Így néz ki most Blanket, Michael Jackson ritkán látott fia

2021. november 02.
Michael Jackson legkisebb fia egy tévéinterjúban hívta fel a figyelmet a klímaváltozásra, és most először beszélt nyilvánosan néhai apjáról is.

Bigi Jackson – aki eredetileg Prince Michael Jackson II néven született, és akit korábban Blanket néven ismert a média – azért adott interjút a Good Morning Britain című műsorban, hogy cselekvésre szólítsa fel a világ vezetőit. Az interjút a család egyik Los Angeles-i birtokán vették fel, aminek bizonyos szobáit a pop királyának ikonikus jelmezeivel és fellépőruháival dekorálták ki.

„Fontosnak tartom, hogy mindannyian beszéljünk az éghajlatváltozásról. Úgy gondolom, hogy van még tennivalónk, de a mi generációnk tudja, milyen fontos is ez” – nyilatkozta Jackson.

A tinédzser ezután az apjáról is beszélt kicsit: „Ez a ház és a stúdió rengetegek tudna mesélni. Neki ez volt a mindene. És ez az, amit mi is akarunk: szórakoztatni az embereket és olyan dolgokat adni nekik, amik remélhetőleg a hasznukra válnak.”

Bigi mindössze 7 éves volt, amikor 2009 júniusában, 50 éves korában elhunyt Michael Jackson. Az énekes halálát az orvosa által felírt, nagy dózisú gyógyszerek okozták.

Bigit egy béranyja hozta annak idején a világra, akinek a kilétét sosem fedték fel a nyilvánosság előtt. Két idősebbik testvérének, Prince (24) és Paris Jacksonnak (23) az a Debbie Rowe az édesanyja, akivel Michael Jackson a ’90-es években egy rövid ideig házasságban élt.

Forrás: Page Six Fotó: Getty Images

Olvass tovább!