnt.
Van rosszabb hír, mint a hormonpótlás
A férjem tartotta bennem a lelket, ő volt az, aki rávett, hogy menjek vissza az orvosomhoz, hogy legyen hivatalos diagnózisom. Egy év és számtalan vérvétel után jutottam el egy endokrinológushoz.
„Az FSH (a tüsző érését stimuláló hormon) szintje nagyon magas: 109” – mondta a hatvanas férfi orvos, akin erősen érződött az a bizonyos nap utolsó betege-energia. „Egy maga korabeli nőnél ez az érték normálisan 10. Ez azt jelenti, hogy korai petefészek-elégtelensége van, vagy ahogy gyakran nevezik, korai menopauza. Ez nem ritka, viszont azt jelenti, hogy 5 százalék esélye van teherbe esni” – mondta ezt teljesen hivatalos és monoton hangon, mintha abban reménykedne, miután életem legrosszabb hírét közölte velem, hogy anélkül hagyom el a rendelőt, hogy bármit mondanék. „De mesterséges megtermékenyítéssel még lehet” – mondtam. „Nem valószínű, mivel nagyon kevés a petesejt, és a petefészkek nem reagálnak a mesterséges megtermékenyítésnél adott gyógyszerekre.” „Szóval nem lehet mesterséges megtermékenyítésem?” – kérdeztem vissza olyan hisztérikus hangon, amit azonnal megbántam. „Nem, de a méhe alkalmas rá, hogy kihordjon egy terhességet, így egy petesejtdonor lehet a legműködőképesebb opció.” Az agyam pánikba esett: „Írásba adná ezt nekem, kérem?” – mondtam.
Receptekkel hagytam el az orvosi rendelőt a hormonpótló terápiához, és egy darab papírral, amit mélyen a táskámba süllyesztettem, és soha többé nem akartam látni. A terv szerint az ötvenes éveimben hagyhatom abba a hormonpótlást, hogy megelőzzük a tüneteket, illetve a szív- és érrendszeri betegségek és a csontritkulás kialakulását. Ha a tüneteim nem csökkennek, szedhetek fogamzásgátlót is, ami azt az öt százalék esélyt is lenullázná a teherbeesésre.
Felhívtam a testvéremet. Hét évvel idősebb nálam, és gyakran a kocsijában van a két fiával. Általában hozzá fordulok, ha valami baj van. Most is vezetett. „Rossz hírek. Korai petefészek elégtelenségem van, és kevesebb mint öt százalék esélyem arra, hogy terhes legyek segítség nélkül” – mondtam, miközben átvágtam a csúcsforgalomban hömpölygő gyalogosokon. „Mit jelent ez?” – kérdezett vissza. „Szükségem van valaki másnak a petesejtjére” – válaszoltam, mire ő azonnal rávágta, mintha csak a reggelire választható menüt sorolná: „megkaphatod az enyémet”. Így kezdődött a kettős utazásom: a küzdelem a teherbeesésért és a harc a démoni hormonokkal.
Izgalomra van ok
A következő hónapokban rengeteget jártunk a klinikára. Ellenőrizték a nővérem és a férjem termékenységét (mindkettő rendben) és az én méhemet (meglepő módon ez is rendben). Megkapta a nővérem a peteérést stimuláló hormoninjekciót, amitől ő is a menopauza tüneteit érezte. Kilenc hónappal azután, hogy először döbbentem rá: klimaxolok, megtörtént a nővérem petesejtjeinek begyűjtése és megtermékenyítése a férjem spermájával. Három érett petesejtet sikerült kiemelni, aminél többet reméltünk, ám így is volt azért esély. Egészen addig, míg meg nem érkezett a klinikáról a telefon: egyetlen petesejt sem termékenyült meg. Összetörtünk. A férjemmel az egész napot azzal töltöttük, hogy a közeli parkban körbe-körbe sétáltunk, és kerültük a babakocsikat. A következő reggelen azonban megtörtént a csoda. Visszahívtak, hogy az egyik petesejtet a laboratóriumban tartották megfigyelésre, és mégis a megtermékenyülés jeleit mutatta!
Azonnal a kórházba siettünk és beültették. Mivel a testem nem termelt elég ösztrogént és progeszteront ahhoz, hogy kihordjak egy terhességet, az első három hónapban egy ütős hormonkoktélt kaptam, amit minden nap ugyanakkor kellett szájon és hüvelyen át alkalmazni. Ez annyira fontos része volt a terhességnek, hogy még most, két évvel később is néha arra ébredek az éjszaka közepén teljesen pánikba esve, hogy elfelejtettem egy adagot bevenni.
Mi jön a szülés után?
A várandósság felüdülés volt az elmúlt évekhez képest. Éles váltás terméketlen nőből várandós nővé válni. Bár magas kockázatú volt a terhesség, minden a terv szerint haladt. Kicsi rosszullét, kicsi vérzés, sok alma. A szülés azonban nem volt izgalommentes. A magzat szívhangja hirtelen zuhant, beszorult a szülőcsatornába, gátmetszés, fogó. „A kisbabám” – zokogtam, amikor a lábaim között megjelent a feje. Az orvosok azonnal körénk sereglettek, a férjem teljesen lesújtva állt. A baba nem reagált, kék volt és mozdulatlan. Az epidurális érzéstelenítés miatt én még nem értettem teljesen, mi történik körülöttem, de abban biztos voltam, hogy nem lesz baj. Néhány másodperccel később aztán felsírt. A legszebb hang volt, amit valaha hallottam.
Beárnyékolta azonban az örömet, hogy ahogy a terhességi hormonok kiürültek a szervezetemből, várható volt, hogy a menopauza visszatér. Csak azt nem tudtam, mikor. Három hónap, fél év, egy év?
A fiam hét hónapig szopott, utána abbahagyta. A tejtermelő hormonok nagyon gyorsan elfogytak, néhány nappal a szoptatás abbahagyása után már jelentkeztek is a hőhullámok, és ismét elveszítettem a koncentráció képességét. Szédültem, a pulzusom néha váratlanul nagyon felgyorsult, nem tudtam aludni, ami még tovább fokozta a kisbaba mellett ébren töltött éjszakák miatti fáradtságot.
A hormonpótló terápia hamar megtette a hatását. Géleket és tablettákat is használtam. Egy hónapig úgy tűnt, minden jó, aztán minden nagyon rossz lett. A specialista azt javasolta, duplázzuk meg az adagomat. Öt év óta először éreztem úgy, hogy ön magam vagyok.
Szeretném azt mondani, hogy ez a hormonjaim körüli kalandozások vége, ám a hormonjaim életem végéig egy hullámvasúton lesznek. Semmi sem állandó. Folyamatosan küzdök a fáradtság fáradtsággal vagy éppen a hormonpótlás nem működik típusú fáradtsággal. Vigyáznom kell az ételekkel és az alkohollal. Semmi koffein. Egy tonna étrend-kiegészítő. Testmozgás.
A harmincas éveimben ahelyett, hogy a felnőtt lét felszabadító magabiztosságával teltek volna, rá kellett ébrednem, hogy közel sem vagyok elpusztíthatatlan. A kislánykori félénkségem kerekedett felül inkább az elmúlt években. Úgy érzem magam, mint aki évekig tartó hibernálásból ébredt, nem éppen frissen, ám kétségtelenül megújulva. Hálás vagyok azoknak, akik melegen tartottak. Hálás vagyok a gyermekemnek, aki tudni fogja, mennyire akartuk őt. És kész vagyok megfogni a kezét a következő síró, haragos és hőhullámok gyötörte asszonynak, ha látom az összeomlását. Vagy nem. Amit épp szeretne.
Forrás: The Guardian Fotó: Unsplash
