Vallomás
Nem az elköteleződéstől félek, azon már rég túl vagyok: 11 közös év biztosítja véd- és dacszövetségünket. Együtt nőttünk fel, együtt fejlődtünk és együtt is akarunk megöregedni. A probléma ennél sokkal egyszerűbb: a környezetemben nem igazán láttam példát jó és tartós házasságra. Na jó, talán az utóbbira igen, ám azoknál olyan súlyos, sorozatosan visszatérő gondok ütötték fel a fejüket, amik miatt a felek csak szenvednek.
Ahogy újra és újra végigpörgetem a fejemben életem filmjét, nem látok olyan végkimenetelt, amiben ne a szerelmem kezét fognám. Ezzel szinkronban pedig folyamatosan azon kattogok, hogy miért kell ehhez házasság? Miért kell rendszeresen arra irányuló kérdéseket hallgatnom, hogy mikor házasodunk össze, ha a házasság egy fikarcnyi bizonyítékot sem jelent arra, hogy két ember együtt marad? Miért érzem minden ilyen esetben a felém áradó, maró gúnyt, amikor azt válaszolom, hogy minket ez még nem foglalkoztat?
A házasság számomra sok minden, de az biztos, hogy nem abszolút igazság. Nem hiszek abban, hogy emiatt gondoljuk majd meg kétszer, megoldjuk-e a problémáinkat a szakítás helyett, amíg a társadalom nagy százaléka, nők és férfiak is félrekufircolnak gyűrűvel az ujjukon – amivel persze semmi gond nincsen, hiszen szívük joga, de könyörgök, ne legyünk már álszentek. Nem hiszek abban, hogy a házasság garanciát jelent arra, hogy jobban fogunk figyelni egymásra és körültekintőbben építjük majd a közös életünket.
Ennek ellenére hiszem, hogy a házasságnak igenis van értelme, ha két ember azt érzi, hogy így szeretnék kifejezni az összetartozásukat és a szeretetüket. De egy olyan ember, aki nem látott jó példát harmonikus házasságra, az nem egy menyegzőtől fogja várni a megváltást egy olyan világban, ahol pár hónap alatt fel lehet bontani a szövetséget és bármikor meg lehet szegni a másiknak tett esküt. A házasság számomra csak egy papír, amit túl egyszerű összetépni ahhoz, mint amekkora elvárást támasztanak vele kapcsolatban.
Túl gyakran találkozom a társadalom részéről a házassággal kapcsolatos kritikus nyomással, és úgy veszem észre, hogy nem csak én. Ahogy azonban a vallómásomat írtam, felmerült bennem, hogy lehet, hogy saját magamnak generálom a friggyel kapcsolatos félelmeimet. Éppen ezért úgy döntöttem, jobban utána nézek, miért félnek napjainkban a fiatalok az ásótól, a kapától és a nagyharangtól, és megkérdezek egy pszichológust is arról, hogyan küzdhetőek le ezek a félelmek.
Sokan vagyunk így
A The Daily Signal például egy olyan felmérést közölt, amit 100 fiatal felnőttel készítettek Ohio államban. A kutatásból kiderült, hogy a legtöbb fiatal nem ellenzi határozottan a házasságot, de nem is támogatja teljes mértékben. Abban reménykednek, hogy párjukkal összeházasodnak és együtt maradnak, saját gyermekeik számára biztosítva azt a családi stabilitást, ami sokuk felnőtté válásában nem szerepelt. Sokan gyermekkorukban tanúi voltak szüleik válásának, vagy alig ismerték édesanyjukat vagy édesapjukat. Mások azt látták, hogy szüleik egy olyan kapcsolatban ragadtak, ahol nem ritka a bántalmazás, az ivás, a drog és a nyomor. Voltak azonban olyanok is, akik csodálták szüleik házasságát, de megrázta őket a rokonok vagy barátok válása, esetleg a magas válási arány. Sok válaszadó azt mondta, azért nem hajlandó megházasodni, mert csak egyszer akarja összekötni az életét valakivel.
Az „igen” kimondását a szex és a randevúzás kulturális szabályai is megnehezítik. A fiatalok azt hallják, hogy „a szex az csak szex, nem számít, hogy kivel csinálod”, a szerelemnek „könnyednek” kell lennie, és „az egyetlen éledet úgy kell leélned, ahogy szeretnéd” – ezek az üzenetek azonban aláássák a bizalmas, élethosszig tartó kapcsolatra való törekvésüket. A The Cut pszichológusa szerint sokan csak az eljegyzés után merik bevallani, hogy félnek a házasságtól, pedig őszintén szerelmesek a párjukba és nem tudnak elképzelni nála jobb partnert. Aggódnak a családjuk közötti nézeteltérések miatt az esküvő tervezése során, az önmagukkal és másokkal szemben támasztott elvárások miatt, az elszámoltathatóság miatt, vagy éppen azért, mert azt gondolják, hogy a hitvesi eskü letételével elvesztik a fiatalságukat.
A Pew Research Center jelentése szerint a millenniálok lassabban alapítanak saját családot, mint elődeik: tízből mindössze négyen kötik össze életüket hivatalos keretek között is. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a fiatalok nem vágynának társra, hiszen jelentős részük párkapcsolatban él. A főiskolai diplomával rendelkező milleniálok viszont nagyobb arányban házasodnak meg, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, mégis gyermek nélkül élnek. Clarissa Sawyer, a Bentley University pszichológia és természettudományi oktatója szerint ez a trend az oktatásban gyökerezik. „A nők szerte a világon később házasodnak meg. Ennek részben az az oka, hogy egyre képzettebbek, és befektetnek a karrierjükbe – mondja Sawyer. – Rengeteg időt és pénzt áldoznak az egyetemre, amiért munkát kapnak és késleltetik a házasságot, még ha nem is mondanak le róla teljesen.”
Az olvasottakból és a saját tapasztalataimból kiindulva arra jutottam, hogy talán érdemes megkérdeznem egy pszichológust is arról, hogyan lehetne leküzdeni a házasságot övező félelmeket. Úgy gondoltam, hogy fontos tisztáznunk önmagunkban azt, hogy valósak-e a félelmeink vagy csak magunknak generáljuk a problémát, vagy éppen tisztában vagyunk ezekkel, és megoldást keresünk rájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy feltétlenül igent kell mondanunk, de talán sokat segíthetnek a szakértő tanácsai abban, hogy feloldjuk a saját korlátainkat és még egy lépést tehessünk előre a kapcsolatunkban és önmagunk megismerésében, akár esküvő nélkül is.
„Valahol minden ember vágyik a biztonságra, kiszámíthatóságra, de a változás általában állandó, és minden ilyen helyzet kihívással és megterheléssel jár. Egy megváltozott családi állapotnak több okból is ellenállhatunk: berögzült sémáink, múltbeli negatív tapasztalataink miatt, esetleg átvehetjük mások ellenállását, túl sok bizonytalan tényezőt vélhetünk felfedezni vagy aggódhatunk az új helyzetben fellépő több feladat és felelősség miatt. Maga a változás ténye sok esetben kiszámítható lehet (ilyen például maga a házasság is, mint életciklus változás). Azonban mint minden ismeretlen, azzal szelídíthető meg leginkább, ha megismerjük a természetét és tisztában vagyunk azzal, hogy mivel jár, így ebben a környezetben tudatosan és felkészülten nézhetünk szembe a váratlannak mondható helyzetekkel is” – mondja Eppel-Pásztor Adrienn pszichológus.
A szakértő szerint ennek három lépcsőfoka van. Az első az, hogy feldolgozzuk a múltunkat és felidézzük a korábbi tapasztalatainkat. Érdemes átgondolnunk azt, hogy mi jut eszünkbe a házasság szóról, és milyen minták alapján alakítottuk az erről való gondolkodásmódunkat. Érdemes felidéznünk magunkban a legjobb ideális házassággal kapcsolatos élményünket, ahogy azt is, hogy él-e bennünk ezzel kapcsolatos fájó pont, amire nem szívesen emlékszünk vissza.
Második lépésként érdemes megfogalmaznunk a saját érzelmeinket és gondolatainkat, valamint kiértékelnünk az aktuális élethelyzetünket. Segít, ha átgondoljuk, valójában mitől félünk: az elköteleződéstől, a felelősségvállalástól, a szabadságunk elveszítésétől, a hibázástól, esetleg a lehetséges kudarcoktól? Érdemes átgondolnunk a legjobb és legrosszabb lehetséges kimeneteleket is, de akár készíthetünk konkrét listát és forgatókönyvet is arról, hogy mit tennénk az egyes helyzetekben azért, hogy jobbá tegyük, megoldjuk azt, ami miatt nem tartunk működőképesnek egy házasságot. A szakértő szerint érdemes olyan tapasztalt párokkal is beszélgetnünk, akiknek meglátásunk szerint jól működik a házassága, és olyanokkal is, akik valamiért csalódottak, a tapasztalatokat megszerezve pedig átgondolhatjuk, hogyan képzeljük el magunkat 10 év múlva.
A harmadik lépcsőfok az ön- és társismeretünk fejlesztése, amihez meg kell ismernünk saját személyiségünket, az erősségeinket, értékeinket, képességeinket, pszichológiai szükségleteinket és azon a tulajdonságainkat, amiken szívesen változtatánk. Emellett fontos tisztázni a házassággal kapcsolatos értékrendünket is. Gondoljuk át, mit jelent számunkra a párkapcsolat és a házasság, milyen céllal kezdünk bele egy párkapcsolatba – mondja a pszichológus. Tisztáznunk kell azt is, hogy mit várunk egy párkapcsolattól, mi az, amit mi magunk bele tudnánk tenni, illetve, hogy mit jelent számunkra az elköteleződés, és ez életünk egyes területein hogyan nyilvánul meg. Nem mehetünk el amellett sem, hogy felismerjük, mit jelent számunkra a biztonság, és milyen változások történnének az életünkben, ha házasságban élnék, illetve ez utóbbinak milyen előnyei, hátrányai lennének.
Ne feledjük: ez nem egyszemélyes munka! Ha van párunk, beszélgessünk vele is a jövőbeni terveinkről, gondolatainkról, és arról, hogy hogyan gondolkodunk a kapcsolatunk iránti elvárásokról, egymás ismeretéről és elfogadásáról, a kommunikációról, a konfliktuskezelési stratégiákról, pénzügyekről, az egyéni és közös szabadidős tevékenységinkről, a szexről és az intimitásról, a szülői szerepekről, egymás családjáról és barátairól, a nemi szerepekről, az összhangról a lelkiség tartalmában és megélésében, valamint a kiegyensúlyozott kötődésről.
A KSH adatai szerint Magyarországon a válások száma az elmúlt években fokozatosan csökkent. Mára egy egész szép számmal állunk szemben: míg 2010-ben 35 520 házasságkötésre 23 873 válás jutott, addigra 2020-ra ez a szám már 67 095 új frigyre nőtt és 14 979 szakításra csökkent. Egyes közgazdászok szerint ebben hatalmas szerepe van az 1970-es évek feminista mozgalmainak is – írja a Huffington Post. Ahogy a nők beléptek a munkaerőpiacra és jogokat szereztek a saját testük felett, a házasság elkezdett átalakulni két jövedelmen és megosztott háztartási feladatokon alapuló kapcsolattá.
A házasságkötés átlag életkora az 1950-es években a férfiaknál 23, a nőknél 20 év volt. 2004-ben ez a férfiaknál 27-re, a nőknél 26-ra emelkedett, a magasabb életkor pedig érettebb és kiegyensúlyozottabb kapcsolatokat eredményezett. Én nagyon bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy az újabb és újabb generációk születésével egyre fontosabb lesz a nyílt kommunikáció és a lelki egészség. Nem lesz stigma a pszichológus látogatása sem, ezáltal pedig a gyermekeink mintaértékű szülői párkapcsolatokat láthatnak majd, és túl mernek lépni a mi félelmeinken is.
Fotó: Unsplash
