10 szó, amit a brit királyi család tagjai nem ejthetnek ki a szájukon

2022. július 03.
A brit királyi család örökös lázban tartja az embereket. Az újságok napi szinten cikkeznek arról, hogy éppen ki mit csinál, mit vesz fel, és lassan az egész életüket kívülről fújjuk a legapróbb titkaikkal együtt. A legnagyobb rajongók olyannyira tisztában vannak minden Windsor-leszármazottra vonatkozó szabállyal, hogy akár maguk is könnyen beilleszkedhetnének az uralkodói famíliába. De ha tényleg úgy akarunk élni, mint ők – vagy legalább a felső tízezer tagjai –, akkor jó ha tudjuk, hogy létezik tíz szó, amit soha nem mondhatunk ki.

Tea

Könnyű összezavarodni, hiszen sok brit nemcsak a finom, meleg italra, hanem a nap utolsó étkezésére is teaként hivatkozik. Ám ezt a kifejezést főleg a munkásosztály tagjai használják, az arisztokrácia pedig szimplán csak vacsorának hívja a délután 5 és este 7 óra között elfogyasztott menüt.

10-szo-brit-kiralyi-csalad-tiltolista-szabaly

WC

Ha igazán elegánsnak akarunk hangzani, ne nevezzük a porcelán trónt vécének: az angol és a francia arisztokrácia legendás rivalizálása több mint ezeréves múltra tekint vissza, így nem meglepő módon a brit királyi család nem használja a francia származású WC kifejezést. Helyette illemhelynek vagy mosdónak nevezik a mellékhelyiséget.

Társalgó

A britek általában nappalinak vagy társalgónak nevezik a ház elülső szobáját, ahol a családok azért gyűlnek össze, hogy pihenjenek és társasági életet éljenek. A királyi család szerint azonban a megfelelő név a szalon.

Frissítők

A frissítő kifejezés szintén tiltólistás a királyi család szókincsében, ugyanis frissítőket a munkásosztály és a középosztály rendezvényein szolgálják fel. Az arisztokrácia ezeket a könnyű harapnivalókat ételnek és italnak (food and drinks) nevezi.

Adag

Amikor az elfogyasztandó élelmiszer mennyiségéről beszélünk, a királyi család tagjai nem használják az adag szót, hanem kisebb vagy nagyobb méretet kérnek.

Posh, vagyis flancos, elegáns

A királyi család tagjai az angol posh kifejezést sem használhatják, ami igazán ironikus, tekintve, hogy a bolygó egyik legelegánsabb családjáról van szó. Az arisztokrácia és a felsőbb osztályok inkább a szintén elegánst jelentő smart szót használják.

Desszert

A legtöbb brit és amerikai az étkezés utáni édességet desszertnek nevezi, legyen szó süteményről, mousse-ról, pitéről vagy bármi másról. A brit királyi család – annak ellenére, hogy ők is rendszeresen fogyasztanak ilyen finomságokat – viszont puddingnak hívja, még akkor is, ha tortáról van szó.

Pardon

Ha a királyi család tagjaival beszélünk (haha), ne használjuk a pardon szót, ugyanis nem viselik el. Talán azért, mert évszázadokon keresztül fordultak hozzájuk az emberek királyi kegyelemért, azaz royal pardonért, ha valamiféle szörnyű bűnt követtek el. Az uralkodó családjának tagjai inkább a sorry kifejezéssel kérnek elnézést.

Patio, vagyis terasz

A legtöbb brit a patio szót használja a házához tartozó teraszra, de ez nem szerepel a királyi szókincsben. Ők ugyanis terrace-nak nevezik a birtokaikhoz tartozó udvari előteret.

Function, azaz esemény

Akár munkahelyi, akár társadalmi eseményre vagyunk hivatalosak, biztosak lehetünk benne, hogy a királyi család és a felső osztály tagjai sosem vesznek részt hasonlókon. Ők ugyanis a köznyelvben az eseményekre használatos function szó helyett a party kifejezést használják.

Forrás: Mental Floss, Fotó: Getty

Olvass tovább!