A Buckingham-palota beszólt egy kicsit Harry Hercegnek

2020. szeptember 28.
Harry herceg és Meghan Markle szavazásra buzdította az amerikaiakat – ehhez pedig a palotának is volt néhány keresetlen szava.

Az Amerikai Egyesült Államok hónapok óta választási lázban ég, ami azzal is együtt jár, hogy maguk a hírességek is arra buzdítják az amerikaiakat, hogy november 3-án éljenek szavazati jogukkal, és vegyenek részt a választáson.

Ebben az évben Meghan Markle és Harry herceg is úgy érezte, hogy fel kell szólalniuk az ügy érdekében, készítettek is egy videót, amiben kifejtették, hogy egy demokratikus országban mennyire fontos az állampolgároknak a szavazatukkal kinyilvánítani a véleményüket.

„Én magam nem szavazhatok az Egyesült Államokban, de az Egyesült Királyságban sem volt lehetőségem a szavazásra eddigi életem során. Ettől függetlenül életbevágónak tartom, hogy amikor elérkezik a november, visszautasítsuk a gyűlöletbeszédet, a félretájékoztatást és az online negativitást” – mondta Harry herceg a videóban utalva arra, hogy szülőhazájában a királyi család tagjaként nincs szavazati joga, Amerikában pedig az állampolgárság híján nem szavazhat.

Ezt olvastad már?

A pár mindenkit meglepett a videóval, vagyis főleg az lepte meg az embereket, hogy Harry is szerepelt benne, ugyanis a királyi család tagjainak szigorúan tilos bármilyen politikai véleményt megfogalmaznia.

A Buckingham-palota éppen emiatt úgy érezte, hogy meg kell szólalni az ügyben. Bár hivatalos közleményt nem adtak ki, Rebecca English királyi újságírónak a palota egyik forrása így nyilatkozott: „Harry már nem a királyi család aktívan dolgozó tagja, minden, amit mond, az ő magánvéleménye.”

Valljuk be, ez a megjegyzés egy kicsit csípősre sikeredett…

Olvass tovább!

Fotó: Getty Imegs

Forrás: marieclaire.com