Ecsetes trükk a látványos rózsakontyért

2023. június 06.
Egy sminkecset és hajlakk, elég csupán ennyi egy alkalmi frizurához, na meg némi kézügyesség és fantázia. Egyenesen a divatbemutatók backstage világából érkezünk most egy bennfentes recepttel, hogy hogyan is készül a virágszirmokat idéző, egyszerre romantikus és elegáns rózsakonty.

A kulisszák mögött gyakran elképesztő időigényes, bonyolult műveletekkel készítik a divatbemutatós frizurát a modelleknek, ám akad arra is példa, hogy a sztárfodrászok alig néhány, precízen kivitelezett mozdulattal alkotnak látványosat. A mesterien megalkotott frizurák, copfok, kontyok elkészüléséhez néha elég egy innovatív technika, vagy egy-egy rafinált eszköz, és persze némi kézügyesség.

Jó példa erre az a Christian Siriano 2023. őszi-téli szezon darabjait felvonultató divatbemutató, ahol a show hátterében Lacy Redway sztárfodrász volt felelős a TreSemmé „színeiben” a modellek hajáért. Az eredmény letisztult, mégis látványos, sikkes konty volt, amihez azonban messze nem kellett több munkaórát számolnia a hairstylistnak. Sőt, állítása aszerint a Rosie twist, vagyis a rózsát idéző kontyfrizura elkészítésébe bárki simán belevághat otthon is, elég csupán egy bevált hajlakkot és egy sminkecsetet bevetnie (ő egyébként a TreSemmé Freeze Hold hajlakkal, 7,79 amerikai dollár, és egy RealTechniques Retractable Kabuki sminkecsettel dolgozott, 12,85 amerikai dollár) .

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

All About MAKEUP (@allaboutc2cmakeup) által megosztott bejegyzés

A szépen texturált, leválasztott „sziromszerű” hurkokat (tincseket) finoman, elegánsan feltekerjük és rögzítjük hullámcsatok segítségével, majd a hajlakkal garantáljuk, hogy szépen tartson is ki az eredmény a nap során. Szállingózó kóbor hajszálak nélkül, úgy, hogy az ecset sűrű szálaival végigsimítjuk a szorosan lefésült haj teljes felületét. Az eredmény elképesztő sima, egységes lesz. A fodrász a teljes lookot még egy elöl, a frufru környékén leválasztott, majd lesimítva a fej tetején végigfuttatott tinccsel is feldobta – mintegy rózsaszárat imitálva.

@allure

@christiansiriano gave us the rosie-twist of our dreams at #nyfw 🌹 Head backstage with us to see how hair lead #lacyredway created the floral-inspired look. #tiktokfashion #nyfashionweek #christiansiriano #beautytutorial #beautylook Photo Courtesy via Getty Images 📹 @annieblay & @kassidyshannonsilva #greenscreenvideo

♬ Lofi Vibes – Gentle State

„Sminkecsetet használok, hogy lesimítsam az esetlegesen kikandikáló kis hajszálakat, amikor végigsiklok vele a hajon, a babahajak is szépen lesimulnak – mondja Redway. – Ez például egy sima Real Techniques drogériás ecset – a legtöbb termék, amit használok, megfizethető.”
És miért inkább sminkecset és nem hajkefe? Minden a precizitáson múlik, mondja a szakértő, aki bevallja, néha nem „átall” mezei fogkefét vagy hajfestő ecsetet is bevetni a rendetlenkedő hajszálak lesimítására.

@lacyredway

The Rosie 🌹 Twist backstage at @christiansiriano @tresemme #nyfw #fashionweek #hairstylistsoftiktok #buns #hairstyles #newyorkfashionweek #hairvideos #hairhowto

♬ original sound – LacyRedway

A Siriano show-ra megálmodott frizurával kapcsolatban Redway elmondta, hogy lényegében egy hátrafelé kibontakozó rózsafejet álmodott meg. „Nagyon romantikus frizura, ami szerintem remekül kiegészíti a kollekciót” – tette hozzá, az egyébként a hétköznapok fontosabb vagy elegánsabb pillanataiban is bevethető hajviselettel kapcsolatban.

Forrás: Fashionista Fotó: Getty Images, Instagram, TikTok