A politika még mindig aránytalanul a férfiaknak kedvez

A politika még mindig aránytalanul a férfiaknak kedvez

2023. január 26.
Január 19-én váratlanul bejelentette lemondását Új-Zéland miniszterelnöke, Jacinda Ardern. Eredetileg a 2023-as választás időpontját hirdette volna ki, de ehelyett azt közölte a sajtó képviselőivel, hogy nem indul újra a kormányfői tisztségért, és legkésőbb február 7-ig távozik pozíciójából. Ardern a hirtelen(nek tűnő) döntését kimerültséggel indokolta.

„Azért távozom, mert egy ilyen kiváltságos szereppel a felelősség is együtt jár. A felelősség, hogy tudd, mikor vagy alkalmas a vezetésre, és azt is, mikor nem” – fogalmazott beszédében január 19-én Jacinda Ardern, Új-Zéland távozó kormányfője. Elmondta, hogy a nyári szünetben gondolkozott el azon, van-e elég energiája annak a hatalmas és fontos feladatnak a folytatásához, hogy egy egész országot vezessen. Végül arra a következtetésre jutott, hogy nincs: „Én ember vagyok, a politikusok is emberek. Mindent megteszünk, amit és ameddig csak lehet. Aztán eljön az ideje. És számomra most jött el az idő.”

Ardernt a világ legfiatalabb női kormányfőjeként választották meg 2017-ben 37 évesen az új-zélandi balközép Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjeként. Hivatali ideje alatt tört ki a világjárvány, majd szembe kellett néznie a 2019-es christchurchi mészárlás borzalmaival, amikor egy fehér felsőbbrendűséget hirdető fegyveres 51 muszlimot ölt meg két mecsetben. A történtek után Ardern kezdeményezésére több félautomata lőfegyvert betiltottak a szigetországban, majd még ugyanebben az évben 22 ember halt meg az Új-Zéland északi részén található fehér-szigeteki vulkánkitörésben.

 „Ez volt életem legteljesebb öt és fél éve. De ennek is megvoltak a maga kihívásai: a lakhatásra, a gyermekszegénységre és az éghajlatváltozásra összpontosító napirendi pontokon belül szembe kellett néznünk egy hazai terrorcselekménnyel, egy jelentős természeti katasztrófával, egy globális világjárvánnyal és egy gazdasági válsággal – fogalmazott Ardern. – De nem azért megyek el, mert nehéz volt. Ha így lett volna, valószínűleg két hónapja távoztam volna a munkából.

A leköszönő miniszterelnök parlamenti képviselői mandátumát áprilisig szeretné megtartani, és abban bízik, hogy az új-zélandiak olyan vezetőként emlékeznek majd rá, aki mindig igyekezett önmaga lenni: „Remélem, azzal a hittel hagyom itt az új-zélandiakat, hogy lehetsz kedves, de erős, empatikus, de határozott, optimista, de koncentrált. És hogy lehetsz magadfajta vezető – olyan, aki tudja, mikor kell távozni.”

Hű maradt önmagához

A most 41 éves Jacinda Ardernt széles körben elismerték empatikus vezetői miatt, megválasztásakor még a saját szülei is féltették attól, hogy túlságosan érzékeny a politika élvonalához. A világ minden pontján élnek szimpatizánsai, nem is csoda, hogy lemondása sokkhullámokat keltett az egész világon, de még ennél is szomorúbb emlékeztetőül szolgált azokra a kihívásokra, amelyekkel a nők, a női vezetők – különösen a dolgozó anyák – szembesülnek karrierjük során nap mint nap.

Jacinda Ardern volt a második politikus, aki hivatali ideje alatt szült 2018-ban (az első a pakisztáni Benazir Bhutto volt 1990-ben). Mindössze hat hét szülési szabadságot vett ki, majd szinte azonnal visszatért miniszterelnöki székébe, és élettársa, Clarke Gayford televíziós műsorvezető maradt otthon közös gyermekükkel. Ardern kapott is ezért hideget-meleget, de ez (az emberek szőrszálhasogató hozzáállásából kiindulva azt gondolom) valószínűleg akkor is így lett volna, ha másképpen dönt.

Dolgozó édesanyaként kisbabáját az ENSZ-közgyűlésre is magával vitte, ahol élettársa vigyázott rá – ő volt az első csecsemő, akinek saját belépőkártyája volt a csúcstalálkozóra –,és bár egyébként útja előtt éppen úgy módosítottak az új-zélandi szabályokon, hogy a miniszterelnök a tengeren túli útjaira állami költségen vihet magával gondozót, Ardern ezt nem fogadta el, és Gayford útját saját pénzből fizették.

A politika még mindig aránytalanul a férfiaknak kedvez

Sanna Marin finn miniszterelnökkel. Az új-zélandi találkozón egy újságíró azt kérdezte a két kormányfőtől, hogy azért találkoznak-e, mert mindketten fiatal nők.

Kislánya, Neve az új-zélandi parlamentbe is vele tartott, az ülések alatt rendszeresen kiment őt megszoptatni, ha arra volt szükség. Babájával a karjában, egyenesen a gyermekágyból jelentette be a Facebookon az új családsegítő kormányintézkedéseket, a karantén alatt pedig akkor is teljesen természetesen viselkedett, amikor az alvásból felébredt kislánya megzavarta őt élő bejelentkezés közben.

„Csak azt tudom, hogy bármit is fogok csinálni, megpróbálom majd megtalálni a módját annak, hogy továbbra is Új-Zélandért dolgozzak, és alig várom, hogy újra időt tölthessek a családommal – vitathatatlanul ők azok, akik a legtöbbet áldozták fel mindannyiunk közül” – mondta a távozó kormányfő, aki beszédében családjának is köszönetet mondott. Neve-nek azt üzente, már alig várja, hogy ott lehessen, amikor idén elkezdi az iskolát, Gayfordnak pedig azt, hogy tartsák meg végre azt az esküvőt, amit éppen a koronavírus-járvány miatt voltak kénytelenek elhalasztani.

Ez nem (csak) nőügy

„Úgy gondolom, hogy egy ország vezetése a legkiváltságosabb munka, amit egy ember valaha végezhet, de egyben az egyik legnagyobb kihívás is. Nem teheted, és nem is szabad megtenned, hacsak nincs teletöltve a tankod, plusz nincs egy kis tartalékod a váratlan kihívásokra” – fogalmazott Ardern, és valószínűleg sok nő bólogat egyetértésében, ez ugyanis ismerős helyzet (nem csak a vezetői pozíciókat betöltő) nők körében. De nézzünk csak körül: nem is csoda, ha valaki szociálisan érzékeny emberként kimerül a politika érzéketlen világában.

Utódja, Chris Hipkins már első beszédében felhívta az emberek figyelmét a távozó miniszterelnököt érő fenyegetésekre és nőgyűlölő támadásokra, amik hozzájárulhattak a lemondásához. Ugyan kormánya jól kezelte a koronavírus-járványt (az ötmillió lakosú Új-Zélandon 2022 elejéig mindössze 52 halálos áldozatot regisztráltak), az elmúlt egy évben jelentősen megnőtt az ellene irányuló erőszakos fenyegetések száma. Ezek a támadások főként az összeesküvés-elmélet hívők és az oltásellenes csoportok felől érkeztek, akiket a pozitív eredmények ellenére is feldühített az egy évig tartó teljes zárlat és az, hogy Ardern minden egyes gócpont kialakulásakor új lezárást rendelt el.

Ardern inspirációt jelent minden kislány és nő számára – fogalmazott Hipkins –, de a női vezetők még mindig nem részesülnek ugyanolyan tiszteletben, mint férfi társaik. Majd kimondta azt is, amit oly kevés férfi politikus hajlandó: „Nekünk, férfiaknak felelősségünk van abban, hogy beszéljünk erről.” És valahol itt van a kutya elásva. Mert amíg a férfiak nem állnak ki és emelik fel a szavukat a nőkért, amíg nem dolgozunk csapatként azon, hogy emberként mindannyian ki tudjunk teljesedni, amíg a nők nőtársaikat gyalázzák azért, mert a magánélet mellett a karrierjükben is helyt szeretnének állni, amíg ember embernek farkasa, addig nagyon nehéz lesz az előrelépés.

Jacinda Ardern kétségtelenül maradandót alkotott, de hátra még így sem dőlhetünk: nem feledkezhetünk meg azokról a kihívásokról, amik még mindig aránytalanul érintik a vezető pozícióban lévő nőket. Mindannyiunk felelőssége, hogy több nőnek, több női politikusnak ne kelljen megtennie ugyanezt a lépést.