Az LMBTQ-közösség tagjaként állíthatom, hogy még elképzelni is rémisztő, hogy rákényszerítenek, hogy akaratom ellenélje nyilatkozzak az identitásomról. Az outoltatás szó és a jelenség először külföldi politikai esetek kapcsán vált ismertté – gondoljunk csak Jörg Haiderre vagy Nicky Crane-re –, de az erőszakos előbújtatás családi körben is előfordul, és épp annyira káros és veszélyes, mintha politikai csatározások közepette történne. Itthon is aktuális téma a politikában, például Gulyás Márton 2020-as, nagy médiavisszhangot verő esete, a Szájer József nevével összeforrt ereszcsatornaügy vagy Varga Judit és az „Ördög ügyvédje“ friss posztjai miatt.
Fogalommagyarázó Az outoltatás fogalma a comig out, azaz előbújás kifejezéséből ered, amit arra használunk, amikor valaki megosztja másokkal, hogy az LMBTQ-közösség tagja. Ebből következik az outolás, ami a vagy rosszindulatból vagy véletlenül bekövetkező elárulása annak, hogy valaki az LMBTQ-közösséghez tartozik, az ő engedélye nélkül. Az outoltatás, hogy magát a kényszerített coming outot jelenti, amikor valakit rákényszerítenek, hogy elmondja magáról egy közönségnek, hogy az LMBTQ-közösség tagja. Ez előfordulhat családi körben is, ha például a szülők a (fiúnak rosszul hitt) transzlányuk szobájában szempillaspirált, női ruhákat, körömlakkokat találnak, és kérdőre vonják, hogy mégis mit jelent ez. Azonban politikai körökben is találkozhatunk vele, homofób országokban általában a lejáratás vagy a hipokrácia felfedésének eszközeként.
Hogy történt?
„16 éves lehettem, és egy nálam három mérettel nagyobb férfiingben, borzos rövid hajjal ültem egy barátnőm oldalán a folyosón, amikor odalépett hozzánk egy osztálytársunk. Nekem szegezte a kérdést, hogy miért hordok fiúruhákat, és hogy fiúnak érzem-e magamat. Mert hogy ezzel semmi baj nincs, csak kicsit furcsa, hogy ennek ellenére lány nevet használok. Bár a fiú nem az osztály empatikusabb, liberálisabb felébe tartozott, nem tudom, mi ütött akkor belém, de elővettem a telefonomon a Wikipédiát, és türelmesen, részletesen elmagyaráztam neki, mit jelent genderfluidnak lenni. Sosem szerettem ezt a szót. Vagy talán azóta utálom, amit a gimnáziumban megéltem miatta – mesélte nekünk egy névtelenséget kérő fiatal a saját outoltatásával kapcsolatban. – Ezután még sokaknak akaratom ellenére el kellett magyaráznom, mit jelent genderfluidnak lenni, mert az első fiú tovább adta a velem kapcsolatos, intim információt az egész osztálynak. Már a kérdésfeltevés pillanatában tudtam, hogy nem a jó szándék vezéreli őket, mégis mindig készséggel, részletesen válaszoltam, mert azt éreztem, ki kell állnom magamért, és mert valahol reménykedtem, hogy megértik, és akkor nem lesz már ez a helyzet furcsa egyikőnk számára sem.“
Visszavetheti az önelfogadást
„Az egyénnek mindig a saját joga meghatározni, mikor, hogyan és kivel osztja meg a szexuális orientációját vagy a nemi identitását. Ha ezt valaki más teszi meg helyette, anélkül, hogy felhatalmaznák, az morálisan is megkérdőjelezhető, ugyanakkor megfosztja az alanyt egy döntéstől, amelynek pszichés szempontból nagy jelentősége van. Számos káros hatása lehet, ha valakit outoltatnak: a dühtől kezdve a szégyenig mindenféle nehezen feldolgozható érzelem megjelenhet a »közönség« pozitív vagy negatív reakciójától függetlenül” – fogalmaz Filó Mariann pszichológus az outoltatás hatásairól. A megszólalónk szintén megerősítette, hogy meghatározó törés volt számára az eset a saját identitása megélésében. Számos oka lehet annak, ha egy LMBTQ-személy nem szeretne coming outolni, például ha nem out, nem kell szembenéznie egy homofób szülővel, egy kirekesztő munkahelyi környezettel, vagy hogy összesúgnak a háta mögött az iskolában, ezáltal nagyobb biztonságban érezheti magát. „Azonban mind az outoltatás, mind pedig az elhallgatás egyaránt visszavetheti az önelfogadást és késleltetheti az olyan coming outokat is, amelyeket az egyén saját maga választana” – magyarázza a szakember.
„Majd kinövöd”
Legyen az rokoni vagy baráti, az outoltatás minden társas kapcsolatban veszélyes. A bizalom sérülése mellett számos káros hatása van a kényszerített coming outnak. „Ahogy egy felnőttnek, úgy egy kiskorúnak, egy gyereknek is árthatnak azzal, ha kiveszik a kezéből az esélyt, hogy dönthessen az előbújása körülményeiről, illetve arról, szeretné-e egyáltalán” mondja a pszichológus. Minden LMBTQ-tag számára meghatározó és elkerülhetetlen pont, amikor coming outol a szüleinek. Ez nagy mértékű mentális felkészülést igényel, és nagyon sok erő kell, hogy az ember meg tudja lépni, mert végérvényesen ezen a ponton derül ki, mennyire elfogadóak és támogatóak a szülei az LMBTQ-közösséggel, és ezáltal a saját gyerekükkel szemben.
Sajnos nem vagyok egyedül se Magyarországon, se az egész világon azzal, hogy az első reakció az édesanyámtól arra, hogy elképzelhető, hogy nem csak az ellenkező nemhez vonzódok, az volt, hogy „majd kinövöd”. Ez a fajta érzéketlen reakció nem elég, hogy lefegyverzett helyzetbe hozza a megszólalót, de általánosan érvényteleníti az LMBTQ-identitás állandóságát. Az eset a mi kapcsolatunkra is bélyeget nyomott. Soha többet nem hoztam fel a témát, ha pedig mégis, konfliktus lett belőle. Több ismerősöm számolt be hasonló tapasztalatokról, aminek elképzelhető, hogy Magyarországon a kellő tájékozottság hiánya és az egyre erősödő, általános homofób légkör a kiváltó oka. És az is tény, hogy az X generáció fiatalkorában még kevésbé volt jelen az LMBTQ-közösség reprezentációja és a nem heteroszexuális identitás(ok) megélése. Bár a homofób törvény igyekszik ezt az állapotot fenntartani, reméljük, hogy a Z, illetve az alfa generáció gyerekeinek nem kell majd hasonló reakciókkal szembesülnie a szüleitől.
Magánügy vagy közügy?
„Ebben, úgy gondoljuk, felelőssége is van a jobb osztályhelyzetűeknek: ha az egzisztenciájuk, illetve a biztonságuk kockáztatása nélkül megtehetik, hogy előbújjanak, akkor feladatuk nyíltan beszélni arról, hogy ők is az LMBTQ-közösséghez tartoznak. Ezzel tartoznak azon LMBTQ-emberek felé, akik a társadalmi helyzetük miatt nincsenek olyan helyzetben, hogy nyíltan beszélhessenek a szexuális orientációjukról vagy a nemi identitásukról“ – osztotta meg velem a Budapest Pride képviselője, Radványi Viktória. Gyakran történik sajnos politikai károkozás céljával az outoltatás, és általában az outoltató is kemény homofób alaphangokat üt meg, a karaktergyilkosság a célja. Viktória szerint ezt pontosan megfigyelhettük a 2018-as választási kampányban, amikor a Fidesz Vona Gáborról állította, hogy meleg, implicite azt kommunikálta, hogy amennyiben Vona Gábor meleg, akkor ő alkalmatlan lenne kormányfőnek is, ezzel tovább súlyosbítva az LMBTQ-emberekkel szembeni negatív előítéleteket.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi a morálisan helyes lépés, ha egy sajtóorgánum tudtára jut, hogy egy homofób törvényeket hozó politikus homoszexulális. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban is kifejtette a véleményét a Pride: „A szexuális orientáció és a nemi identitás magánügy, az LMBTQ-emberekkel szembeni diszkrimináció viszont közügy. Úgy gondoljuk, hogy egy nagyon komoly médiaetikai kérdéssel néz szembe az a médium, akihez bizonyítékokat juttatnak el arról, hogy egy homo- és transzfób politikus például azonos nemű párkapcsolatban él. Itt mérlegelni kell a magánélet védelméhez fűződő jogot és a média közvélemény tájékoztatására vonatkozó kötelezettségét. Amennyiben egy médium úgy dönt, hogy lehoz egy ilyen hír, óriási felelőssége van abban, hogy ezt hogyan teszi. Szerintünk egy ilyen híradásnak az alany munkásságáról, a képmutató homo- és transzfób jogalkotásról és retorikákról kell szólnia, és arról, hogy ez a tevékenység milyen károkat és fájdalmat okozott az LMBTQ-közösség tagjainak.”
Különösen aktuális ez most, a frissen iktatott homofób és transzfób törvények után. Fontos, hogy lássuk az embert a politikusok álarca mögött, mert politikai szereplőket hivatásuk jellegéből eredően hajlamosak vagyunk démonizálni, vagy pont idealizálni. Egy ideális társadalomban, ahol nem lenne kirekesztés, az outoltatás nem létezne, mivel ugyanannyira lenne átlagos, ha kiderülne egy közszereplőről, hogy meleg, mintha a kedvenc reggeli ételét hoznánk nyilvánosság elé. Remélhetőleg egy szép napon majd a homofóbia és transzfóbia eltűnésével az outoltatás is kikopik a mindennapjainkból.
Mi történt 2020 óta? Az első az alaptörvény módosítás volt, ami a szivárványcsaládokat és örökbe fogadni kívánókat sújtja, ez ellen dolgozik a #családazcsalád, illetve az #ugyanazaszeretet kampánnyal Pál Márton és Hanol Ádám. (https://www.instagram.com/palmarci/, https://www.acsaladazcsalad.hu/) A következő a sorban Semjén Zsolt 33-as törvény néven elhíresült transzfób törvénye volt, amely a transznemű emberek életét lehetetleníti el. Ehhez kapcsolódnak a #toroljeka33ast és a #drop33 hashtagek, és talán ebben a törvényben az a legszörnyűbb, hogy egy olyan kicsi és sebezhető közösséget támad, amelynek létszámából adódóan még megvédeni sincs ereje magát, így csak elszenvedő lehet. Az utolsó, nyáron kijött törvény az „orosz mintájú homofób, propagandatörvény“ volt, ami az LMBTQ-reprezentáció verbális, vizuális és bármilyen más formáját tiltja az összes médiumban, 18 éves kor alattiaknak. Ennek a nehézsége, hogy a tagok általában először 14 és 17 éve koruk között kezdik el érezni, hogy mások, mint amit elvárnak tőlük.
Szerző: Tímár Zoé gyakornok Fotó: Getty Images
