Elon Musknak megszületett a hetedik, kissé bizarr nevű gyereke

2022. március 11.
Elon Musknak és exbarátnőjének, az énekesnő Grimesnak titokban született egy második gyereke béranya segítségével.

A techguru, Elon Musk és Grimes 2018-ban kezdtek járni egymással, amikor is Musk már ötszörös édesapa volt. (Musk első felesége, Justine Wilson a házasságuk során előbb egy kettes, majd egy hármas ikreknek adott életet.) Musk és Grimes az évek során többször is szakítottak, majd újra összejöttek, mígnem 2020-ban megszületett az első közös gyerekük, egy kisfiú, aki a nem túl szokványos X Æ A-12 nevet kapta. 2021 szeptemberében Musk végül bejelentette, hogy három év után szétváltak útjaik az énekesnővel, de mint a közleményében írta, továbbra is rendszeresen találkoznak, és jó kapcsolatban maradtak.

elon-musk-grimes

Ezek után derült égből villámcsapásként jött tegnap a hír, miszerint Elon Musknak és volt barátnőjének, Grimesnak született egy második gyereke is, béranya segítségével. A kislány még tavaly decemberben jött a világra, de a pár egészen mostanáig titokban tartotta az érkezését. Tegnap azonban a baba neve is kiderült: a kislányt Exa Dark Sideræl Musknak hívják, de az édesanyja csak Y-ként emlegeti.

A Vanity Fairnek adott friss interjújában Grimes megpróbálta elmagyarázni a kislány nevének a jelentését. Mint mondta, az Exa az exaFLOPS szuperszámítógépre utal, a Dark értelemszerűen a sötétre, misztikumra, a Siderælt pedig úgy írta körül Grimes, hogy „az univerzum valódi idejét” kell érteni alatta, „a nem a földi időt”. Mindezt tünde nyelven, ami egyúttal egy utalás is Grimes kedvenc Gyűrűk Ura karakterére, Galadrielre.

Az interjúban arra is kitért, milyen kapcsolatban van jelenleg a gyerekei apjával: „Nincs rá igazi szó. Valószínűleg a barátomként emlegetném, de nagyon rugalmasak vagyunk. Külön házakban élünk. A legjobb barátok vagyunk. Ez csak a mi dolgunk, és nem várom el, hogy mások megértsék.”

Forrás: Page Six Fotó: Getty Images

Olvass tovább!