A nap, amikor Jason Momoa megmentette a Sziklát

2021. április 21.
El tudjuk képzelni, hogy valaha megmentésre szorul maga a Szikla, vagyis Dwayne Johnson? Pedig ha a lányáról van szó, még neki is elkél a segítség. A bajból pedig nem más húzta ki, mint Jason Momoa.

Az Aquaman sztárja, Jason Momoa kislánya harmadik születésnapján húzta ki a bajból kollégáját, Dwayne Johnsont. A kislány ugyanis rajong Momoáért, így a Sziklának arra kellett kérnie kollégáját, hogy küldjön üzenetet számára a jeles nap alkalmából. 

jason-momoa-dwayne-johnson-szuletesnap-ajandek

Dwayne Johnson számos alkalommal posztolt már kislányáról közösségi oldalain, ám ezúttal Momoától kellett segítséget kérnie, akiről köztudott, hogy vajszíve van, rajong a gyerekekért, és imád ajándékozni, így kollégáját sem hagyta cserben. 

Momoa aranyos videóüzenetet küldött a kislánynak, pont időben a születésnapjára. „Majd együtt játszhatunk az óceánban, és van egy ajándékom neked és Jazzie-nek. Játszhatunk, sziklát mászhatunk és talán szörfözhetünk. Azt akartam csak mondani, hogy sajnálom, hogy személyesen nem lehetek most ott, de nagyon szeretlek – üzente Jason Momoa a kislánynak. – Mondd meg apukádnak, hogy őt is szeretem, és nemsokára találkozunk. Boldog harmadik születésnapot!”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by therock (@therock)

Dwayne Johnson természetesen roppant hálás volt Momoa gesztusáért, és rögtön válaszolt is. „Köszönöm, testvérem, hogy megtetted, és a legjobb születésnapot varázsoltad egy 3 éves kislánynak. A reakciója minden pénzt megért! Én is szeretlek, és ez a fajta dolog mindig a legjobb része lesz a hírnevünknek.”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by therock (@therock)

„Eszembe juttattad a kedvenc idézetemet: szép dolog a fontosság, de még fontosabb, hogy szép legyél másokhoz. Köszönöm, hogy megmentettél, tartozom neked.”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by therock (@therock)

Johnson azt is kiposztolta közösségi oldalára, amint Jason Momoa bejelentkezését nézi. Sőt, megkérdezte a kis Tiától, ki a menőbb, az apukája vagy Aquaman? A kislány pedig azonnal válaszolt: Aquaman. „Azt se várta meg, hogy befejezzem a kérdést” – dohogott Johnson.

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!