Nézni is nehéz: Britney Spears továbbra sem lehet szabad

2021. július 05.
Egy héttel az énekesnő drámai tanúvallomása után, melyben bántalmazónak nevezte a gondnokságot, mely alá tizenhárom évvel ezelőtt helyezték, a bíróság úgy döntött, hogy Britney Spears továbbra is marad apja felügyelete alatt.

A Los Angeles-i bíróság elutasította Britney Spears keresetét, melyben kérte, hogy szüntessék meg édesapja gondnokságát az élete felett. Bár egy héttel azután döntött így a bíróság, hogy az énekesnő érzelmes beszédet mondott, melyben bántalmazónak nevezte a tizenhárom éve hozott döntést, nem a 39 éves Britney Spears kritikájára válaszoltak ezzel az ítészek. 

britney-spears-gondnoksag-itelet

Az énekesnő ügyvédei 2020 novemberében nyújtottak be hivatalos kérvényt, melyben azt kérték, mozdítsák el a gondnoki pozícióból az énekesnő édesapját, Jamie Spearst, mivel – ahogy fogalmaztak – az énekesnő fél tőle. Tavaly ősszel Brenda Penny, a Legfelsőbb Bíróság bírája elutasította Jamie Spears elmozdítását, és egy bizalmi társgondnokot nevezett ki inkább. A mostani ítélet csupán ezt a döntést erősítette meg, és hangsúlyozta, hogy továbbra is az édesapja Britney Spears egyik gondnoka. 

Az ítéletet megelőző héten Britney Spears először szólalt meg a bíróságon, és mondta el, hogy meg akarja szüntetni az éltetét és pénzét kontrolláló 13 éve tartó gondnokságot. „Csak vissza akarom kapni az életem” – mondta az énekesnő. 

Britney Spears elmondta, hogy akarata ellenére kellett dolgoznia, és használnia kellett fogamzásgátló eszközöket, holott gyermeket szeretne. Azt is hozzátette, hogy nem engedték, hogy barátaival találozzon vagy a sajtóval beszéljen. „Nem kellene gondnokság alatt állnom, ha dolgoznom szabad – mondta Britney. – Meg kell változtatni a jogszabályokat. Nem érzem úgy, hogy teljes életet élhetek.”

Britney Spears ügyvédje egyelőre nem folyamodott hivatalosan a gondnokság megszüntetéséért. Nem tudtam, hogy lehetőségem lenne benyújtani kérvényt a gondnokságom megszüntetéséért. Sajnálom, hogy nem törődtem vele, de őszintén mondom, nem tudom, mit kellett volna tennem.”

A jogi szakértők szerint Britney Spears még hónapokig, évekig gondnokság alatt maradhat. A gondnokság megszüntetése ugyanis hosszú nyomozást és számos bírósági meghallgatást igényel, mielőtt a bíróság meghozza döntését. 

Eddig Britney Spears apja, Jamie Spears felügyelte lánya személyes és pénzügyeit. Most csupán az üzleti és pénzügyeket ellenőrzi. 2019 szeptemberében ugyanis Jodi Montgomery-t nevezte ki a bíróság Britney Spears személyes döntéseinek felügyelőjévé. 

A bírósági legújabb döntése után Britney Spears édesapja kérvényt nyújtott be a bíróságnak, hogy ellenőrizzék a Britney Spears tanúvallomásában elhangzottakat. A benyújtott petícióban arra kérte a bíróságot, hogy vizsgálják meg „a kényszermunkára, kényszergyógykezelésre, nem megfelelő orvosi ellátásra és a személyes szabadságjogok korlátozására vonatkozó súlyos vádakat”.

A következő meghallgatás az ügyben július 14-én várható.

Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images

Olvass tovább!