Tovább terjed a járvány, egyre több sztár lesz koronavírusos

2020. szeptember 08.
Tom Hanks és Rita Wilson voltak az elsők a hírességek közül, akikről még márciusban kiderült, hogy megfertőződtek a koronavírussal. A sztárokat a Covid–19 második hulláma sem kíméli, az elmúlt hetekben egyre többen jelentették be, hogy elkapták a betegséget.

David és Victoria Beckham

Most derült ki, hogy a Beckham-család még márciusban átesett a fertőzésen. Az információk szerint a pár március elején Kaliforniában partizott, és ott kapták el a vírust. Míg Victoria torokfájással és lázzal küzdött, Daviden általános rossz közérzet lett úrrá. Belsős források szerint a focista több csapattagját is megfertőzhette, és a család néhány testőre is elkapta a Covid–19-et. Mivel az egykori Spice Girl attól félt, hogy családja szuperterjesztővé válik, a kötelezőnél hosszabb ideig karanténba vonultak angliai otthonukban.

Robert Pattinson

A 34 éves színészről múlt héten derült ki, hogy elkapta a koronavírus, ami miatt le is kellett állítani a főszereplésével készülő új Batman-film forgatását. A Matt Reeves rendezésében készülő film forgatása egyébként már másodszor áll le, először márciusban, szintén a koronavírus miatt kellett lefújni a produkciót.

Dwayne Johnson és családja

A Szikla múlt héten jelentkezett egy Instagram-videóval, amiben elmesélte, hogy ő és egész családja elkapta a vírust, valószínűleg egy közeli barátjuktól. A színész azt is elmondta, hogy míg a gyerekek tünetként csak a száraz torkot tapasztalták, addig a felesége kemény menetként írta le a betegség lefolyását.

Ezt olvastad már?

 

Usain Bolt

Usain Bolt

A nyolcszoros olimpiai bajnok atléta is augusztusban fertőződött meg a koronavírussal. Az értesülések szerint Bolt azonnal önkéntes karanténba vonult, miután pozitív lett a teszteredménye. A közösségi oldalán megosztott poszt szerint a fertőzés tünetmentesen ment át a sportolón.

Antonio Banderas

antonio-banderas

A színész pont a 60. születésnapján jelentette be, hogy elkapta a Covid–19-et. Twitterén közölte a rajongóival, hogy karanténban kénytelen ünnepelni, de azt is hozzátette, hogy viszonylag jól van, csak kicsit fáradtabbnak érzi magát a szokásosnál.

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images, Profimedia