Add a kezed! Csúcsösszetevők és luxuskezelések a kézápolásban

2021. október 08.
Ahogyan a szép mosoly, úgy az ápolt kézfej is félsiker lehet a jó belépőhöz. Megnéztük, mi mindent tehetünk a kézbőr szépségének megőrzése érdekében az automatikussá vált fertőtlenítések és precíz kézmosások végtelenjében.

A női kéznek már évszázadokkal ezelőtt is komoly szerep jutott: a szépség és a törékenység szimbólumaként tartották számon. Sőt, az ápolt kézfej a legtöbb esetben az illető társadalmi státuszára, anyagi helyzetére is utalt. Ma már persze, a fejlett higiéniának és a tengernyi ápolóterméknek hála, a kezünk sokkal inkább az életkorunkról és az életvitelünkről árulkodik. Egy dolog azonban nem változott: a bársonyos bőr, a szemmel láthatóan egészséges körmök és a tökéletes, kecses kézforma a mai napig sok nő vágya. Az egészséges, szép kézfej kérdése azonban összetett dolog, olyannyira, hogy még a világ legszebb nőinek, köztük Adriana Lima szupermodellnek, valamint Brooke Shields és Charlize Theron színésznőknek is volt már szükségük kézdublőrre, de a világ vezető márkái – mint a Dior, a Rolex vagy a Maybelline – is komoly összegeket fizetnek, hogy profi kézmodellek hirdessék a termékeiket.

kézápolás

Fertőtlenítők kora

Tény, hogy az emberi kézfej az öregedéssel mindig is szélmalomharcot vívott. A napfény, az időjárás viszontagságai, a kétkezi vagy épp házimunka, egyszóval az állandó „kitettség” miatt sajnos többnyire hamarabb öregszik, mint a testünk többi része. Az idő múlásával a bőr itt is elvékonyodik, fokozottan eltűnik a zsírréteg, amely így egyre dehidratáltabbá válik, és egyre több ránc jelenik meg rajta, sőt az öregségi foltok is abszolút ezt a területet célozzák.

Ha pedig mindez még nem lenne elég, a pandémia korában általános jelenség, hogy megszámlálhatatlanul sokszor mosunk kezet, és hogy az életünk szerves részeivé váltak a kézfertőtlenítők. Bár a koronavírus elleni küzdelemben fontos szerepe van az alapos, minimum 20 másodperces kézmosásnak és a folyamatos fertőtlenítésnek is, a fertőzés kockázatának ilyesfajta csökkentése különböző mellékhatásokkal jár. Ilyen lehet például a kézszárazság, a fakó, repedezett kézbőr, de rosszabb esetben ekcémás foltok is megjelenhetnek.

Csúcsösszetevők

A bőrgyógyászok szerint a legtöbbet azzal tehetjük, ha a szappanos leöblítés után nem töröljük meg teljesen a kezünket, és így, a még enyhén nedves bőrre visszük fel a krémet vagy a szérumot, jól bedolgozva a kutikulában és a köröm környéki bőrbe is. Továbbá az is fontos, hogy minél táplálóbb, növényi olajokban gazdag, legfeljebb természetes illatanyagokat tartalmazó kozmetikumokat válasszunk, ezek ugyanis kevésbé irritálják a száraz, repedezett bőrt. Ami pedig a legfőbb összetevőket illeti: a krémekben a shea vajat, a makadámdió- és az olívaolajat, illetve az E-vitamint és a glicerint keressük.

Luxuskezelések a bőrnek

Az esztétikai-plasztikai szektorban ma már több fronton (ráncok, foltok, rugalmasság, volumen) szépítik a kéz bőrét is, ezek közül Hollywoodban a félévenkénti botox, a hialuronsavas és a saját zsírral való töltés a leggyakoribb – előbbi ránctalanítás, utóbbi volumenpótlás esetén javallott. Azoknak, akik a bőrfelszínt szépítenék, a mikrodermabrázió, a kémiai hámlasztás és a lézer is segíthet, míg a kidudorodó erek ellen leggyakrabban a szkleroterápiát vetik be.

Legyen kézrutinunk!

Az arcápolás a legtöbbünknek egy személyre szabott rutinban tömörül, de ugyanilyen lényeges lenne a kézfej bőrét is megfelelően, több lépésben ápolni.

Hámlasztás: Ahogyan az arcbőrünk, úgy a kezünk is igényli a peelinget. Akár fizikai, akár kémiai hámlasztót választunk az elhalt bőrsejtek eltávolítására, utógondozásként vessünk be egy lanolinos krémet.

Fotó: Getty Images

A cikk folytatását megtalálod a Marie Claire legfrissebb számában!

Olvasd el ezt is!