PDA. Ezzel a három betűvel írják le az angolok a „public display of affection” kifejezést, amit magyarul nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „a szeretet nyilvános demonstrációja”. Bár a kifejezés kissé faramuci, szinte biztos, hogy mindannyian megtapasztaltuk már a való életben.
Egy szenvedélyes pár, amint kora reggel a metróban az ajtónak támaszkodva csókolózik; szerelmesek, akik kézen fogva ülnek egymás mellett egy éttermi asztalnál; fiatalok, akik pajkos szavakat suttognak egymásnak, miközben elsétálnak mellettünk… Lehetetlen, hogy ne lettünk volna szemtanúi – vagy akár szereplői – ilyen és hasonló nyilvános romantikus gesztusoknak.
Nagyon gyakran fordul azonban elő, hogy ezek a szeretetet és szenvedélyt tükröző gesztusok ellenszenvet, sőt, undort váltanak ki az külső szemlélőkből. „Hánynom kell tőle. Miért kell mindenhol kavargó nyelveket látnom? Az emberek azt hiszik, egyedül vannak a világon!” – nyilatkozta a francia Marie Claire-nek a 26 éves Marine.
De vajon miért szít ilyen indulatokat az emberekben egy nyilvánosan turbékoló pár látványa?
A nyilvános szeretetkimutatás pszichológiája
Mielőtt megpróbálnánk megfejteni azokat a mechanizmusokat, amelyek végbemennek bennünk egy nyilvánosan csókolózó pár láttán, érdemes először azt megértenünk, miért is éreznek késztetést rá olyan sokan, hogy az otthonuk négy falán kívül is utat engedjenek vágyaiknak.
A szerelem kezdeti szakaszában, amikor is két méterrel a föld felett a rózsaszín ködben lebegünk, teljesen normális, ha folyamatosan késztetést érzünk a másik megérintésére. Ebben az időszakban a testünkben (és a szívünkben) is változások mennek végbe. Elöntenek bennünket a hormonok, köztük például a találóan csak szerelemhormonként emlegetett oxitocin, aminek hatására a tudatunk teljesen beszűkül.
Ha pedig a szerelemtől fűtve elkezdjük felfedezni egymást testét, bizony könnyen megeshet, hogy a nyilvános térben sem tudunk megálljt parancsolni magunknak – és kezeinknek. „Különösen azért lehet nehéz levenni egymásról a kezünket, mert szeretjük megmutatni a világnak, ha boldogok vagyunk, és megmutatni azt is, jelen esetben a párunkat, ami ennyire boldoggá tesz bennünket” – véli Megan Luscombe, párkapcsolati coach.
Ezt a megfigyelést erősíti Véronique Kohn, romantikus kapcsolatokra szakosodott pszichológus is. „Az emberek azt mondják, hogy a szerelmesek úgy érzik, mintha egyedül lennének a világban, és ez bizonyos mértékig igaz is. A személyiségünktől függően hajlamosak lehetünk annyira belefeledkezni a párkapcsolatunkba, hogy már azt sem vesszük figyelembe, hogy mások hogyan néznek ránk. Aztán ott van még az is, hogy az emberek igenis szeretnek büszkélkedni a szerelmükkel és a párkapcsolatukkal mások előtt.”
PDA. Ezzel a három betűvel írják le az angolok a „public display of affection” kifejezést
Az undor és az ellenszenv mögött a féltékenység egy formája állhat
A szakértő szerint többféle magyarázata is lehet annak, ha valaki idegenkedik egy fényes nappal nyilvánosan csókolózó pár látványától. Bár az undorának hangot adó Marine azt állítja, nem érez féltékenységet, amikor ő mint egyedülálló nő, szemtanúja lesz egy szerelmespár ölelkezésének, Véronique Kohn pszichológus szerint a viszolygás mögött igenis az irigység állhat.
„Végső soron előszeretettel hibáztatunk másokat azért, mert ők birtokában vannak valami olyasminek, amire mi nagyon vágyunk. Ha épp szívfájdalmon megyünk keresztül, vagy nehezen találunk új partnert, irigykedni fogunk arra, ami nekünk nincs. De lehet, hogy ez nem is tudatosul bennünk.”
A szemérmeskedés családi örökség is lehet
A féltékenység mellett a neveltetésünkből, kultúránkból vagy vallásunkból is eredhetnek ezek a reakciók.
A 32 éves Vanessa közel nyolc évig élt együtt olyan férfival, aki „nem tartotta helyénvalónak”, ha az otthonuk falain kívül is kimutatták egymás iránti érzelmeiket. Akár családi körben, akár nyilvánosan voltak együtt, a nőnek tartózkodnia kellett mindenféle gyengéd gesztustól – még egy egyszerű kézfogástól is.
Vanessát kezdetben nagyon bántották a környezetétől kapott megjegyzések. „A barátaim gyakran mondogatták, hogy olyan visszafogottan viselkedünk egymással, mintha egyszerű szobatársak lennénk” – emlékszik vissza, majd bevallja, hogy ebből a szemérmességből a kapcsolat vége után is ragadt rajta valamennyi. „Végső soron a szerelem egy intim dolog” – mondja.
„Sok olyan kultúra létezik, ahol egyszerűen nem szokás nyilvánosan kifejezni az érzelmeinket. Ráadásul, ha egy családban a szexualitás tabusítva van, felnőve kényelmetlen lehet számunkra a gondolat, hogy az intimitást nyilvánosan megéljük. A szemérmesség egy belső szabályunkká válik” – magyarázza Véronique Kohn, pszichológus.
Ezt történ a 26 éves Pablo esetében is. „Engem végül is nem zavar a csókolózó párok látványa, de ahhoz, hogy valaki ezt meg merje tenni, képesnek kell lennie ignorálni az ítélkező tekinteteket, a megjegyzéseket… Szinte teljesen szégyentelenné kell válnia. Én nem ilyen vagyok. Nekem fontos a diszkréció.”
Keressünk közös nevezőt
A szakemberek szerint fontos, hogy a párok már a kapcsolatuk legelején lefektessenek bizonyos szabályokat – közös nevezőre jussanak például a PDA-val kapcsolatban. „Élhetünk párkapcsolatban valakivel úgy is, ha nem ugyanazok az értékeink ebben a témában” – nyugtat meg Véronique Kohn. „De fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk. El kell magyaráznunk a párunknak, hogy nem azért nem csókoljuk meg a az utcán, vagy a barátaink előtt, mert szégyelljük őt, vagy mert kevésbé szeretjük, hanem mert mi magunk nem érezzük jól magunkat az ilyen nyilvános helyzetekben.”
Ha valakiben különösen intenzív kellemetlen érzéseket vált ki a PDA látványa, az a szakértő szerint valamilyen eltemetett trauma jele is lehet. Ebben az esetben célszerű pszichológushoz fordulni.
Minden más esetben a legfontosabb, hogy meghallgassuk egymást, és a másik beleegyezését tiszteletben tartva folytassuk a kapcsolatunkat – akár a nyílt utcán, akár az otthonunk magányában szeretnénk csókolózni.
Fotó: Getty Images
