Megvan az ítélet Brad Pitt és Angelina Jolie gyermekelhelyezési perében

2021. május 27.
A két sztár hónapok óta küzdött a gyerekek felügyeleti jogáért, és bár most született egy ítélet, Angelina Jolie nem akarja a dolgot annyiban hagyni.

Az egykori hollywoodi álompár 11 év együttlét és két év házasság után, 2016 szeptemberében jelentette be, hogy külön utakon folytatják. Bár 2019 áprilisában jogerősen elváltnak nyilvánították őket, az ügyük egészen mostanáig nem zárult le, a gyerekek felügyeletéről ugyanis eddig még nem született döntés. Pitt végig azért küzdött a bíróságon, hogy fele-fele arányban osztozhasson Jolie-val a hat gyerek felügyeleti jogában, a színésznő viszont nem igazán szerette volna ezt a felállást. Jolie néhány hónappal ezelőtt olyan iratokat is benyújtott a bíróságnak, amik véleménye szerint azt igazolták, hogy Brad Pitt családon belüli erőszakot követett el a házasságuk alatt.

A hónapokig tartó huzavona után most végre meghozta a bíró az ítéletet: a döntése Brad Pittnek kedvez, ugyanis közös gyermekfelügyeletet rendelt el.

„Jolie vallomása több pontban sem volt hiteles, és a felek között fennálló gyermekfelügyeleti rendet Pitt úr kérésére módosítani kell, a gyermekek érdekében” – olvasható az Us Weekly által megszerzett bírósági dokumentumokban.

Angelina Jolie nem akarja annyiban hagyni a bíróság döntését, információk szerint már be is nyújtott egy dokumentumot, amiben tisztességtelen eljárásra hivatkozik, mondván, hogy a bíró több fontos bizonyítékot sem vett figyelembe, és nem engedélyezte a gyerekeknek sem, hogy tanúvallomást tegyenek az apjuk ellen.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

beauty-awards-felhivas

Szavazni ITT tudsz!