Sztárpárok, akik szakítás után újra összejöttek

2021. május 13.
A rajongók hetek óta Bennifer lázban égnek, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a 2000-es évek egykori álompárja, Jennifer Lopez és Ben Affleck ismét egymásra talált. A békülésük pedig nem is lenne annyira meglepő – számtalan olyan sztárpárról tudni, akik egy hosszabb-rövidebb szakítás után horgonyoztak le végleg egymás mellett. Lássunk is néhány példát!

Jennifer Lopez és Ben Affleck

ben-affleck-jennifer-lopez-dicseret

J.Lo és Ben Affleck a 2000-es évek elején igazi álompárnak számítottak, a média még a Bennifer becenevet is rájuk aggatta. 2002-ben eljegyezték egymást, de 2003-ban elhalasztották az esküvőjüket, 2004-ben pedig különváltak. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy majd’ 20 év után Bennifer feltámadt a hamvaiból: a két sztár ugyanis az elmúlt hetekben gyanúsan sok időt tölt egymással. A színész egyébként nemrég szakított Ana de Armas színésznővel, J.Lo pedig Alex Rodriguezzel áprilisban bontotta fel az eljegyzését.

„Erős a kapcsolatuk. Minden nagyon gyorsan és intenzíven történt, de Jennifer boldog” – mondta az Affleckkel való kapcsolatáról J.Lo egyik ismerőse a People magazinnak. A két érintett eddig még nem nyilatkozott a kapcsolatukról.

Justin Timberlake és Jessica Biel

Justin Timberlake és Jessica Biel 2007-től 2011-ig alkottak egy párt, mielőtt véget vetettek volna a kapcsolatuknak. A szaktás azonban nem tartott sokáig, mindössze hat hónapot töltöttek külön, a kibékülés után egy évvel, 2012-ben pedig össze is házasodtak. A párnak két gyereke született, Silas 2015-ban és Phineas 2020-ban.

Gigi Hadid és Zayn Malik

Gigi Hadid és Zayn Malik 2015-ben kezdtek el randizni, az azt követő években pedig egy valódi se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben is szakítottak, míg végül 2020-ban újra egymásra találtak. A pár kapcsolata azóta stabilnak tűnik, tavaly szeptemberben még közös gyerekük is született, a kislányuk a Khai nevet kapta.

Vilmos herceg és Katalin hercegné

Vilmos és Katalin 2003-ban kezdtek el randizni, amikor mindketten a skóciai St. Andrews Egyetemen tanultak. Négy évig voltak együtt, majd 2007 elején szakítottak egymással. De ők sem bírták túl sokáig külön, néhány hónap múlva kibékültek, 2010-ben pedig bejelentették az eljegyzésüket. 2011-ben összeházasodtak, a következő években pedig megszülettek a trónörökösök is: György herceg, Charlotte hercegnő és Lajos herceg,

Justin és Hailey Bieber

Justin és Hailey több mint egy évtizede ismerik egymást, de csak 2014-ben kezdett el alakulni közöttük valami. Akkoriban sokat pletykáltak a két sztárról, és arról, hogy randizgatnak egymással, de ők mindezt tagadva azt állították, hogy csak barátok. 2016-ban aztán mindketten bevallották, hogy van köztük valami, az énekes még egy csókolózós fotót is kiposztolt az Instájára, de Hailey Bieber akkoriban úgy nyilatkozott, hogy a kapcsolatuk nem komoly, és másokkal is randizgatnak. 2016 augusztusában Justin Bieber ki is kötött Sofia Richie mellett, de az ő kapcsolatuk sem volt hosszú életű. Ebben az időszakban egyébként Hailey és Justin már szóba sem állt egymással. Két évvel később, 2018-ban végül minden megváltozott: a két sztár ismét kapcsolatba került egymással, ami olyan jól sikerült, hogy még az év júliusában eljegyezték egymást, szeptemberben pedig összeházasodtak.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!