Best of bathroom #7: friss anyukák megmentő hármasa

2020. május 04. |

Best of bathroom sorozatunkban a nemzetközi szépségvilág termékeinek legjavát fölözi le nektek – ezúttal vendégszerzőként – online szerkesztőnk, Kránicz Dorottya, saját tapasztalatai alapján. Csupa olyan – új, és már bemutatkozott – szépségzseni kerül itt a polcokra, amelyet jó szívvel ajánlunk.

A terhességem alatt viszonylag sokáig a kifejezetten költségkímélő „pregnancy glow”-ból éltem: kombinált bőröm szépen kiegyenlítődött, elmúlt az a néhány pattanás, a hajam pedig érezhetően megdúsult. Az emberek még akkor is azt mondogatták, mennyire jól nézek ki, amikor én egy refluxos bálnának éreztem magam, szóval egészen biztosan nem a belső boldogságom sugárzott ki – gyanítom, inkább a hormonális változások lehettek a háttérben, esetleg a terhességgel járó életmódváltás, mert tényleg igyekeztem a szokásosnál is jobban odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre, hogy rendszeresen mozogjak, és hogy egészségesen, vitamindúsan egyek. Szerintem kismamaként nehéz kiélvezni ezt az ideiglenes szépséget, mert azért természetes highlighter ide, samponreklámos haj oda, a test többi része inkább hanyatlásnak indul, és amikor végül már ki sem akarod mosni az egyetlen terhesfarmered és sportmelltartód – meg amúgy is viszonylag kevés kedved van találkozni az emberekkel, akik naponta megkérdezik, hogy mikor szülsz már –, a szép arcod kevéssé vigasztal. Aztán fordul a kocka, és amikor lemegy a has, és végre újra jók rád a terhesség előtti ruhák, akkor a szoptatástól elkezd hullani a hajad, az éjszakázás pedig kíméletlen nyomot hagy a bőrön. Tudom, hogy a szülés utáni szépségápolást illetően (is) két harcos tábor létezik: a már gyermekágy alatt is szépen kisminkelt, sportos mamik és a tejfoltos pizsamában szoptató ősanyák, és persze ebben is jól lehet bírálni egymás anyaságát. Én alapvetően nem sminkelem ki magam itthonra, és nem csinálok hosszú szépségszeánszokat, de azért fontos, hogy ápoljam a bőröm, és szánjak magamra (leginkább arcápolásra) legalább napi néhány percet. Szülés után is sok terméket használok a régi kedvenceim közül, de választottam néhány spéci holmit is, ami (szerintem) kimondottan jól jöhet a friss anyukáknak.

Panarom Méhecske bőrfeszesítő masszázsolaj

Kismamák és anyukák között egyébként is szájról-szájra terjednek a legtutibb Panarom termékek nevei, de a terhesség és gyermekágy alatt a kényszer is a természetes megoldások felé húz, ilyenkor nyilvánvalóan szeretnéd a lehető legkevesebb kemikáliával terhelni magad és a gyereked. A terhesség alatt nekem sokat segített a diffúzorunk és a különféle illóolajak, de már a kórházi csomagomba is bedobtam egy csomó Panarom terméket: a kislányomnak a (szintén zseniálisnak bizonyuló) Napsugár kenőcsöt, magamnak pedig egy gátolajat és a Méhecske bőrfeszesítő masszázsolajat. Sok helyen olvastam, hogy a haskötők nem segítik a hasizom regenerálódását (amire pedig a terhesség után baromi nagy szükség van), ezért elhatároztam, hogy ilyet nem fogok használni, viszont a méh összehúzódásának folyamatát azért szerettem volna kicsit segíteni. Normálisan 6 hét, míg a szülés alatt óriásira növekedett méh visszaáll eredeti méretére, de nekem szerencsére két hét alatt már egész szépen visszahúzódott. Mivel első babáról van szó, nincs összehasonlítási alapom, az viszont biztos, hogy a Méhecske bizsergető, sötét színű olajával nagyon jó érzés bedörzsölni a hasam: intenzív illatú, melegítő, jó érzés a bőrön, nem hagy maga után olajos nyomot. Használhatjuk „simán” bőrfeszesítésre is, vagy egyszerűen masszázsolajnak, az pedig külön jó, hogy csakis jó minőségű, természetes alapanyagok vannak benne, például sárgabarackmag-olaj, brazíliai eukaliptusz-kivonat, mandarin- és citromesszenciák. Az esti rituáléba is jól passzol, amikor a zuhany után a fürdőszobában még van 10 percem magamra.

Láttad már?

Best of bathroom #1: kényeztető arcolajak

Best of bathroom #1: kényeztető arcolajak

Best of bathroom sorozatunkban a szépségvilág termékeinek legjavát fölözi le nektek online szépségszerkesztőnk, Sütő Emese Franciska, saját tapasztalatai alapján. Csupa olyan - új, és már bemutatkozott – szépségzseni kerül itt a polcokra, amelyet jó szívvel ajánlunk.

M.A.C Studio Waterweight Foundation alapozó

Talán úgy tűnik, nem egy jó alapozó a legfontosabb egy friss anyukának, és talán sokaknak nem is az. Én sem azért éreztem szükségét, hogy a gyerekem idegrendszeri fejlődését ne zavarja össze az egyenetlen bőrtónusom, hanem azért, mert egy olyan időszakban, amikor iszonyú keveset alszom és itthon többnyire köntösben, összefogott hajjal és szemüvegben létezem, nagyon jól tud esni, hogy a lakásból kilépve kicsit össze tudom rántani az arcom. Legalábbis nekem.

Az volt a szempontom, hogy valami könnyű és könnyen kezelhető, természetes fedést biztosító, vizes bázisú terméket szerezzek, és végül hosszas internetes kutatómunka után találtam rá a M.A.C Waterweight alapozójára. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon gyorsan lehet vele dolgozni – márpedig szülés után megtanulsz szinte mindent szupersebességgel csinálni –, de én leginkább azért szeretem, mert nagyon szép, természetes, enyhén szaténos fedést biztosít akkor is, ha csak vékony rétegben kenem fel. Egyébként lehet építeni a fedését, de én egyelőre nem vörös szőnyeges eseményekre használom, szóval nekem bőven elég egy keveset szépen eloszlatni az arcomon. Nagyon jó minőségű a textúra, ráadásul tartós is, ami most ugyan nem elsődleges szempont, később viszont elég jól jöhet. Felvitel után szép, bársonyos érzetű bőr marad utána, a finom ragyogás pedig rengeteget segít, hogy kicsit elfedjem az átszoptatott éjszaka nyomait. Úgy érzem, ezt az alapozót hosszú távon is nagyon szeretni fogom, pláne, hogy jön a jó idő, amikor amúgy is a jól lélegző, vékony fedést keresem – az pedig külön jó, hogy ez a termék 30 faktoros fényvédőt is tartalmaz!

 

Kiehl’s Creamy Eye Treatment with Avocado

Nem vagyok profi a szépségápolásban, de még én is tudom, hogy ikonikus termékről van szó: annak idején először Lisa Eldridge sminkmester videójában találkoztam ezzel a szemkörnyékápolóval, de sokáig teljesen feleslegesnek éreztem megvenni, ugyanis alapból nagyon jó alvó vagyok, és ezidáig volt is lehetőségem aludni. A korom talán még most is inkább csak preventív jelleggel indokolná a használatát, viszont a kislányunk velem ellentétben  nem a legjobb (szerencsére nem is a legrosszabb) alvó, szóval most először megjelentek a szemem alatt a sötét karikák. A kialvatlanságon persze egyetlen krém sem segít, de nekem jó érzés eloszlatni a szemem körül ezt a sűrű, zsíros, halványzöld krémet – baromi tápláló érzés, anélkül, hogy csillogó nyomot hagyna a bőrön, legalábbis az én szemkörnyékem szépen beissza. Nem tudom, mikor fogja a kisbabánk átaludni az éjszakát – bár a tudományos kutatások szerint erre simán 1-1,5 évet is várni kell – de addig is mindenképpen újravásárolom majd ezt a terméket!

Olvastad már?

Best of bathroom #3: drámai pillák

Best of bathroom #3: drámai pillák

Best of bathroom sorozatunkban a szépségvilág termékeinek legjavát fölözi le nektek online szépségszerkesztőnk, Sütő Emese Franciska, saját tapasztalatai alapján. Ezen a héten a drámai szempillák kedvelőinek mutatja be három kedvencét.

Szólj hozzá te is!

Még több Szépség