Riporter
Hisztéria: egy diagnózis, amivel évszázadokig fegyelmezték a nőket
A hisztéria rendkívül homályos diagnózisát évezredeken keresztül húzták rá gyakorlatilag minden szokatlan és megmagyarázhatatlannak vélt női megnyilvánulásra – valamint használták fel arra, hogy visszaszerezzék a kontrollt az egyre inkább öntudatukra ébredő nők felett.
Egy városi séta, ami után nem fogjuk jó szívvel levenni a PET-palackot a polcról – interjú a Kislábnyommal Újbudán szervezőivel
A fővárosban egymást érik a tematikus séták: alapvetően is környezettudatos programok ezek, amelyek során saját városunk turistájává válhatunk, de ha igazán zöld sétaélményre vágyunk, akkor az ImagineBudapest Kislábnyommal Újbudán sétája a tökéletes számunkra. Doró Viki környezetvédelmi újságíróval és Káldi Emese cégvezetővel a zöld séta szellemiségéről beszélgettünk, és arról, hogy hogyan képes egy ilyen program megadni a kezdőlökést a változtatáshoz.
Fájdalom és megaláztatás – a legnagyobb művészek múzsáinak tragikus élete
Picasso híres, vagy inkább hírhedt volt a nőkkel folytatott kegyetlen játékairól, ám még véletlenül sem ő volt az első és egyetlen nagy művész a történelemben, aki előbb kihasználta, majd eldobta a már „haszontalanná vált” múzsákat.
A munkám a szenvedélyem: Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, sakkolimpiai bajnok
Polgár Judit, a sakktörténelem legjobb női sakkozója ugyan abbahagyta már a versenyzést, de a sakk még mindig közel áll a szívéhez. Mostani életéről, kreatív tevékenységeiről és a sakkhoz fűződő viszonyáról mesél nekünk.