Kim Cattrall finoman kiállt a Samantha Jones-rajongók mellett

2021. december 13.
A színésznő több olyan posztot is lájkolt a Twitteren, amiben a rajongók Samantha Jones karakterének hiányáról írnak.

Az És egyszer csak címet kapó Szex és New York-folytatás első két epizódja igencsak megosztotta a nézőket. A legnagyobb sokkot kétségtelenül Mr. Big halála okozta, de a rajongók azzal sincsenek túlságosan kibékülve, ahogy az alkotók Samantha Jones karakterét kiírták a sorozatból.

Carrie elmondása szerint Samantha rá és a másik két barátnőjére is halálosan megsértődött, és gyorsan el is költözött Londonba, miután Carrie közölte vele, hogy PR-osként már nincs szüksége a munkájára. Samantha tehát képes volt sutba dobni egy 20 éves barátságot csak azért, mert már nem dolgozhatott Carrie-nek.

szex-es-new-york-folytatas-samantha

Nos, a hardcore rajongókat ez a lépés legalább annyira kiborította, mint Big halála, véleményük szerint ugyanis az első hat évadban Samantha már bebizonyította, hogy ha kell, tűzön-vízen át kiállna a barátaiért.

A sorozat premierje után Kim Cattrall finoman meg is köszönte a rajongók támogatását: Cattrall több olyan posztot is lájkolt a Twitteren, amiben a netezők az ő távolmaradásáról írnak.

Egy, a produkcióhoz közel álló forrás nemrég kiszivárogtatta, hogy az írók Samantha távozását szándékosan hagyták nyitva, abban a reményben, hogy Cattrall hátha mégis meggondolja magát, és csatlakozni szeretne a stábhoz. A színésznő viszont az elmúlt években többször határozottan kijelentette, hogy nem szándékozik ismét Samantha Jones szerepébe bújni.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!